Vágólapra másolva!
Az Atlético Madrid májusban megnyerte az Európa Ligát, jelenleg pedig a városi rivális, spanyol bajnoki címvédő Real Madridot öt ponttal megelőzve második a bajnokságban. A megkérdezett Real-drukkerek szerint az Atlético nem fog beleszólni idei Barca-Real versenyfutásba, a másik oldal viszont úgy véli: Diego Simeone edzővel és a gólvágó Falcaóval igenis megelőzhetők Cristiano Ronaldóék.

Ritka pillanat, hogy Madrid két leghíresebb csapata közül a kilencszer, legutóbb 1997-ben bajnok Atlético jobban álljon, mint a 32-szeres aranyérmes Real. Pedig most ez a helyzet, az Atlético ráadásul sokáig fej fej mellett haladt az éllovas - még veretlen - Barcelonával is, mígnem az előző körben 2-0-ra kikapott a Valenciától. De az Atlético 25 pontjával még így is jobban áll, mint a városi rivális Real, amely 20 ponttal csak harmadik.

Megelőzhető-e a Real, utolérhető-e a Barca?

Az Atlético hívei soha nem voltak olyan optimisták, mint most. "Mostanság nagyon jókedvűek, már-már extázisban vannak a drukkerek. Magabiztosak vagyunk, és hisszük, hogy Diego Simeone vezérletével - a szombati botlás ellenére - folytatódhat csapatunk jó sorozata" - mesélt a madridi hangulatról Derek Maaijen, az AtleticoFans.com szurkolói oldal szerkesztője. Szerinte a legtöbb ember biztos benne, hogy a Real utol fogja érni, és meg is előzi majd az Atléticót. "Én viszont hiszek a csapatunkban. Nemcsak abban, hogy a Real előtt végezhetünk, hanem abban is, hogy nagy versenyre késztethetjük a Barcát. A legjobb madridi csapat mindenesetre biztosan a miénk" - mondta a fanatikus, aki nem tagadja, hogy a várakozásokat eddig felülmúlta az Atlético. "Az idény elején az alapvető cél a legjobb négybe kerülés, a BL-indulás kivívása volt, ehhez képest most a bajnoki címért harcol a csapat."

A magyar Real-szurkolók weboldalának, a Madridista.hu-nak a társszerkesztője, Virág Dániel nem foglalkozik különösebben az Atléticóval, olyannyira csak a Realra koncentrál, hogy nem is figyelt fel a városi rivális hét végi vereségére. "A Real Madriddal foglalkozom, ha jól játszunk és nyerjük a meccseket, akkor annak a végén meg lesz az eredménye, ha viszont nem, akkor pedig minden mindegy. Az Atlético eredményeit nem nagyon nézem, a Barca elleni pontkülönbség viszont érdekes, arra azért odafigyelek" - árulta el.

Forrás: AFP/Dominique Faget

Virág hatszor is járt már a Bernabeuban, 2006-ban - amikor a Madridista.hu még nem volt hivatalos magyarországi Real-szurkolói egyesület - kénytelen volt jegyüzérektől belépőt venni az Atlético elleni derbire. Mert ha nem is foglalkozik annyira a városi riválissal, az Atlético elleni meccs élőben a legjobbak közül való. "A 35 eurós, átszámítva tízezer forintos jegyért 120 eurót (34 ezer forint) fizettünk. Csoportosan mentünk, az egyik jegy a vendégszektorba szólt, és aki oda ment - természetesen Real Madrid-felszerelésben -, még ma is él, sőt semmi baja nem történt a meccsen. A stadionon kívül a rivalizálásból ritkán kerekedik konfliktus, nem olyan ez, mint az Újpest-Fradi. Véres történetről szerintem nem sokan mesélhetnek."

Megúszta az eltévedt drukker

Török Balázs nem is sejtette, hogy az ellenfél drukkerei között kell majd végignéznie társával a 2006-os madridi rangadót. "Amikor megvettük a jegyeket, nem is tudtuk, hogy az Atlético-szurkolók között fogunk ülni. A vendégszektor első sorában kaptunk jegyet. Amikor közeledtünk a helyünkhöz föl a lépcsőn, egyre hangosabb lett a tömeg, és gyanús lett, hogy itt valami nem stimmel. Nagy meglepetésemre nem történt semmi. Mellettünk jobbra, balra és fölöttünk is Atlético-szurkolók voltak - rajtunk pedig Real-mez. Amikor elkezdődött a meccs, hatalmas üdvrivalgásba és szitkozódásba kezdtek a vendégek, de bennünket nem bántottak, és nem is találtak meg semmivel. A derbi után békésen elvonultak a drukkerek, egyik szurkolói csoport sem akart balhét, verekedést."


Falcao gyilkos ösztöne a realosoknak is tetszik

Az Atlético nem csak a meglepő második helyezés miatt került az újságok címoldalára. A csapatban már tavaly is remekelt a kolumbiai Ramadel Falcao: a Bilbao elleni Európa Liga-döntőben két gólt szerzett, a bajnokságban pedig az 50 gólos Lionel Messi és a 46 gólig jutott Cristiano Ronaldo mögött harmadik lett a góllövőlistán, de eléggé lemaradva, 24 találattal. Idén változott a kép, sokkal jobban tartja a lépést a Barca argentinjával és a Real portugáljával: Messi 13, Ronaldo 11, Falcao pedig 10 gólnál jár, a korábbi fordulókban volt, hogy a portugált meg is előzte.

Forrás: AFP/Pedro Armestre

Aki nem tudná: 1903-ban alapították az Atléticót

Őt tartják az Atlético legnagyobb értékének, olyan csatárnak, akit még a Real-szurkolók is elfogadnának a csapatukba. A Madridista.hu másik főszurkolója, Tromposch Ádám szerint nem szentségtörés Falcaót összemérni a José Mourinho Real-edző szerint másik bolygóról érkezett Messi, Ronaldo kettőssel. "Szerintem eljuthat az ő szintjükre, főleg akkor, ha a nyáron valamely nagyobb klubhoz igazol, és mondjuk BL-t nyer. Falcaóban hatalmas potenciál rejlik, és rengeteg csapat áll érte sorban, a Real Madridban is tökéletesen el tudnám képzelni. Pont egy ilyen gyilkos ösztönű csatár hiányzik a Realból, aki ötből öt helyzetet bevág, és nem totojázza el azokat."

Nem ért vele egyet Virág Dániel: "Falcao 26 éves. Nem hiszem, hogy olyan neves lehet, mint az említett két játékos, főleg, ha marad az Atléticóban."

A városi derbin sok minden eldőlhet

A megkérdezett Atlético-drukker szerint Falcao megérdemli, hogy sokat beszéljenek róla, de nem szabad elfelejteni Diego Simeonét. "Az edző érdemeit kell az első helyre tenni. Az argentin képes volt a csapatba oltani a nyerő mentalitást és a focihoz elengedhetetlen könyörtelenséget, ami korábban hiányzott a klub játékosaiból. A vezetésével nemcsak megnyert két európai kupát (az EL-t és a Chelsea ellen a Szuperkupát) a klub, de felállította a csapat történetének a leghosszabb veretlenségi sorozatát is."

Forrás: AFP/Dominique Faget
Falcao-öröm a Real Madrid ellen

Falcaóról Derek Maaijen azt mondja: abszolút első számú kedvenc a játékosok közül, és a mostani hónapokban olyan jól játszik, hogy egy lapon említhető a sportág legjobbjaival. "A spanyolok szeretik de las Estrellasnak, azaz a sztárok ligájának nevezni a bajnokságot, és Falcao a játékával bekerült a legjelentősebb attrakciók közé. Senki nem csodálkozhat majd, ha az év végén a világ öt legjobbja között fogják emlegetni a saját posztján."

A madridiak már készülnek a december másodikai Real-Atlético meccsre, amelyen kiderülhet, ki Madrid ura, de nem szabad elfelejteni, hogy José Mourinho idén talán a BL-t előbbre helyezi a bajnokságnál, és ez a továbbiakban is az Atléticónak kedvezhet. A portugál céljaival a szurkolók is könnyen azonosulni tudnak, hiszen amint Virág Dániel fogalmaz: "Ha megnyerjük a tízedik BL-trófeát, akkor felőlem lehet Barca-Atlético sorrend is a tabella élén."