Vágólapra másolva!
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint együttese a két legfontosabb világbajnoki selejtező előtt áll. Szalai Ádám nem tudja, szóhoz jut-e a pénteki Észtország és a nappal későbbi Törökország elleni összecsapáson, Dzsudzsák Balázs pedig abban reménykedik, a válogatott képes lesz visszahozni a továbbjutási reményeket. Gera Zoltán szerint nem szabad foglalkozni a sajtó hadjáratával.

Eléggé kilátástalan a helyzetem - interjú Juhász Rolanddal

"A továbbjutás szempontjából most jönnek a legfontosabb mérkőzések" - nyilatkozta a szakember. "A négy pont a versenyben maradást jelentené, a hat pont pedig az előnyt, minden további eredmény hátrányosan érintené a csapat további esélyeit."

Egervári kitért a hollandoktól elszenvedett 4-1-es vereségre is, úgy vélte, elsősorban nem kudarcként, hanem tanulságként kellene felfogni ezt az összecsapást. Hozzátette, a bizalom még él a játékosokban, persze nem a végletekig, így a soron következő két találkozónak nagyon nagy súlya van.

Gera Zoltán, az együttes csapatkapitánya szerint fontos, hogy a legutóbbi találkozón elkövetett hibákat kiköszörülje a gárda:

"A válogatottól azt várom, hogy felkészülten, koncentrálva, a hibákat kijavítva futballozzon. Biztos, hogy nehéz dolgunk lesz Észtországban, ugyanis ez a csapat a legutóbbi Eb kvalifikációs sorozatban pótselejtezőt játszott. Az elmúlt hetekben a sajtó hadjáratot indított a válogatott ellen, de mások is futballoznak nagy nyomás alatt, nem szabad foglalkoznunk ezekkel a dolgokkal."

A West Bromwich Albion légiósa szombaton gólt szerzett a Queens Park Rangers ellen, így jó hangulatban várhatja az összecsapást: "Nagyon örülök, hogy újra végig a pályán voltam, a gól pedig csak egy plusz a játékosok életében."

A hollandoktól elszenvedett 4-1-es vereséget követő hangulatot Dzsudzsák Balázs is nehezen emésztette meg: "Remélem, a soron következő két meccsnek olyan lesz a végkimenetele, hogy az visszaadja a reményeket, amelyeket a hollandok elleni összecsapás lerombolt."

"A klubomban az utóbbi négy meccsünkből hármat megnyertünk, az, hogy most szerepet kapok-e, egyelőre még nem tudom" - mondta a vb-ezüstérmes ellen a csapatból kimaradt Szalai Ádám, a Mainz támadója.

A legutóbbi találkozón nagy hibát vétő Elek Ákos szerint nem szabad abból az összecsapásból kiindulni, ő úgy gondolja, egy kicsit túl lett misztifikálva az a vereség. Megjegyezte, ugyanaz a játékos, aki bajnok lett a Videotonnal, gólpasszt adott Dzsudzsák Balázsnak Finnországban, és aki nagyot hibázott a hollandok ellen.

A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton), Király Gábor (München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz)
Védők: Varga József (Debrecen), Takács Ákos (Győr), Mészáros Norbert (Debrecen), Juhász Roland (Anderlecht), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Lipták Zoltán (Győr), Kádár Tamás (Roda), Halmosi Péter (Haladás)
Középpályások: Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (West Bromwich), Koman Vladimir (Krasznodar), Hajnal Tamás (Stuttgart), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton), Koltai Tamás (Győri), Szakály Péter (Debrecen), Pátkai Máté (Győr), Pintér Ádám (Zaragoza)
Támadók: Szalai Ádám (Mainz), Németh Krisztián (Roda), Szabics Imre (Sturm Graz)