Vágólapra másolva!
Arsene Wenger nem ment el szó nélkül Alex Ferguson kirohanása mellett, amit a Manchester United edzője büntetlenül úszott meg a Newcastle ellen.

"Ha nem úgy viselkedik, ahogy kellene, akkor igenis meg kell büntetni Fergusont" - idézte az Independent internetes oldala az Arsenal trénerét. "Fordított esetben ő lenne az első, aki ezt szóvá tenné."

A Newcastle ellen 4-3-ra megnyert bajnokin Ferguson előbb hevesen reklamált Jonny Evans öngólja után az asszisztensnél és a negyedik játékvezetőnél, majd a szünetben Mike Dean játékvezetőt vonta kérdőre, miután szerinte nem kellett volna megadni a találatot.

Az eset nem került bele a játékvezetői jelentésbe, így a tréner ellen nem indul eljárás.

Wengert az is dühítheti, hogy ugyanez a bíró 2009-ben piros lapot adott neki, amikor a MU ellen belerúgott egy vizes palackba. "Néha túlzásokba esünk, és olyankor meg kell büntetni bennünket, ez ilyen egyszerű" - fogalmazott az Arsenal edzője.