Vágólapra másolva!
Igazi Bologna-specialista lett Giampaolo Pazzini, a Milan csatára, aki az ősszel három, a mostani fordulóban két gólt szerzett a két csapat meccsén. A 21. fordulóban jegyzett két gólja közül a második igazi mestermunka volt, a jobbról érkező labdát előbb levette, majd átemelte a védő felett, és végül kapásba a hálóba bombázta. A Milan ezzel a győzelemmel megelőzte a Romát, és így hatodik, de a forduló nagy nyertese a Juventus, amelynek az összes üldözője pontokat vesztett.

Pazzini az ősszel mindhárom gólt magára vállalta a Milan 3-1-es győzelme alkalmával, és a mostani duplája azt jelenti, hogy az idénybeli tíz bajnoki góljának a felét a Bologna ellen szerezte.

Az idei szezonban a második félidőben mindig sokkal pörgősebben játszó Milan a 65. percben szerzett vezetést, amikor Pazzini lövése egy védőn megpattanva hullott a hálóba, majd a 82. percben jött az a gól, amit sokan Pelé 1958-as vb-döntőben bemutatott találatához hasonlítanak.

Pazzini nagyon átverte a védőt:

http://www.dailymotion.com/swf/video/xwwjg7


Mexes öngólja miatt a vége még izgalmas lett, de a Milan végül kicsikarta a győzelmet.

A milánói meccs mindhárom gólja:

http://www.dailymotion.com/swf/video/xwwk30


Pazzini gyönyörű gólja mellett a bergamói Canini öngólja is sok kattintásra számíthat a videomegosztókon, szegény védőnek ugyanis úgy összeakadtak a lábai egy mentésnél, hogy a saját kapujába ügyetlenkedte a labdát. Szerencséjére Stendardo egy bravúros fejessel egyenlített, így 1-1-gyel zárult az Atalanta-Cagliari meccs.

http://www.dailymotion.com/swf/video/xwwk7q


Egy-egy gól született a Chievo-Parma találkozón is, a vendégek a több nagycsapat által is figyelt Belfodil révén szereztek vezetést, majd a veronaiak a korábban Parmában is játszó, Milan-nevelés Paloschi fejesével egyenlítettek, aki kihasználta a rosszul kimozduló Mirante hibáját.

http://www.dailymotion.com/swf/video/xwwkk2


Tőzsér Dániel nem volt kerettag a Genoában, amely hazai pályán kapott ki 2-0-ra a remekül szereplő Cataniától. A szicíliai csapat első gólja egy tökéletesen kijátszott akció végén született, amelynél Bergessio volt a befejezőember, majd négy perccel a vége előtt Barrientos zárta le a nyitott kérdéseket, amikor éles szögből gurított a jobb alsóba. Ezzel a vereséggel a Genoa nem tudott elmozdulni a kiesőzónából.

http://www.dailymotion.com/swf/video/xwwki6


A Torino egy félidő alatt lerendezte a Pescarát,

http://www.dailymotion.com/swf/video/xwwkau


míg az utolsó helyezett Siena a Sampdoria elleni győzelemmel zárkózott közelebb az előtte állókhoz.

http://www.dailymotion.com/swf/video/xwwklj


A forduló zárómeccsén a Roma egy érdekes büntetővel - Ranocchia becsúszott Bradley elé, aki a védő fején átesett - szerzett vezetést, amit Totti bombázott a léc alá, majd az első félidő hosszabbításában Palacio passzolt közelről a hálóba Guarin beadása után. A második félidőben jobban játszott a Roma, de az állás már nem változott.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=DtLZFTidyEdm3nM9


Serie A, 21. forduló:
Atalanta - Cagliari 1-1 (0-0)
gól:
Stendardo (57.), illetve Canini (2., öngól)
piros lap: Giorgi (80., Atalanta)

Fiorentina - Napoli 1-1 (1-1)
gól: Roncaglia (33.), illetve Cavani (42.)

Chievo - Parma 1-1 (0-1)
gól:
Paloschi (56.), illetve Belfodil (40.)

Milan - Bologna 2-1 (0-0)
gól: Pazzini (65., 82.), illetve Mexes (84., öngól)

Pescara - Torino 0-2 (0-2)
gól: Santana (4.), Cerci (40.)

Genoa - Catania 0-2 (0-1)
gól: Bergessio (4.), Barrientos (86.)

Siena - Sampdoria 1-0 (0-0)
gól: Bogdani (71.)
piros lap: Iachini (94., Siena)

Roma - Inter 1-1 (1-1)
gól: Totti (22,. 11-esből), illetve Palacio (45+1.)

Az állás:
1. Juventus 21 45-14 48
2. Napoli 21 41-19 43
3. Lazio 21 32-21 43
4. Internazionale 21 33-23 39
5. Fiorentina 21 38-25 36
6. AC Milan 21 38-28 34
7. AS Roma 21 44-35 33
8. Catania 21 29-27 32
9. Parma 21 29-27 31
10. Udinese 21 32-31 30
11. Torino 21 25-24 26
12. Chievo 21 22-34 25
13. Atalanta 21 19-31 23
14. Bologna 21 26-28 21
15. Sampdoria 21 22-29 21
16. Cagliari 21 20-37 20
17. Pescara 21 17-39 20
18. Genoa 21 21-34 17
19. Palermo 21 18-34 16
20. Siena 21 20-31 14

A Sienától 6, az Atalantától 2, a Sampdoriától és a Torinótól 1-1 pont büntetésből levonva.