Vágólapra másolva!
A Papa-ma.hu portál értesülése szerint a szombati, Lombard II-Mosonmagyaróvár NB III-as bajnoki mérkőzésen két hazai játékost is azért kellett lecserélni, mert hőgutát kapott.

A harmadosztályú összecsapás 60. és 62. percében is kényszerűségből kellett cserélnie a hazaiaknak, a meccs után a rosszullétre panaszkodó Grőber Bencét és Horváth Tamást is kivizsgálták, és kiderült, a műfű és az időjárás okozta megterhelés miatt mindketten hőgutát kaptak.

Mindkét labdarúgót hazaengedték a kórházból. A mérkőzést a hazai, pápai csapat 2-0-ra megnyerte.