Vágólapra másolva!
Az Újpest és a Diósgyőr futballszurkolói egy IV. kerületi vendéglátóhely előtt összeverekedtek egymással, a két csapat bajnoki mérkőzése előtt.

Gólt szerzett, majd karját törte az Újpest csatára

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata azt közölte, hogy vasárnap délután egy IV. kerületi vendéglátóhely előtt két csapat szurkolói szólalkoztak össze, majd dulakodás kezdődött. A rendőri intézkedés folyamatban van - tette hozzá, de részleteket nem közölt.

A helyszínről származó információk szerint az Újpest szurkolók egyik törzshelyének számító Szent László téri vendéglátóhely előtt jóval a két csapat mérkőzése előtt jelent meg több tucat Diósgyőr drukker, majd a két szurkolótábor összeverekedett. A verekedés során több asztal és szék is megrongálódott, üvegek és poharak törtek össze.