Vágólapra másolva!
Hat mérkőzésen már három gólt szerzett a Borussia Dortmund második csapatában Bajner Bálint, akinek teljesítményére az első csapat edzője, Jürgen Klopp is felfigyelt, és megkérte, hogy a legjobbakkal tréningezzen.

Bajner ősszel igazolt a Borussia Dortmund második csapatához, amely a Bundesliga III-ban 17 forduló után az utolsó előtti, 19. helyen áll. a magyar csatár azonban kiválóan játszik, eddigi hat mérkőzésen három gólt szerzett, és edzője, David Wagner ódákat zengett róla.

"Bálint nagyon jól játszik, félelmetesen sokat dolgozik, megtartja a labdákat, ügyesen osztogat, helyt áll a párharcokban és teljesen alárendeli magát a csapat érdekeinek" - nyilatkozta a szakvezető.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd



A játékosra felfigyelt a bajnoki címvédő nagycsapat edzője, Jürgen Klopp is, aki kedden délelőtt arra kérte a labdarúgót, hogy délután már az első kerettel tréningezzen.

"Jürgen Klopp betartotta korábbi ígéretét. Figyelte Bajnert, és mivel a csatár továbbra is remek formában játszik, lehetőséget ad neki az első csapatnál" - nyilatkozta az Nso.hu-nak, Paunoch Péter, a futballista menedzsere.

Bajner 2007 és 2010 között a nagyszalontai Liberty csapatának játékosa volt, amely előbb a West Hamnek, majd a Budapest Honvédnak adta kölcsön. Kispestről 2011-ben egy olasz kiscsapathoz, a Sulmona Calcióhoz szerződött, Dortmundba néhány hónapja került.