Vágólapra másolva!
A Barcelonát irányító Tito Vilanova békülékeny üzenetet fogalmazott meg José Mourinhónak, akivel még a Barcelona másodedzőjeként komoly afférja volt.

"Egy évvel a történtek után még mindig erről beszélünk, belefáradtam" - nyilatkozta a Barca edzőjeként megtartott első sajtótájékoztatón Vilanova.

Mourinho és Vilanova tavaly nyáron a spanyol Szuperkupa-döntőben csapott össze, a Real portugál edzője szándékosan belenyúlt az ellenfél másodedzőjének szemébe. Mourinho kétmeccses eltiltást kapott az eset miatt, Vilanovát egy meccsre meszelték el agresszív reakciója miatt.

A múlt héten a spanyol szövetség újraválasztott elnöke, Angel Maria Villar elengedte a büntetést egy általános amnesztia keretében, amit a választások után máskor is alkalmazni szokott. A döntés felháborodást keltett a Barcánál, és Tony Freixa, a klub szóvivője jelezte, hogy szerintük Mourinho nem maradhat büntetlenül.

A csapat új edzője azonban máshogy látja a helyzetet. "Elfogadom az elnök döntését, ez évek óta így működik. A legnagyobb büntetés úgyis az számunkra, hogy a balhé képei még sok éven át láthatóak lesznek."

Vilanova az egy évvel ezelőtti tettlegesség ellenére nem gondol haraggal Mourinhóra. "Azóta már egyszer köszöntött engem a Bernabeuban, nem hiszem, hogy rosszban lennénk."

A Barcelona hétfőn kezdte meg a felkészülését az új szezonra, kedden már Hamburgban játszik felkészülési mérkőzést, ahová a sérült Messi nélkül utazik.

A Real és a Barcelona hamarosan újra összecsap a Szuperkupa döntőjében, az első meccset augusztus 23-án játsszák a Nou Campban, a visszavágó 29-én lesz.