Társoldalunk:

Hajnalék az EL-ben is rákapcsolhatnak

2012.10.24. 10:35

Hajnal Tamás csapatára, a VfB Stuttgartra a hétvégi bajnoki győzelem után az Európa Ligában is kulcsfontosságú meccs vár dán Köbenhavn ellen. Huszti Szabolcs és a Hannover a svéd Helsingborggal, Lencse László és a Hapoel Kiryat Shmona a Sparta Prahával találkozik.

Kemény ellenfél, puha bíró vár a Vidire

A Hannover egy-egy győzelemmel és döntetlennel kezdte a csoportkört, s négy pontjával vezeti négyesét. A német bajnokságban hatodik helyen álló együttes az élen is maradhat, ugyanis a svéd ellenfele ugyanis egyetlen ponttal utolsó a csoportban.

A Bundesligában vasárnap fontos győzelmet arató stuttgartiakra az EL-ben is kiemelt feladat vár. Hajnal Tamás csapata sereghajtó jelenleg a csoportjában, s egy esetleges vereség csaknem kilátástalan helyzetbe sodorná.

A Lencse Lászlót foglalkoztató izraeli Hapoel Kiryat Shmona a Sparta Praha otthonában játszik a harmadik fordulóban, melyben a címvédő Atlético Madrid a portugál Académicát fogadja.

A G csoportban a Videoton a Basel ellen készül, míg a Genk és magyar kapusa, Köteles László a Sportingot fogadja.

Európa Liga, csoportkör, 3. forduló:

A csoport:
Liverpool (angol) - Anzsi (orosz) 21.05
Young Boys (svájci) - Udinese (olasz) 21.05

Az állás:  1. Anzsi Mahacskala 4 pont (3-1), 2. Udinese 4 (4-3), 3. Liverpool 3, 4. Young Boys 0

B csoport:
Atlético Madrid (spanyol) - Académica (portugál) 21.05
Hapoel Tel-Aviv (izraeli) - Plzen (cseh) 21.05

Az állás: 1. Atlético Madrid 6 pont, 2. Plzen 3, 3. Academica 1 (2-4), 4. Hapoel Tel Aviv 1 (1-4)

C csoport:
Mönchengladbach (német) - Marseille (francia) 21.05
AEL Limasszol (ciprusi) - Fenerbahce (török) 21.05

Az állás: 1. Olympique Marseille 4 pont (7-3), 2. Fenerbahce 4 (6-4), 3. Borussia Mönchengladbach 1 (2-4), 4. AEL Limasszol 1 (1-5)

D csoport:
Newcastle United (angol) - FC Bruges (belga) 21.05
Marítimo (portugál) - Girondins Bordeaux (francia) 21.05

Az állás: 1. Newcastle United 4 pont, 2. Girondins Bordeaux 3 (4-3), 3. FC Bruges 3 (2-4), 4. Marítimo 1

E csoport:
Steaua Bucuresti (román) - Molde (norvég) 21.05
VfB Stuttgart (német)-  Köbenhavn (dán) 21.05

Az állás: 1. Steaua Bucuresti 4 pont, 2. Molde 3 (3-2), 3. Köbenhavn 3 (2-2), 4. VfB Stuttgart 1

F csoport:
PSV Eindhoven (holland) - AIK Solna (svéd) 21.05
Dnyipro (ukrán) - Napoli (olasz) 21.05

Az állás: 1. Dnyipro 6 pont, 2. SSC Napoli 3 (4-3), 3. PSV Eindhoven 3 (3-2), 4. AIK Solna 0

G csoport:
Videoton - Basel (svájci) 19.00
Genk (belga) - Sporting (portugál) 19.00

Az állás: 1. Genk 4 pont, 2. Videoton 3, 3. Basel 2, 4. Sporting Lisboa 1

H csoport:
Rubin Kazany (orosz) - Neftci (azeri) 18.00
Internazionale (olasz) - Partizan Beograd (szerb) 19.00

Az állás: 1. Internazionale 4 pont (5-3), 2. Rubin Kazany 4 (4-2), 3. Neftci 1 (1-3), 4. Partizan Beograd 1 (0-2)

I csoport:
Sparta Praha (cseh) - Hapoel Kiryat Shmona (izraeli) 19.00
Olympique Lyon (francia) - Athletic Bilbao (spanyol) 19.00

Az állás: 1. Olympique Lyon 6 pont, 2. Sparta Praha 3, 3. Hapoel Kiryat Shmona 1 (4-5), 4. Athletic Bilbao 1 (2-4)

J csoport:
Panathinaikosz (görög) - Lazio (olasz) 19.00
Maribor (szlovén) - Tottenham Hotspur (angol) 19.00

Az állás: 1. Lazio 4 pont, 2. Maribor 3, 3. Tottenham Hotspur 2, 4. Panathinaikosz 1

K csoport:
Rosenborg (norvég) - Metaliszt Harkiv (ukrán) 19.00
Rapid Wien (osztrák) - Bayer Leverkusen (német) 19.00

Az állás: 1. Metaliszt Harkiv 4 pont (2-0), 2. Bayer Leverkusen 4 (1-0), 3. Rosenborg 3, 4. Rapid Wien 0

L csoport:
Helsingborg (svéd) - Hannover 96 (német) 19.00
Levante (spanyol) - Twente (holland) 19.00

Az állás: 1. Hannover 4 pont, 2. Levante 3, 3. Twente 2, 4. Helsingborg 1