Társoldalunk:

Az UEFA-nál a zéró tolerancia pénzbüntetést jelent

2012.10.19. 15:31

Az angol közvélemény nagy része szerint Szerbiát ki kellene zárni a nemzetközi futballtornákról azok után, hogy a szerb-angol U21-es Eb-selejtezőn a hazai szurkolók rasszista módon sértegették a vendégeket. A szerb vezetés nemhogy kezelni nem tudja,  de még elismerni sem hajlandó a szurkolói rasszizmust, az évekkel ezelőtt zéró toleranciát hirdető UEFA pedig még Nicklas Bendtner alsógatyája miatt is komolyabb büntetést szabott ki,  mint a hasonló esetekért.

Valószínűleg még egyetlen U21-es Eb-selejtező sem keltett akkora visszhangot, mint a héten játszott Szerbia-Anglia. A nyolcas döntőbe kerülésért rendezett visszavágón az angolok egy utolsó percben szerzett góllal 1-0-ra nyertek Krusevácon, majd a lefújás után a két csapat tagjai összeverekedek. További probléma, hogy az angol Danny Rose azt állítja, a lelátóról végig rasszista inzultusok érték, amit a szerbek ugyan nem ismernek el, sokak szerint viszont az UEFA-nak immár valóban fel kellene lépnie a jelenség ellen.

Ince kizárná a szerbeket

Amikor 2010 októberében az Olaszország-Szerbia Eb-selejtezőt már az ötödik percben félbe kellett szakítani a vendégdrukkerek rendbontása miatt,  a szerbek 107 ezer fontos pénzbüntetést kaptak, és a következő három hazai találkozójukat zárt kapuk mögött rendezték. Az UEFA elnöke, Michel Platini nem sokkal később, 2011 februárjában kijelentette, hogy ha a szerb drukkerek továbbra is problémát okoznak, akkor az országot válogatott és klubszinten kizárhatják a nemzetközi sorozatokból, és ezt a figyelmeztetést az akkori szerb elnökkel, Borisz Tadiccsal való találkozásakor is megismételte.

Forrás: MTI/EPA/Luca Zennaro
Egy szerb drukker az olaszok elleni meccsről

Mindezek alapján egyáltalán nem meglepő, hogy most nagyon sokan szorgalmazzák: az UEFA váltsa be az ígéretét, és büntesse meg súlyosanSzerbiát. Az ESPN szakkommentátoraként dolgozó egykori angol válogatott középpályás, Paul Ince - akinek a fia, Tom maga is pályára lépett a botrányos mecsen - például kijelentette: "Ha rajtam múlik, akkor Szerbia nem indulhatna a következő öt nagy tornán, Eb-ken és vébéken, de alighanem megússzák pénzbüntetéssel".

A tiltott reklám nagyobb bűn

Az UEFA számára a rasszizmus elleni küzdelem rendkívül fontos. Az európai szövetség még 2001-ben hozta létre a Labdarúgás a Rasszizmus ellen Európában (Football Against Racism in Europe - FARE) nevű szervezetet, amely rendszeresen kampányol a témában. 2005 decemberében az UEFA végrehajtó bizottságának ülését követően azt is kijelentették, hogy a rasszizmus leküzdése a legfontosabb célok közé tartozik, és zéró toleranciát hirdettek.

A gyakorlatban mindez annyit jelentett, hogy az UEFA időről időre pénzbüntetéseket szabott ki a különböző nemzeti szövetségeknek, amikor a válogatott mérkőzéseken a drukkerek valamilyen rasszista rigmust skandáltak. A nyári Európa-bajnokságon háromszor büntetett rasszizmusért, Nicklas Bendtnernek azonban még több pénzt kellett befizetnie, mert az alsónadrágját használva reklámozott egy fogadóirodát. Sokan persze azonnal le i vontak a nehezen cáfolható következtetést: a tiltott reklám nagyobb bűn az UEFA szemében, mint a rasszizmus.

Az UEFA által kiszabott, rasszizmus miatti pénzbüntetések

Az évszámot után a megbüntetett szövetség, a büntetés összege fontban (egy font 342 forint a jelenlegi árfolyamon), majd az ellenfél neve olvasható.

2002  Szlovák Labdarúgó-szövetség  18 000  Anglia
2003  Macedón Labdarúgó-szövetség  16 500  Anglia
2003 Szerb és Montenegrói Labdarúgó-szövetség   11 000 Wales
2004  Spanyol Labdarúgó-szövetség  45 000  Anglia
2007  Szerb Labdarúgó-szövetség  16 500  Anglia
2008  Horvát Labdarúgó-szövetség 10 000 Anglia
2008  Horvát Labdarúgó-szövetség  15 000  Törökország
2011  Bolgár Labdarúgó-szövetség  34 230  Anglia
2012  Orosz Labdarúgó-szövetség 

24 203

Csehország
2012 Spanyol Labdarúgó-szövetség  16 137 Olaszország
2012 Horvát Labdarúgó-szövetség  65 000  Olaszország




A lelátó tükrözi a társadalmat

A kirótt büntetéseket végignézve két információ is kitűnik: az egyik, hogy a sértett fél az esetek többségében brit, leginkább az angol válogatott volt, a másik, hogy a bűnös szinte minden esetben kelet-európai volt. Utóbbi meglehetősen jól alátámasztja Michel Platini azon kijelentését, miszerint a rasszizmus nem a futball, hanem a társadalom problémája. Hasonló következtetésre jutott tavaly februárban a Professzionális Labdarúgók Nemzetközi Szövetsége, a FIFPro, amely Kelet- és Dél-Európában végzett egy felmérést a focisták körében, és ennek során kiderült, hogy a játékosok 65,3 százaléka már tapasztalt valamilyen diszkriminációt a szurkolók részéről.

Szerbia ilyen szempontból különösen rossz helyzetben van, a tolerancia ugyanis nem jellemző társadalmára. Amikor a közelmúltban Belgrádban elmaradt Meleg Büszkeség menete, mert ultranacionalisták megfenyegették a résztvevőket, akkor a szerb miniszterelnök, Ivica Dacic a döntést Szerbia győzelmének nevezte. "Fontos emlékezni arra, hogy Szerbiában nem is olyan régen polgárháború dúlt és népirtás is volt, és a boszniai szerb vezér, Radovan Karadzic jelenleg is a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt áll. Nem meglepő tehát, hogy a társadalmi problémák a labdarúgásban is megjelennek" - jelentette ki Clifford Stott professzor, akinek szakterülete a tömegek viselkedésének kezelése.

Forrás: MTI/EPA/Sasa Stankovic

Kormányzati szándék nélkül nem megy

"Hiányzik a megfelelő szabályozás a stadionokon belül, nincsenek meg a megfelelő törvények a probléma kezelésére. A kormányzatnak bűncselekménnyé kellene nyilvánítania a huhogást a stadionon belül - Angliában így van, Szerbiában viszont nem, így a rendőrség semmit sem tud tenni ellene, mint ahogyan a szövetség sem. Úgy viszont biztosan nem történik előrelépés, ha a szövetség még a dolog megtörténtét is tagadja" - fejtette ki a professzor a CNN-nek, arra utalva, hogy a szerbek szerint szó sem volt semmiféle rasszista incidensről az utánpótlás-meccsen.

Ennek ellenére a mérkőzés után a szerb szövetség munkatársaként dolgozó egykori válogatott csatár, Szavo Milosevic bement az angolok öltözőjébe, hogy személyesen kérjen elnézést. "Játszottam Angliában, sok barátom van ott, és szörnyen érzem magam a történtek miatt, mert Angliában nagyon szívélyesen fogadtak minket, és szerettem volna, ha viszonozzuk ezt. Sajnos az elmúlt 10-15 évben sok probléma volt az országunkban, nem csak a futballszurkolók, és a kormány semmit sem tett ellene" - mondta Milosevic.

A Politika című napilap újságírója, Bosko Jaksic pedig így fogalmazott a Reutersnek: "Az ország semmit sem tett, hogy megoldja a futballhuliganizmus problémáját, és néhány drukker úgy gondolja, teljesen természetes rasszista rigmusokat skandálni, nem rosszabb, mint kifütyülni az ellenfelet."

www.globalsoccerapp.com