Rozogán és leüvöltve is veszélyes a Chelsea

Az eddigiek alapján nem valószínű, hogy a Bayernt agyonnyomják majd a hazai pálya miatt ránehezedő elvárások a Bajnokok Ligája döntőjében. Míg Ribéryék eddig is elsöprőek voltak Münchenben, a Chelsea egyetlen idegenbeli győzelmet tud felmutatni az idei sorozatban, a londoniaknak ráadásul egy roskatag védelemmel kell kiállniuk. A csapatban szép számmal felvonuló veteránoknak ugyanakkor alighanem ez az utolsó esélyük, hogy felérjenek a csúcsra, és ez teszi őket igazán veszélyessé.

Az elmúlt tíz szezonban a Bayern München és a Chelsea is csak egyszer-egyszer hiányzott a Bajnokok Ligája főtáblájáról, a londoniak mindig tovább is léptek a csoportkörből, és a bajorok is csak egyszer estek ki az első szakaszban.

A Bayern legutóbb 2010-ben, a Chelsea 2008-ban játszott döntőt, mindketten elvesztették, Frank Lampardék ezenkívül négyszer is az elődöntőben véreztek el. Szó sincsen tehát arról, hogy két outsider verekedte volna el magát a fináléig, a csapatok tele vannak olyan labdarúgókkal, akik karrierjük során már legalább 50 BL-meccset játszottak anélkül, hogy a végső nagy siker összejött volna nekik. A két klubnál mindössze két olyan játékos akad, aki már a magasba emelhette a trófeát: a Chelsea két portugál játékosa, Paulo Ferreira és Bosingwa (képünkön) még 2004-ben, a Portóval volt BL-győztes.

A színvonalra tehát aligha lesz panasz, mint ahogyan az sem kérdés, hogy inkább a Bayern a favorit. A németek hazai pályán játszhatnak, a mérkőzést az Allianz Arenában rendezik, és ez mindenki szerint hatalmas előnyt jelent. A Bajnokok Ligájában egyszer sem fordult elő, hogy egy klub otthon játszhatott volna a végső győzelemért. A döntő helyszínét két évvel korábban kijelölik, és a rendező átka egészen mostanáig élt, a nagy meccs házigazdája sohasem jutott be a fináléba, pedig volt már BL-döntő a Bernabéuban, a Camp Nouban, az Old Traffordon és a San Siróban is.

A BL elődjének számító BEK-ben viszont volt már rá példa, hogy egy csapat élvezhette a hazai pálya előnyét, ám míg a Real Madrid 1957-ben és az Inter 1965-ben élni tudott a lehetőséggel, addig az AS Román 1984-ben ez sem segített. Mivel a KEK-ben 1982-ben a Barcelona megnyerte a döntőt a Camp Nouban, így egyedül a rómaiak mondhatják el magukról, hogy hazai pályán buktak el egy mérkőzésből álló európai kupadöntőt (bár idevehetjük még, hogy 1965-ben a két klub megegyezése alapján a VVK-döntő is csak egy meccsből állt, a Ferencváros pedig győzött a Juventus otthonában). A hazai szereplés előnyei tehát a jelek szerint felülírják az otthoni szerepléssel járó pszichés nyomást.

Persze a Bayern nem csak azért esélyesebb, mert otthon játszik, bár ez a döntők történetétől függetlenül is nagy előnyt jelent, hiszen legutóbbi hét hazai BL-meccsét megnyerte, míg a Chelsea ebben a szezonban csak egyszer győzött idegenben a sorozatban. Mind a két csapatból több játékos is hiányzik eltiltás miatt, de a münchenieknek valamivel könnyebb dolguk van az eltiltottak pótlásánál. Jupp Heynckes (aki sokkal rutinosabb a kollégájánál, Roberto di Matteónál, karrierje során már BL-t is nyert, ami szintén egy érv a Bayern mellett) nem számíthat a középhátvéd Holger Badstuberre, a balhátvéd David Alabára és a védekező középpályás Luiz Gustavóra, de némi átszervezéssel viszonylag könnyen helyettesítheti őket. A 4-2-3-1-es felállás marad, az alaphelyzetben középső támadó középpályásként szereplő Toni Kroos egy sorral hátrébb lép Luiz Gustavo helyére, a védelem tengelyében pedig Anatolij Tyimoscsuk játszhat.

A kérdés az, ki lesz a balhátvéd? Ott van a tartaléksorban Diego Contento, ám ő mindössze öt meccsen játszott a szezonban, és nem biztos, hogy egy ilyen fontos mérkőzésen Heynckes bevetné. Ha a szakember nem bízik eléggé Contentóban, akkor megteheti, hogy a brazil jobbhátvédet, Rafinhát szerepelteti, és Phillip Lahmot átviszi jobbról balra, ezzel viszont megbontaná az eddig kiválóan működő Lahm, Robben játékkapcsolatot.

A Chelsea-nél is elsősorban a védősor érzi meg az eltiltásokat, bár a középpályán is lesz két hiányzó Ramires és Raúl Meireles személyében. Utóbbi csapatrészben viszont rendelkezésére áll többek között Florent Malouda, Michael Essien, Oriol Romeu, sőt a taktikától függően akár Salomon Kalou és Daniel Sturridge is, ha Di Matteo a 4-3-3-as felállást választja. Hátul viszont nincsenek ilyen alternatívái: két középhátvédje, Braniszlav Ivanovic és John Terry sem játszhat, a helyükön bevethető Gary Cahill, illetve David Luiz sokáig sérüléssel bajlódott, és csak pár nappal a döntő előtt kezdtek el ismét edzeni. Ha valamelyikük mégsem tudja vállalni a játékot, akkor Di Matteo vagy Essient (képünkön) szerepelteti a védelemben, vagy a mindössze 22 éves Sam Hutchinsonnak szavaz bizalmat, aki két éve térdsérülése miatt egyszer már visszavonult. Tavaly decemberben aztán visszatért a pályára, ám eddigi karrierje során mindössze hat tétmeccsen játszott az első csapatban.

Az angol egyesületnél azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy milyen extra motivációt adhat a keret nagy részének az, hogy alighanem ez az utolsó lehetőség a nagy sikerre. A Chelsea nagy generációja, vagyis Lampard, Didier Drogba, Ashley Cole, Petr Cech, Essien vagy a döntőben eltiltott Terry négy éve már átélt egy elveszített BL-döntőt, és most javítani szeretnének. Mindezzel Heynckes is tisztában van. "A Chelsea-nek rengeteg tapasztalt játékosa van, és nyilvánvaló, hogy ezek a veteránok, akik évek óta a klubnál futballoznak, fel akarják tenni a koronát eddigi pályafutásukra. És ez nagyon veszélyes a számunkra" - jelentette ki az UEFA honlapján.

A Bayern sportigazgatója, Christian Nerlinger nyilatkozata már annál magabiztosabb: "Elbúcsúztattuk az angol és a spanyol bajnokot is, az egész sorozatban domináltunk. Minden erről a döntőről szól."

A mind a két klubnál megfordult középpályás, Michael Ballack viszont úgy véli, hogy bár sok minden szól a bajorok mellett, a Chelsea képes a meglepetésre. "Minden arra utal, hogy a Bayern a favorit, de a Chelsea tisztában van a saját erejével, és tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy nyerjen".

www.globalsoccerapp.com