Vágólapra másolva!
A Debrecennek figyelnie kell, hogyan sáfárkodik a labdákkal a Skenderbeu a keddi BL-selejtezőn. Az albánok szerint a Loki az esélyesebb.

Egygólos hátrányt kell ledolgoznia a Debrecennek kedden 20.30-tól az albán Skenderbeu elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján.

Stanislav Levy, a vendégek edzője a Debrecent tartja esélyesebbnek: "Nagyobb nemzetközi tapasztalattal bír, kiváló játékosai vannak" - idézi a DVSC.hu a cseh trénert. "Bár 1-0-s előnnyel várjuk az összecsapást, nem védekezni jöttünk, szeretnénk megmutatni, mire vagyunk képesek. Szerencsére a csapatban mindenki egészséges, nem lesz nagy változás a legutóbbi csapathoz képest."

A Lokit irányító Kondás Elemér a csapattal és egyénileg is kielemezte a mérkőzést: "Szeretnénk változtatni a taktikánkon. Elképzelhető, hogy egy-két változás történik a csapatban, de ez csak kedden dől el. Az albánok kint azért tudtak támadni, mert hibát hibára halmoztunk. Sokkal nagyobb elszántság kell és kevesebb hiba."

"Nem hagyjuk figyelmen kívül, hogy az ellenfél remek csapat, ezért a biztonságot is szem előtt tartjuk. Napról napra tüzesebbek, pörgősebbek a játékosok, és reméljük, holnap ugyanazt a csapatot látják majd a szurkolók, mint amit megszokhattak az előző idényben" - folytatta az edző. "Biztató, hogy rossz játékkal kaptunk ki, mert ezen tudunk változtatni. Ha jó játékkal szenvedtünk volna vereséget, baj lenne."

"A Skenderbeu valószínűleg a biztonságosabb játékra törekszik majd, hiszen az előny nála van. Figyelni kell arra, hogy a megszerzett labdákkal hogyan sáfárkodnak, igyekszünk ebben megakadályozni őket."

A találkozót Nyíregyházán rendezik, a helyi körülményeket Kondás is dicsérte.