Vágólapra másolva!
Távozott posztjáról Sebastien Fournier, a svájci labdarúgó-bajnokságban szereplő, Vanczák Vilmost is foglalkoztató Sion vezetőedzője, akinek helyét Michel Decastel veszi át.

Fournier azt követően távozott, hogy a St. Gallentől elszenvedett 3-0-s vereséget követően több játékosával is összetűzésbe került. Az edző a meccs után az öltözőben üvöltözött a játékosokkal, anyázott, valamint seggfejeknek nevezte őket, igaz, később bocsánatot kért a kirohanás miatt.

A klub keddi közleménye szerint Decastel - aki 1995 és 1996 között már irányította az együttest - a szezon végéig szóló szerződést írt alá. A Sion története legjobb rajtját produkálva az első hat meccsből 16 pontot gyűjtött, majd egymás után kétszer kikapott, így nyolc fordulót követően a harmadik helyen áll a svájci bajnokságban.