Vágólapra másolva!
Szürke teljesítményeket is látott Egervári Sándor szövetségi kapitány az Andorrában 5-0-ra nyerő magyar fociválogatottban. Gera Zoltán játéka bizonytalan a Hollandia elleni, keddi selejtezőn.

Lendületet vett a fociválogatott

"Az első húsz percben idegesen játszottunk, kifejezetten zavaró volt, hogy a játékvezető nem tudta megfogni a meccset, gondolok itt az andorraiak kemény, többször durva belépőire, amelyek miatt több játékosuk is begyűjthetett volna akár két sárga lapot is" - kezdte a meccs értékelését Egervári Sándor szövetségi kapitány az MLSZ honlapján.

"Az első gól megnyugtatta a csapatot, de csak a szünet után tudtuk azt a nyugodtabb, átgondoltabb játékot hozni, amit elterveztünk."

Akkor viszont már nem volt a pályán Gera Zoltán, akit sérülés miatt kellett lecserélni a szünetben. Később kiderült, a középpályás az Achillesét fájlalta, miután kapott rá egy rúgást. Egyelőre bizonytalan, hogy Gera játszhat-e a hollandok elleni keddi selejtezőn.

Egervári szürke teljesítményeket és lelkes szurkolókat is látott: "Az első meccs okozta láz mellett az andorraiak kemény játékát is leküzdve jó eredménnyel indítottuk a vb-selejtező-sorozatot, még ha ezúttal voltak is szürkébb teljesítmények az együttesben. Külön köszönet illeti azt a mintegy kétszáz magyar szurkolót, aki hazai hangulatot varázsolt a pályára, jelentős segítséget jelentve a válogatottnak."

A szövetségi kapitány nagyon elégedett volt Vanczák Vilmossal, aki bizonyította, hogy a hollandok ellen is megoldást jelenthet a jobbhátvéd posztjára.