Vágólapra másolva!
Az 59. percben állt be, majd 19 perc alatt két gólt szerzett Lionel Messi, a Barcelona argentin sztárja a Getafe elleni, 4-1-re megnyert bajnokin a spanyol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában. Amíg a katalánok négyből négyet nyertek, a Real Madrid a Sevilla otthonában elszenvedte második vereségét, és ezzel nyolc pont a lemaradása a nagy rivális mögött.

A Barca Dani Alves, Messi és a sérült Iniesta nélkül kezdte a Getafe elleni meccset, de így is veszélyesebben játszott, Tello a kapusba püfölte a labdát ziccerben, Thiago pedig a lécet találta el.

A 32. percben némi szerencsével szerezte meg a vezetést a Barcelona, Fabregas akciózgatott a hazai védők között, a labda pedig a támadást követő Adriano elé került, aki ballal a kapu közepébe lőtt. A szünet után Moya, a Getafe kapusa védett kétszer is szépen, de aztán Pedro buktatásáért büntetőt kapott a Barca, amit a csereként beállt Messi értékesített.

A meccs összefoglalója:

A kis argentin négy perc múlva Montoya megpattanó beadását terelte a kapuba, így négy forduló alatt harmadszor duplázott. Bár a Getafe egy öngól révén szépített, a végeredményt a szintén csereként beszálló Villa állította be, remek labdát kapott, majd köténygólt lőtt ballal.

A Barca nagy riválisa, a címvédő Real a Sevilla vendége volt, ahol az előző szezonban 6-2-es győzelmet aratott. A madridiak tavaly piros, idén sötétzöld mezben játszanak idegenben, hasonló színben eddig egyetlen egyszer, még 1965-ben, egy River Plate elleni barátságos meccsen lépett pályára a Real. A Sevilla nagyon harciasan kezdte a meccset, Casillas hibája után Negredo alig egy perc után helyzetbe került, de a kapus gyorsan javított. Az esetet követő szögletnél viszont megint elaludt a Real védelme, amit Trochowski használt ki, aki 7 méterről a léc alá tüzelt.

A madridi vereség képes krónikája:


A gól tovább fokozta az amúgy is feszült hangulatot, Higuaín például nehezen viselte, hogy kapott egy ütést a bordájára, és utánarúgott ellenfelének, de megúszta a lapot. A Real részéről elsőként C. Ronaldo veszélyeztetett, de szabadrúgását Palop védte, majd Higuaín bikázta fölé a labdát a ziccerben. A fordulás után a csereként beállt Modric lövése után Palop a kapufa segítségével hárított, majd Negredo növelhette volna csapata előnyét, de tiszta lövőhelyzetben eltévesztette a jobb alsót.

Az egyenlítésre a legnagyobb lehetősége Sergio Ramosnak volt, aki Benzema visszatett labdáját a kapu torkából fejelte mellé. A Realnak semmi nem jött össze, csak erőlködött a csapat, amely a tavaly simán vette az akadályokat, és Ronaldónak sem tett jót, hogy mindenki azzal foglalkozott az utóbbi időben, hogy mi okozta a rejtélyes szomorúságát.

A Real így négy ponttal áll négy kör után, és nyolccal marad le a hibátlan Barca mögött, úgyhogy fel van adva a lecke Mourinhónak.

Primera División, 4. forduló:
Getafe - Barcelona 1-4 (0-1)
gól:
Mascherano (80., öngól), illetve Adriano (32.), Messi (74., 78., az elsőt 11-esből), Villa (90.)

Sevilla - Real Madrid 1-0 (1-0)
gól:
Trochowski (2.)

Málaga - Levante 3-1 (1-0)
gól:
Saviola (26.), Joaquín (58.), Portillo (93.), illetve Michel (46.)
piros lap: S. Sanchez (86., Málaga)

Valencia - Celta Vigo 2-1 (1-1)
gól:
Feghuli (4.), Cissokho (50.), illetve Cabral (15.)

A forduló további programja:
vasárnap:
Espanyol - Athletic Bilbao 12 ó
Granada - Deportivo La Coruna 16 ó
Osasuna - Mallorca 18 ó
Real Sociedad - Zaragoza 19.50
Atlético Madrid - Rayo Vallecano 21.30

hétfő:
Valladolid - Real Betis 21.30