Vágólapra másolva!
A Barcelonától nyáron távozott Josep Guardiola tartja magát korábbi ígéretéhez, mely szerint egy évig pihen, jelenleg is New Yorkban van a családjával. Európában viszont sokan agyalnak azon, melyik klub élén tér majd vissza.

Guardiola az átigazolási pletykák focista főszereplői közt az egyetlen edző. A Barcával mindent besöprő trénert a Chelsea-vel, mindkét manchesteri csapattal és a Milannal is rendre kapcsolatba hozzák. Menedzsere, Josep Maria Orobitg a brazil Lancénak nyilatkozott: egyelőre csak annyi biztos, hogy Guardiola januárnál előbb még csak gondolkodni sem akar azon, miként folytassa karrierjét, és csak a jövő év elején dönti el, hogy melyik klubhoz, esetleg válogatotthoz ír alá, ha aláír egyátalán.

Forrás: AFP/Getty Images/Ross Kinnaird

Chelsea FC: 20%



A londoniak az idén végre megnyerték a tulajdonos, Roman Abramovics által hőn áhított Bajnokok Ligáját, csakhogy az orosz üzletember számára az eredményesség mellett a látványos támadójáték is fontos. Éppen ezért szeretné megszerezni a kispadra Guardiolát, aki a nyáron és most, Roberto di Matteo menesztésekor is nemet mondott. A Chelsea-nél azonban nem tettek le arról, hogy a katalán egyszer leüljön a kispadjukra, ennek megfelelően a most kinevezett Rafa Benítez is csak az idény végéig kapott szerződést.

Ha hinni lehet a spanyol lapoknak, akkor Guardiola nagy tisztelője a Chelsea-nek, amellyel többször is összemérhette erejét a Barcelonával, a két klub között némi rivalizálás is kialakult. A londoniak keretét mintha szándékosan úgy alakítanák, hogy alkalmas legyen a Guardiola-féle stílusra: az elmúlt években több apró termetű, gyors, jól cselező, remekül passzoló középpályást igazoltak (Juan Mata, Eden Hazard, Oscar), sőt, még egy Barca-nevelés is akad Oriol Romeu személyében, ebből a szempontból a Chelsea ideális választás lehetne. Abramovicsra viszont nem jellemző a türelem, szeret beleszólni a szakmai munkába, ami nem teszi vonzóvá a klubot Guardiola számára.

Manchester City: 40%



Az arab tulajdonosok pénzének köszönhetően az Etihad-stadionban kisebbfajta világválogatott állt össze, amely az előző szezonban megnyerte a Premier League-et, viszont a Bajnokok Ligájában egymás után kétszer is csődöt mondott. Mindez gyengíti Roberto Mancini helyzetét, akivel a nyáron hosszabbítottak szerződést: 2017-ig írt alá, elküldése tehát nem lenne olcsó, bár pénzben nincs hiány a klubnál.

A szakmai stábot az elmúlt hetekben átalakító klub mintha már Guardiola fogadására készülne. A klub új ügyvezető elnöke a Barca egykori alelnöke, Fernando Soriano lett, sportigazgatónak pedig azt az Aitor Begiristaint nevezték ki, aki korábban a katalánoknál ugyanezt a pozíciót töltötte be. Mindketten dolgoztak együtt Guardiolával, sőt, kifejezetten jó viszonyt ápoltak vele. Mancininél rá is kérdeztek a dologra, mire ő így válaszolt: "Nem az én problémám, ha a lapok azt írják, hogy a következő szezonban Guardiola vagy egy másik edző érkezik, mert Begiristain itt van." A Citynek nincsenek olyan tradíciói, identitása, mint mondjuk a Chelsea-nek vagy a MU-nak, Guardiola pedig alighanem szabad kezet kaphatna az igazolásoknál.

Manchester United: 30%



Alex Ferguson több mint 25 éve ül a Vörös Ördögök kispadján, decemberben már 71 éves lesz. Jelenleg nehéz elképzelni, hogy ne ő irányítsa a csapatot, de túl sokáig már biztosan nem dolgozik. Utódjának megtalálása szinte lehetetlen feladat elé állítja a klub vezetőségét, hiszen akárki nem követhet egy élő legendát. Guardiola sok szempontból illik a képbe: részben a sikerei miatt, részben azért is, mert a viselkedésmódja, stílusa passzol a manchesteri elvárásokhoz.

Hasonló módon Guardiola számára is vonzó lehet a klub. A Manchester Unitednél rendszerint hosszú távon gondolkodnak, itt biztosan megkapná a szükséges türelmet ahhoz, hogy végrehajthassa azt, amit szeretne. Ráadásul a MU-nál is nagyon büszkék az utánpótlás-nevelésükre, akárcsak Barcelonában.

Milan: 10%



A gyenge szezonrajt után mozgott a kispad Massimiliano Allegri alatt, az olasz sajtó már arról írt, hogy a klub felvette a kapcsolatot Guardiolával. Ezt a Milan ugyan közleményben cáfolta, a hétvégén, a Juventus elleni rangadó előtt azonban Silvio Berlusconi elismerte, hogy szívesen látná a kispadon. "Ki ne szeretné szerződtetni Guardiolát? Ha lehetséges lenne, megvizsgálnánk a helyzetet. Jelenleg Allegrivel dolgozunk, de a jövő teljesen nyílt" - mondta a klub tulajdonosa, volt olasz miniszterelnök.

Guardiola játékosként megfordult Olaszországban, és állítólag nagy rajongója az országnak. "Guardiola imádja Olaszországot, amikor a csapattal utaztunk, mindig csak olasz újságokat olvasott" - mondta a Barca volt elnöke, Joan Laporta. Guardiola egykori olaszországi edzője, Carlo Mazzone szerint a szakember biztosan Milánóban köt majd ki: "Nemrégiben beszéltünk telefonon, és azt mondta, hamarosan személyesen találkozunk. Megkérdeztem, hogy turistaként jön, vagy valamelyik olasz csapat edzőjeként, és azt mondta, hogy mindkettő. Szerintem nyártól Milánóban dolgozik majd, de hogy az Internél vagy a Milannál, azt nem tudom." Guardiola mindig is szerette az új kihívásokat, és a Milan tradíciói vonzóak lehetnek a számára, az viszont már kevésbé, hogy Berlusconi diktatórikus módon vezeti a klubot.

www.globalsoccerapp.com