Vágólapra másolva!
Kétezer euróba került a Manchester-London-Manchester túra, így találkozhatott a legegyszerűbben a menedzserével a Manchester City focistája.

Ezért nézik hülyének Balotellit

Miért éppen egy utazás volna eseménytelen Mario Balotelli számára? A City fenegyerekének menedzserével, Mino Raiolával kellett találkoznia Londonban, és bár úgy tervezte, a Maserati GT-jével teszi meg a 320 kilométeres utat, hirtelen megijedt attól, hogy eltéved az autópályán vagy a városban - írja a Blikk.

A támadó azonban nem kétségbeesős fajta, fogott egy taxit, elvitette magát oda-vissza, majd lazán kifizetett a szolgáltatásért 2000 eurót, mintegy 560 ezer forintot.