Vágólapra másolva!
A Real Madrid portugál vezetőedzője, José Mourinho szerint eldöntött tény, hogy az idén is az FC Barcelona argentin támadója, Lionel Messi nyeri az Aranylabdát.

Mourinho egyúttal kizártnak nevezte, hogy az ő játékosa, Cristiano Ronaldo legyen a befutó 2012-ben.

"Megszavazták, az Aranylabdát már odaadták, mert amikor fontos futballvezérek kampányolnak, már tudhatod, ki a győztes" - fogalmazott újságírói kérdésre válaszolva kedd este, a Real Ajax elleni BL-mérkőzése (4-1) után Mourinho, aki szerint valóságos hadjárat folyt Messi sikere érdekében.

A tréner arra nem vesztegetett szót, hogy a Barca sztárja a legtöbb összevetésben, így eredményességben is felülmúlta Ronaldót. A nemzetközi szövetség, a FIFA legutóbbi három szavazásán diadalmaskodó 25 éves Messi 2012-ben már 84 gólnál jár, és ha a szerda esti Barca-Benfica BL-találkozón egy találatot szerez, beéri, ha kettőt, meg is előzi az örökranglistát 1972 óta vezető német Gerd Müllert.

Forrás: AFP/Valery Hache
Messi, Iniesta és Ronaldo - a három jelölt

Ha a FIFA-választáson valóban az élen végez, a címvédő argentin lesz az első, aki negyedszer is elnyeri az Aranylabdát. Messi és Ronaldo mellett még a szintén Barca-futballista spanyol Andrés Iniestának van esélye a cím megnyerésére, a trió nevét ugyanis már korábban nyilvánosságra hozták.

Az Aranylabdára a FIFA-tagországok válogatottjainak szövetségi, illetve csapatkapitányai, valamint a France Football újságírói szavazhatnak. A győztest január 7-én, a FIFA zürichi gáláján nevezik meg.