Vágólapra másolva!
Az UEFA egy hónapja egyeztetett egy leendő balkáni szuperligáról, melyben zömmel a volt Jugoszlávia nagy klubjai indulnának, továbbá két-két bolgár és magyar csapat.

Nyolc ország 16 klubjával útjára indulhat 2015 tavaszától a balkáni szuperliga, írja a horvát Globus című újság, azt állítva, hogy szeptemberben titokban kétnapos UEFA-egyeztetést tartottak a kérdésről.

A lap úgy tudja, a montenegrói Budvában rendezett konferencián több jól ismert délszláv szakember is részt vett - köztük Davor Suker és Dejan Savicevic -, és bár ismert magyar játékosról vagy edzőről nem tesz említést, azt írja, minden érintett országot képviselt a nemzeti szövetsége.

Név szerint négy csapatot emel ki az újság: a horvát Hajduk Splitet és Dinamo Zagrebet, illetve a szerb Crvena zvezdát és Partizan Belgrádot. A Globus szakírója UEFA-közeli forrásokra hivatkozva állítja, hogy a résztvevők nagy érdeklődéssel, ám bizonyos fenntartásokkal tárgyaltak az ötletről.