Vágólapra másolva!
Ma is profinak számít az a 116 évvel ezelőtti napi program, amelyet a kor talán legjobb angol focicsapatánál, a Sunderlandnél állítottak össze. Jutott fehérje, antioxidáns és széndhidrát a játékosoknak, figyeltek a csapategységre, belefért némi sör, bor és dohány, egy tekintetben pedig még a maiaknál is szakszerűbb volt a terv. Az alaposság és a szigor bajnoki címeket és rekordigazolást hozott Angliában, de a megszállottságot semmi sem pótolhatja.

Már több mint száz évvel ezelőtt alaposan átgondolták az edzésmódszereket a focicsapatok edzői, Anglia akkori egyik legjobb klubjánál, a Sunderlandnél szigorú házirend készült. Az 1897-ben összeállított program többek közt alkalmankénti tyúkfogyasztást, egy-egy pohár bort vagy sört és egyórás sétát írt elő a játékosoknak, komolyan hangsúlyozva a fegyelem fontosságát.

A napokban nyilvánosságra került edzéstervet egyenesen a Sunderland AFC igazgatósága szignálta. A klub akkoriban élte a fénykorát, Anglia első háromszoros bajnoka lett 1892-es, 1893-as és 1895-ös győzelmeivel. Ugyancsak első csapatként lőtt száz gólnál többet egy idényben, az említett edzésterv készítésének évében pedig második lett.

Az edzés szabályai (előírások a Sunderlandnél 1897-ben)

07.30 Ébresztő, fél óra séta
08.30 Reggeli: gyenge tea, hússzelet, tojás, pirítós vagy száraz kenyér
09.45 Gyakorlás, fürdés
13.00 Ebéd: sült vagy főtt marha vagy birka, alkalmanként tyúk, friss zöldség, rizs- vagy tápiókapuding, pirítós, egy pohár sör vagy vörösbor kíséretében
15.30 Gyakorlás
17.30 Tea, friss hal, lágy tojás vagy hús
19.30 Egy óra séta
21.00 Vacsora: egy pohár sör, vörösbor, kenyér
22.00 Alvás

Megjegyzés: Vajat, cukrot, tejet, burgonyát és dohányt mértékkel fogyasszanak.


A programban végül két rövid bekezdés állt arról, hogy az esti sétán mindig együtt kell lennie az egész csapatnak és az edzőnek, a játékosoknak szigorúan be kell tartaniuk a tréner utasításait, a fenti szabályokat megszegőket pedig a klub bizottsága megbüntetheti.

A gondos tervezésnek és a vasszigornak köszönhetően nem szakadt meg a Sunderland sikersorozata, több ezüstérem mellett 1902-ben és 1905-ben is bajnoki címet ünnepelhetett, 1908-ban 9-1-re verte a Newcastle Unitedet, ami a mai napig a legnagyobb idegenbeli győzelem az angol első osztályban.

Forrás: [origo]
A Sunderland 1897-es csapata

Akkoriban más volt a világ, a Sunderlandet világbajnoknak titulálták 1895-ben, mert címe bebiztosítása után még kiállt a skót bajnok Heartsszal, és 5-3-ra le is győzte, az angolok középpályását, Alf Commont pedig óriási mérföldkőnek számító, világrekordot érő összegért, kerek ezer fontért vette meg a Middlesbrough 1905-ben.

Elégeti az izmot is

"Tökéletesen megfelelne egy mai napi programnak is" - mondta napirendet áttekintve Prukner László, a Kaposvár edzője, az edzőképzés korábbi irányítója. "Cukor, zsír, keményítő, ezeket próbálták visszavenni, teljesen logikusan, ugyanakkor figyeltek a fehérje- és szénhidrátbevitelre is. Ha valaki nem kap megfelelő mennyiségű táplálékot, a szervezet elégeti az izmot is, és ezen a listán is csak a mértéktelen cukor- és zsírfogyasztást nem ajánlják. Teljesen top összeállítás ez."

Forrás: AFP
Meccs a Wembleyben a századfordulón

Prukner sem a tervben javasolt sok tojást, sem a sört és a bort nem furcsállja: "A tojás hozzátartozik az angol kultúrához, a mai napig mindenhol fogyasztják, bárhová utazzanak is. Minden kultúrának megvannak a sajátosságai, az olaszoknál például engedélyeznek egy deci vörösbort, mert van benne antioxidáns, kifejezetten jót tesz. A mértékletesség jó tanácsadó, csak nálunk ezt nem feltétlenül lehetne ajánlani, mert nem biztos, hogy sikerülne betartani."

A kilencvenes évek bohém játékosa, a jelenleg edzősködő Váczi Zoltán nem ennyire szigorú. "A mostani fociban is így van, a vezetők megszabnak egy programot, amit számon kérhetnek. Szerintem semmi értelme nincs, sosem lehet előre tervezni, bármi közbejöhet. Nem furcsa a bor és a sör ajánlása, az előbbi vérképző, az utóbbi pótolja a savat. Angliában sok játékos volt elvonókúrán, de Tony Adams nagyon nagy focista volt így is. Az ilyen dolgok kicsit túlmisztifikáltak, nem sokat számít ez a fociban. Törőcsik, Ebedli ivott, de mikor felmentek a pályára, kitették a szívüket. Ez hiányzik a magyar fociból, nem a feszes menetrendek."

A jelenleg U19-es csapatot irányító Váczi edzőként csak annyit szab meg, hogy a pályán, amíg edzés van, "ne csináljanak hülyeségeket."

Korán kelni még jobb is

Prukner a pályán kívül is igyekszik fegyelmet tartani, a 116 évvel ezelőtti edzéstervet részben ezért szakszerűbbnek is találja, mint a maiakat. "Tudományosan alá lehet támasztani, hogy a fél nyolcas kelés indokoltabb lenne, mint amit most produkálunk a tévés, netes korszakban. Az aerob képességeket jobban lehet fejleszteni reggel, a kocogás, úszás is segít, mert így a szervezet jobban ürít, akkor fejezi be a teljes méregtelenítést. A mai játékosok későn fekszenek és sokáig alszanak, mi kilencre vezényeljük őket edzésre, hogy ne boruljon fel teljesen a bioritmusuk. E tekintetben még jobb is volt az akkori módszer."

A tápióka proteinben és keményítőben rendkívül gazdag trópusi növény, a levele vitamint, ásványi anyagokat és fehérjét is tartalmaz. A belőle készült puding egy változatát a Táfelspicc is elkészítette.


Nem tudni, hogy a Sunderland napi programja edzőtáborra vagy egy szürke munkanapra vonatkozik-e, mindenesetre manapság a felkészülési időszakban hasonlóan sokat vannak együtt a játékosok. "Egész évben nem lehet ezt tartani, de a meccsek előtt és felkészülési időszakban pontosan így néz ki most is. Erre szükség is van, mert sokszor ellenőrizhetetlen, hogy egy játékos hogyan táplálkozik" - magyarázza a kaposvári tréner.

Váczi ugyanakkor a tervezésnél sokkal fontosabbnak látja a helyes mentalitást. "A régi sportolók megszállottak voltak, ma meg az a lényeg, hogy olyan hajuk legyen, mint Beckhamnek meg Balotellinek, és olyan cipőjük, mint Messinek vagy Ronaldónak, mert azt hiszik, ettől jobbak lesznek. Hát nem."

Forrás: AFP
Bordeaux-meccs a századfordulón

"A szigorról a saját példámat tudom elmondani: Csank János a válogatottnál megkérdezett, szoktam e pihenni délután. Mondtam, hogy nem, erre nem is írt elő csendespihenőt. Mennyivel leszek jobb focista, ha bemegyek a válogatottba, és azt mondják, egy hétig nem dohányozhatok? Semennyivel, sőt még az edzőt is utálni fogom, és csak idegesebb leszek, mert kiesek az állandó szokásaimból. Az alkohol ellazít, szerintem egyenesen jobb teljesítményt lehet vele leadni. És a cigi? Volt, hogy elszívtam öt-hat szálat egy terheléses teszt előtt, és kiakasztottam a gépet. Ez mind az élsporttal jár, csak a külföldiek önbizalommal mennek a pályára, a magyarok pedig nem. Cigivel vagy nélküle, mindegy."

Azért egy klubvezetés által jegyzett listán mégsem írhattak elő több korsó sört a focistáknak 1897-ben sem. Arra viszont csak következtetni lehet, mit fogyaszthattak akkoriban Magyarországon. "Lehettek hasonlóságok, elvégre mi mindent onnan vettünk át - gondolkodott hangosan Prukner. - Valószínűleg mindenki a saját kultúrájához igazította az étkezést. Angliába akkoriban lényegesen több zöldség és gyümölcs érkezhetett a gyarmatokról, mint hozzánk, itthon viszont vélhetően sokkal erősebb volt a disznóhúsfogyasztás, ez tehát különbség lehetett."