Társoldalunk:

Benítez házhoz ment a pofonért

2012.12.05. 12:14

Eddig egyszer sem fordult elő, hogy a Bajnokok Ligája címvédője már a csoportkörben elvérzett, a Chelsea azonban szerda este könnyen átélheti a történelmi kudarcot. A két hete kinevezett Rafa Beníteznek ehhez nincs köze, eddigi gyatra teljesítményével viszont csak azt igazolta, hogy felesleges volt elküldeni Roberto di Matteót. Abramovics Barca-mániája így is, úgy is tönkrevágja a Chelsea szezonját.

A Nordsjaelland elleni hazai találkozón először ül a Bajnokok Ligájában a Chelsea kispadján Rafa Benítez, akit azt követően  neveztek ki, hogy a csapat két héttel korábban 3-0-ra kikapott a Juventustól. A spanyol edző eddigi mérlege elég gyenge (három bajnokin két gól nélküli döntetlen és egy 3-1-es vereség), vagyis finoman szólva nem sikerült felpörgetnie az együttest. Benítez eleve csak a szezon végéig írt alá, Abramovics a nyáron állítólag megint megpróbálja leigazolni Josep Guardiolát,  így viszont ha megfeszülünk, se találjuk a választ a arra a kérdésre, hogy mi értelme volt meneszteni Roberto di Matteót?

Gyorsan fogy a türelem

A klub orosz tulajdonosa nehezen tűri az eredménytelenséget, ami azt eredményezi, hogy a Chelsea sűrűn cserélgeti edzőit. Di Matteo már a nyolcadik volt kilenc év alatt, és korábbi sikerek egyetlen tréner számára sem jelentettek sokáig védelmet. Mourinho vagy Carlo Ancelotti is így járt, és Di Matteo sem volt kivétel, igaz, számára már önmagában az nagy elismerést jelentett, hogy hosszabb távra megkapta a csapatot. Februárban ugyanis csak ideiglenesen nevezték ki, és a bajnokságban egyáltalán nem javultak az eredmények az irányításával. André Villas-Boas elküldésekor a Chelsea az ötödik helyen állt a tabellán, végül pedig hatodik lett, a BL-ben viszont három párbajt is megnyert, majd a döntőben tizenegyesekkel legyőzte a Bayern Münchent.

Di Matteónak ezzel sikerült azt a trófeát megszerezni, amelyre Abramovics a legjobban vágyott, de így is egy hónap telt el a történelmi diadal és a szakember véglegesítése között. Abramovics ugyanis továbbra is Guardiolát szerette volna megnyerni a kispadra, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy egy évet kihagy. Az átigazolásokkal kapcsolatos döntések (amelyeket valószínűleg nem Di Matteo hozott meg) eközben mind arra utaltak, hogy a keretet szeretnék a lehető legalkalmasabbá tenni egy Barca-típusú játékra, tehát benne volt a levegőben, hogy bárki is lesz az edző, nem érdemes egy szezonnál hosszabb idővel számolnia.

Rossz volt a tanácsadó

Az eredmények eközben valóban elmaradtak a várakozástól, főleg a BL-ben, ahol a csapat szerda este akkor is kieshet, ha legyőzi a Nordsjaellandot - például ha a Sahtar ikszel a Juventusszal. Ha ez megtörténik, akkor a sorozat történetében a Chlesea lesz az első címvédő, amely nem képes továbbjutni a csoportkörből.

A csapat a remek rajt után a bajnokságban is megtorpant,  amikor Di Matteót menesztették, már négy meccs óta nyeretlen volt. Utódjának azonban nem sikerült megszakítania ezt a rossz sorozatot, a három meccs/két pont/egy gól mérleget alighanem Di Matteo is hozta volna, ráadásul Benítezzel akad egy komoly probléma: a szurkolók utálják. A spanyol edző ugyanis korábban éveken keresztül irányította a Liverpoolt, és akkor tett jó néhány, a Chelsea-re nézve sértő nyilatkozatot.

Forrás: AFP/Ian Kington

A BBC értesülései szerint Abramovics Benítez kinevezése után találkozott több szurkolói klub képviselőjével, akik elmondták fenntartásaikat. A cfcuk című szurkolói magazint ugyan nem hívták meg erre a találkozóra, de a lap egyik szerkesztője, David Johnstone üdvözölte, hogy a tulajdonos meghallgatja a drukkereket. "A klub rengeteget köszönhet Abramovicsnak, és remek lenne, ha még többször találkozna a szurkolókkal. De bárki is tanácsolta neki Benítez kinevezését, alaposan melléfogott" - mondta Johnstone.

Kulturális különbség

A Guardian értesülései szerint Benítez mellett leginkább a klub sportigazgatója, a nigériai Michael Emenalo érvelt, a tárgyalásokat is ő vezette. Az egykori nigériai válogatott régóta amolyan szürke eminenciásnak számít a Stamford Bridge-en, még 2007-ben került a klubhoz, amikor Avram Grant volt a vezetőedző. Így aztán nem meglepő, hogy a West Ham elleni vereség után az angol újságok arról írtak: Benítezt máris elküldhetik, és Grant kerülhet a helyére, vagy esetleg tanácsadóként vállal szerepet.

A klub ezt hivatalos közleményben cáfolta, de jól érzékelteti a helyzetet, hogy egy ilyen pletyka szárnyra kelhet. A kívülállók számára úgy tűnik, hogy Abramovics alatt senki sincsen biztonságban, a klub tulajdonosa számára a stabilitás nem a legfontosabb erény. Az 1988 és 1991 között a Chelsea vezetőedzőjeként dolgozó Bobby Campbell - aki rendszeresen ott van a díszpáholyban, gyakran éppen Abramovics mellett - így fogalmazta meg a lényeget a Daily Mail hasábjain: "A tulajdonos jó ember, de nem szabad elfelejteni, hogy orosz, ami hatalmas kulturális különbséget jelent".

www.globalsoccerapp.com