Vágólapra másolva!
Egykori csapatánál, a Dunfermline-nél beválasztották Kozma Istvánt a Hírességek Csarnokába. A Vasas Kubala Akadémia rúgótechnika-edzője meghatódott a fogadtatáson, és azt mondja, soha nem készült még róla ennyi fénykép.

"Egyszerűen hihetetlen, hogy még ennyi év után is ilyen kedvességgel, szeretettel fogadtak. Rengetegen állítottak meg az utcán egy autogramot vagy közös fotót kérve. Olyan volt, mintha tegnap láttak volna utoljára" - nyilatkozta Kozma, akit 1988-ban az év magyar focistájának választottak, majd 1989-1992 között szerepelt a skót csapatban.

A Liverpoolban is megfordult középpályás múlt szombaton kilátogatott a másodosztályú Partick Thistle-Dunfermline meccsre, amelyen a hazai csapat, az éllovas 5-1-re kiütötte a második helyen álló vendégeket. "Idegenben, Glasgow-ban játszottak aznap a fiúk, mi pedig kapva-kaptunk az alkalmon, hogy kilátogathassunk a mérkőzésre, hiszen izgalmasnak ígérkezett a bajnokságot azonos pontszámmal vezető két csapat összecsapása. Sajnos ugyan kikaptunk, de a hangulat és a fogadtatás itt is fantasztikus volt. A 4-5 ezer fős közönségből 1500 szurkoló kísért el minket. Amikor megérkeztünk a stadionba, felbolydult a szurkolótábor, és rengetegen jöttek oda hozzám aláírásért vagy közös fotóért" - számolt be a Vkla.hu-nak.

Forrás: MTI/Beliczay László
Forrás: MTI/Beliczay László

Csank János és Kozma István

"A díjátadó vacsorát a Dunfermline-stadion egy csodás termében rendezték meg, melynek egyik folyosóján találhatók a Hírességek Csarnokának tagjairól, az elmúlt 127 év kiemelkedő alakjairól készült fotók és plakettek. Köztük olyan méltán elismert nevekkel, mint napjaink egyik legkiemelkedőbb edzője, Sir Alex Ferguson. Az ünnepélyes vacsorát követően külön-külön szólítottak minket színpadra. Én harmadikként, Allan Evanst és Alex Millt követően kerültem sorra. Korábbi menedzserem, a sziporkázó humorú Jim Leishman volt a ceremóniamester, aki jó pár közös történetet felelevenített. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy ennyire megbecsülnek még ma is Dunfermline-ben. Talán még soha nem készült rólam ennyi fotó ilyen rövid idő alatt" - mesélte el Kozma István.