Vágólapra másolva!
Három nyeretlenül megvívott mérkőzés után győzött az Újpest a labdarúgó NB I-ben: a 13. forduló pénteki játéknapján a vendég Eger ellen diadalmaskodtak a lila-fehérek.

NB I, 13. forduló:
Újpest FC - Egri FC 3-0 (1-0)
Szusza Ferenc-stadion, 3047 néző
v.: Szabó Zs.
Újpest: Balajcza - Kovács D. (Mihajlovic, a szünetben), Vermes, Szélesi, Iandoli - Remili (Barczi, 75.), Vasiljevic, Christ, Balogh B. - B. Moraes (Proesmans, 80.), Kabát
Eger: Brljak - Balog Zs., Kovács G., Knakal, Hamouz, Mecinovic - Stanislaw, Dobric (Kabele, 59.), Farkas Á. (Albert, 73.) - Németh N., Pisanjuk (Pavlov, 83.)
gól: Vasiljevic (15.), B. Moraes (65.), Balogh B. (87.)
sárga lap: Kovács G. (2.), Balogh Zs. (37.), Dobric (49.), Németh N. (72.)

A hazaiak kezdték lendületesebben a mérkőzést, aminek már az első negyedóra végén meglett az eredménye. A gól után kiegyenlítettebbé vált a játék, az Eger mindent elkövetett az egyenlítésért, de a szünetig nem sikerült a kapuba találnia.

A fordulást követően néhány helyzetet leszámítva jobbára mezőnyjáték folyt a pályán, majd a félidő derekán a most debütáló, BL-győztes brazil csatár, az első találatot előkészítő Bruno Moraes góljával megduplázta előnyét az Újpest. A hajrában biztosan őrizte, sőt még növelte is előnyét a lila-fehér gárda, amely így a kilencedik forduló óta először ismét győzelmet ünnepelhetett.