Vágólapra másolva!
A héten elkezdődtek a 2014-es labdarúgó-világbajnokság selejtezői Európában is, világválogatottunkban a jobbhátvéd Vanczák Vilmos képviseli a magyar labdarúgást, így először került egy csapatba Mesut Özillel és Frank Lamparddal.

Kapus:
Allan McGregor (Skócia): a Szerbia elleni hazai, gól nélküli döntetlenről nehéz eldönteni, hogy jó eredmény-e a skótok számára, azonban a mérkőzés képe alapján inkább a hazaiak örülhettek az egy pontnak, hiszen kapusuknak, McGregornak több bravúros védést is be kellett mutatnia.

Hátvédek:
Vanczák Vilmos (Magyarország): a Sion légiósa a válogatottban eddig többnyire a védelem közepén vagy bal oldalán szerepelt, pedig klubjában rendszeresen jobbhátvédként játszik, és ezúttal Egervári Sándor is itt vetette be. Andorra ellen a mezőny egyik legjobbja volt, adott egy gólpasszt és kiharcolt egy tizenegyest.

Ricardo (Zöld-foki-szigetek): Afrikában nem vb-selejtezőket játszottak a hét végén, hanem a 2013-as kontinensviadal selejtezőit, és az egyik legnagyobb meglepetés Kamerun 2-0-s veresége volt a Zöld-foki-szigeteken. A hazaiak első találatát a Portugáliában futballozó védő, Ricardo szerezte.

Vincent Kompany (Belgium): a belga válogatott lemaradt a két legutóbbi világbajnokságról, ám a csapatnak ezúttal minden esélye megvan, hogy ott legyen Brazíliában. A keretben rengeteg topligás futballista van, akik közül most a középhátvéd Kompany remekelt, Wales ellen idegenben gólt fejelt, és a védelmet is remekül irányította.

Nikosz Szpiropulosz (Görögország): nehéz meccset nyert a görög válogatott a világbajnoki selejtezők rajtján, hiszen Lettországban a hazaiak a félidőben még 1-0-ra vezettek. A vendégek azonban a szünet után fordítani tudtak, és ebben nagy szerepe volt a balhátvéd Szpiropulosznak, aki az egyenlítő gólt szerezte.

Középpályások:
Gabriel Torje (Románia): a magyar válogatottal azonos csoportban szereplő románok számára jobban nem is kezdődhetett volna a 2014-es vébé kvalifikációs sorozata, hiszen idegenben nyertek 2-0-ra Észtország ellen. A meccs hőse a jobbszélső Torje volt, aki az első gólt szerezte, a másodikat pedig előkészítette.

Mesut Özil (Németország): a Real Madridban a legutóbbi bajnokin csak a kispadra szorult a németek karmestere, de a válogatottban ebből semmi sem látszott meg a teljesítményén. A feröeriek ellen a csapat sokáig csak szenvedett, de Özil duplájának köszönhetően végül fölényes lett a győzelme.

Frank Lampard (Anglia): a rutinos középpályás sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a nyári Európa-bajnokságot, de Roy Hodgson továbbra is számít rá, és a Moldova elleni vb-selejtezőn kiderült, hogy jó az öreg a háznál. Lampard magabiztosan értékesített egy tizenegyest, majd pedig fejjel volt eredményes.

Viktor Fajzulin (Oroszország): győzelemmel zárta első tétmeccsét az orosz válogatott élén a nyáron kinevezett szövetségi kapitány, Fabio Capello, és három pont megszerzésének egyik fő letéteményese a balszélső Fajzulin volt, aki csupán másodszor játszott a címeres mezben, ám nagyon fontos gólt ért el.

Csatárok:
Pablo Osvaldo (Olaszország): az olaszok olyan csatárduóval kezdett Bulgária ellen, amelynek tagjai korábban egyetlen gólt sem szereztek a válogatottban. A szófiai meccs után azonban mindez alaposan megváltozott, hiszen a bombaformában lévő Osvaldo kétszer is betalált.

Vedad Ibisevic (Bosznia-Hercegovina): a bosnyákok a várakozásnak megfelelően gólzáporos diadalt arattak Liechtenstein ellen, és csatáraik kifejezetten jó napot fogtak ki, elvégre Edin Dzeko és Ibisevic is mesterhármast ért el. Utóbbi ráadásul gólpasszokat is kiosztott.

www.globalsoccerapp.com