Vágólapra másolva!
Felmondtak a Sevilla eddigi vezetőedzőjének, a Míchelként hírnevet szerzett egykori sokszoros válogatott futballista José Miguel Gonzáleznek.

Elküldését José María del Nido, a spanyol labdarúgóklub elnöke jelentette be, egyszersmind megnevezve a tréner utódát is Unai Emery személyében.

Míchel 11 hónapja érkezett a csapathoz, és papíron a mostani szezon végéig szólt a szerződése. A felbontásának oka a Sevilla gyenge szereplése volt: a menesztett szakvezető irányításával a gárda teljesítménye még az ötven százalékot sem érte el, s jelenleg csak 12. helyén szerénykedik a Primera Divisiónban.

Nem sokkal a tréner menesztésének bejelentése után közölték, hogy a Valencia korábbi vezetőedzője, Unai Emery veszi át Míchel helyét a kispadon. Emery, akit 2014 júniusáig szerződtettek, legutóbb az orosz élvonalban, a Szpartak Moszkva trénereként dolgozott, de novemberben megköszönték a munkáját.