Vágólapra másolva!
A hétvégén lejátszották az idei utolsó fordulót a labdarúgó NB I-ben, amelyben ezúttal sem volt hiány sértődött edzőkben, pimasz játékosokban és kisstílű civakodásban, és persze a pályán is akadt néhány emlékezetes mozzanat. Felidézzük az idény csúcsait és mélységeit.

A szezon legnagyobb meglepetése
A napnál is világosabb volt, hogy az MTK nem a másodosztályba való, és az is szinte biztos volt már a szezon előtt, hogy nem a kiesés ellen fog harcolni az NB I-ben, ám azt kevesen gondolták volna, hogy az őszi szezont a második helyen zárja a csapat. Garami József sokadszor épít új csapatot a Hungária körúton, és amíg legutóbb az volt a baj, hogy kevés a tapasztalt játékos az MTK-nál, addig az idén Vukmir és Kanta vezérletével nagyon stabilnak tűnik a főleg fiatalokból álló együttes.

A szezon legnagyobb gólja
Kihagyhatatlan egy ilyen összeállításból a legszebb gól, ugyanakkor az egyik leghálátlanabb feladat egyet kiválasztani a 350 őszi találatból. Nagy volt a verseny az első helyért, a diósgyőri Tisza Tibor MTK-nak lőtt gólját nehezen tudtuk nem az első helyre tenni, de végül a székesfehérvári Sándor György - szintén az MTK-nak rúgott - bombája nyert nálunk. Bár a Videoton így is kikapott a meccsen, még Paulo Sousa is elismerően biccentett a hatalmas találatra.

A gól 4.25-nél látható:


A szezon legtávolabbról lőtt gólja
Akár egyben a szezon legjobb meccsének is nevezhetjük az MTK-Ferencváros örökrangadót, amelyet a hazaiak nyertek meg 4-2-re. A 90. percben ugyanakkor még 2-2-re állt a találkozó, ám ekkor az előrehúzódó balhátvéd, Hídvégi betalált, majd a 94. percben a Fradi kapusa, Jova feljött egy szögletnél, de az MTK megszerezte a labdát, Csiki pedig a saját térfeléről, mintegy 60 méterről az üres kapuba gurított. A ferencvárosiak hiába rohantak vissza, egy csúcsformában lévő Usain Bolt sem érhette volna utol a labdát.

A meccs összefoglalója:

A szezon fordítása
Jobban sikerült viszont a Fradinak a szezonzáró hazai meccs a Pécs ellen, amely a 94. percben ezúttal az ő javukra dőlt el. Bár a vendégek 2-0-ra is vezettek, a második félidőben a Ferencváros egyenlített, majd a háromperces hosszabbítás lejárta után egy szögletnél hiába csimpaszkodtak Bödére, a bivalyerős támadót talán csak Chuck Norris tudta volna megakadályozni abban, hogy a kapuba fejeljen, beállítva így a 3-2-es végeredményt. Nem először járt így a Pécs az idén, a negyedik fordulóban Supka Attila csapata 2-0-ra vezetett hazai pályán, ám Coulibaly kilenc perc alatt mesterhármast vágott, a meccs ugyancsak 3-2-es pécsi vereséggel végződött.

A szezon kabaréja
Szintén a pécsi szálhoz tartozik a tulajdonos Matyi Dezső és a vezetőedző Supka Attila nem mindennapi üzengetése a médián keresztül. "A keretünk nem alkalmas arra, hogy lendületesen játsszunk. A széleken például nem tudunk az ellenfél védelme mögé kerülni, és több olyan poszt is van, amit nem tudunk megfelelően megoldani" - mondta a Siófok elleni bajnoki után Supka. A nyilatkozat nem tetszett a tulajdonosnak, aki ugyancsak a sajtóban emlékeztette edzőjét, hogy a szezon előtt még megfelelt neki ez a keret. Majd amikor arról kérdezték, hogy miért nem meneszti Supkát, ha nincs megelégedve vele, azt válaszolta: kíváncsi arra, hogyan oldja meg a feladatot, hogy felzárkózzon a csapat.

Ezt követően a Pécs otthon kikapott a Pakstól. "Múlt héten Supka úr azt nyilatkozta, hogy mindenki láthatta, mit akart játszani a csapat. Lehet, hogy az én látásommal van baj, de most sok mindent láttam a mérkőzésen, csak épp azt nem. De biztos volt taktika, a vezetőedző majd elmondja, ha visszatér a hétvégi szabadságáról, mert a miénk egy ilyen csapat, ilyenkor szabadság van" - nyilatkozta a tulajdonos a Pepsifoci.hu oldalnak.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc
Matyi Dezső a sajtóban üzengetett edzőjének

Matyi nem értette, Supka mire gondolt, amikor azt mondta, hogy bár a szurkolók az ő távozását követelték, ez nem csak neki szólt. "Lehet, nekem is át kell gondolnom itt a jövőmet, vagy helyet cserélni vele, nem tudom, de majd ő megmondja" - szúrt oda egyet a tulajdonos az edzőnek. Az idei utolsó meccset a Fradi ellen játszotta a Pécs az Üllői úton, és Matyiból az esélyekről nyilatkozva is kitört az irónia: "Biztos megint megtalálja a nyerő taktikát és sikeres lesz, hiszen mindenkitől azt hallom, hogy ő az ország egyik legjobb szakembere. Úgyhogy én nyugodt vagyok."

A Pécs kikapott a Fraditól, a mérkőzés után Supka a Sport TV azon kérdésére, hogy a tavasszal is ő lesz-e a csapat edzője, így válaszolt: "Ezt nem tőlem kell megkérdezni."

A szezon legkevesebb nézője
Az Eger stadionja nem alkalmas arra, hogy NB I-es meccseket játszanak benne, ezért az újonc csapat gyakorlatilag egyszer sem volt hazai pályán. Többek között a Vasas Fáy utcai stadionjában fogadta ellenfeleit, így például a Haladást is az előző fordulóban. A tudósítások szerint 200 néző volt az Illovszky-stadionban, ennél egy megyei II-es szomszédvári rangadóra is jóval többen mennek ki.

A szezon balszerencséje
Amikor Magyarországra igazol egy 28 éves, Bajnokok Ligája-győztes brazil csatár, aki korábban José Mourinhóval is dolgozott együtt, nem csoda, hogy hatalmas az elvárás vele szemben. Az Újpestre szerződött Bruno Moraes épphogy elkezdte volna termelni a gólokat, máris hónapokra kidőlt. A Diósgyőr ellen 1-1-re végződött meccsen gólt szerzett, majd Csirszki szabálytalansága után olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört a bal karja.

A súlyos sérülést csak erős idegzetűek nézzék meg!

A szezon legdrágább munkanélkülije
A Genoának 103 igazolt játékosa volt, Rudolf Gergely pedig nem látta biztosítottnak, hogy a jövőben szerepet kaphat az olasz csapatban, ezért hazatért. A sérüléssel bajlódó támadó a Diósgyőrt választotta, a klub pedig jelentős erőfeszítéseket tett, hogy előteremtse a támadó leigazolásához szükséges összeget. "Rudolf az egyedüli játékos, akivel személyesen tárgyaltam a leigazolásáról. A megszerzésével járó költség minden forintja új a büdzsében, ezért új költségvetést kell készíteni" - jelentette ki Leisztinger Tamás, a DVTK többségi tulajdonosa. Rudolf szeptember 12-én írt alá a Diósgyőrhöz, a sérülése azonban nagyon lassan javult, és végül szűk két hónappal később tudott csak bemutatkozni új csapatában.

Forrás: MTI/Vajda János
Amikor még Rudolf és Leisztinger is mosolygott

A szezon szívatása
Rudolf Gergely hét hónap után játszott ismét tétmeccset, a Pécs ellen, ám rögtön egy bosszantó üggyel kellett szembesülnie. A találkozó 77. percében 1-0-s vendégvezetésnél állt be csereként, a meccset vezető Kassai Viktor jelezte, hogy nincs rendben a csatár szerelése, emiatt visszaküldte a kispadhoz. A játékos sportszárának egy része ugyanis nem megfelelő színű volt, ám miután ezt egy ragasztószalaggal orvosolták, újra bemehetett a pályára. Kassai később sem kímélte Rudolfot, akit két védő szabálytalanul vitt földre az egyik hazai támadásnál, ám a bíró szabadrúgás helyett sárgát adott neki műesésért.

A szezon közjátéka
Az NB I ötödik fordulójában előbb a Paks-Eger nyitómeccsen akadtak gondok a hálóval, amelyet nem rögzítettek rendesen a felső léchez. Végül a partjelzőt hívták segítségül, aki magasságának köszönhetően képes volt orvosolni a problémát. Az 1-0-s egri sikert hozó meccs emiatt tíz perccel később kezdődött. Néhány órával később az MTK-Újpest meccs előtt is hasonló volt a forgatókönyv, a csapatok nem tudták időben elkezdeni a játékot, mert ki volt szakadva a háló, amelyet különféle ragasztószalagokkal próbáltak összekötni. A meccs végül elkezdődött, de a toldozgatás még a szünetben is folytatódott.

A szezon külföldi rekordja
Soha annyi percet nem töltöttek a pályán az idegenlégiósok az NB I-ben, mint a 12. fordulóban. A nyolc mérkőzést figyelembe véve 40,9 százalék volt a külföldiek aránya, amire még nem volt példa Magyarországon, két csapatban viszont - a Szombathelyi Haladásban és a Paksban - kizárólag hazai játékosok futballoztak. A külföldiek aránya a Ferencvárosban volt a legnagyobb: a játékpercek 68,2 százaléka jutott idegenlégiósoknak a 12. fordulóban.

A szezon csele
Vannak olyan légiósok, akik egyértelműen emelik a bajnokság színvonalát, Julian Jenner közéjük tartozik. A Ferencváros szélsője, aki 2007-ben U21-es Európa-bajnokságot nyert a holland válogatottal, a Debrecen elleni találkozón mutatta be a szezon legszebb cselét, amely azon a héten több külföldi összeállításba is bekerült.

A szezon nyilatkozata
Pocsékul kezdte a bajnokságot a Ferencváros, ám a Pápa ellen egy emberelőnynek is köszönhetően 4-1-re nyerni tudott a harmadik fordulóban. Akkor már sokan kritizálták Détári Lajost, a Fradi edzőjét, aki az idénybeli első győzelem után rendhagyó nyilatkozatot tett. "Nem gyakoroljuk ezeket, hiszen nálunk nincsen edzés" - válaszolt Détári a Sport TV riporterének azon kérdésére, hogy külön gyakorolják-e a pontrúgásokat az edzéseken, hiszen Klein találatát leszámítva az összes Fradi-gól rögzített szituációból született. Détári hozzátette: edzés helyett sok beszélgetés és kártyázás van a Fradinál.


A szezon mondása
Torghelle Sándor nem a nagy nyilvánosság előtt nyilatkozott, de a játékvezetői jelentésbe bekerült, majd rövidesen napvilágot látott az a néhány mondat, amelyet a Videoton játékosa a Győr ellen elveszített bajnokin mondott Fábián Mihály játékvezetőnek: "Menjél már te a hülyeségeiddel, baszd meg!" Miután megkapta érte a piros lapot, a pályáról lesétálva odaszólt a negyedik játékvezetőnek is: "Menjetek a Váci utcán kézen fogva!" Torghelle hárommeccses eltiltást kapott a vagány megjegyzésért.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Torghelle nem fogta vissza magát

A szezon vesszőfutása
A Debrecen a mezőny egyik legjobb és legösszeszokottabb keretével rendelkezik, amely ráadásul erősödött egy hazatérő Czvitkovics Péterrel is, edzőposzton sem történt változás. Ennek ellenére a Debrecen az őszi szezon hajrájában egymás után öt bajnokin is kikapott, a Videoton, a Paks, a Ferencváros, az MTK és a Győr elleni rangadót is elveszítette. Kondás Elemér vezetőedző tőle szokatlan módon ki is osztotta a játékosait. "Aki nem akar futballozni a DVSC-ben, az ne futballozzon, aki nem akar nyerni, az ne futballozzon, akassza fel a cipőjét a szögre, aztán hagyja abba a labdarúgást!" Karácsonyozni mindenesetre egy fokkal boldogabban mehetnek a debreceniek, hiszen az ötmeccses borzasztó sorozatot megtörve a hétvégén 2-1-re verték otthon a Kaposvárt, így tíz ponttal lemaradva ugyan a listavezető Győrtől, de a harmadik helyről várják a tavaszt.

A szezon gólöröme
Kenesei Krisztián az Újpest elleni bajnokin csereként beállva gólt szerzett, majd ünneplés gyanánt kifutott a pálya mellé, és leült a kispadra. A Haladás 35 éves csatára ezzel vélhetően azt akarta kifejezni, helye lenne a kezdőcsapatban, Artner Tamás vezetőedző azonban zokon vette a poént, és a tartalékcsapatba száműzte Keneseit, aki azóta sem kapott helyet az első keretben.

A szezon berobbanása
Horváth Ferenc jött, látott és győzött Kecskeméten. A 39 éves edző a másodosztályú Szigetszentmiklóstól érkezett a KTE csapatához szeptember végén, majd klubrekordot beállítva sorozatban megnyerte az első négy meccsét a csapattal. Horváth érkezésével jöttek a frappáns nyilatkozatok is Kecskemétre. A hétvégi, MTK elleni meccs után például így magyarázta a vereséget: "A probléma az volt, hogy páran elnézték a dátumot, azt hitték, december 6. van már, és csak a cipőt hozták ki. Sajnos kék Mikulás jött, és gyorsan kihasználta ezt három szerzett góllal."

A szezon legmorózusabb edzőjével készült interjúnkat itt olvashatja el.