Társoldalunk:

Az igazi veteránok

2013.01.21. 15:25

Az ideális futballistakornak a húszas évek második felét tartják, de az nem számít ritkaságnak, hogy egy játékos harminc fölött is magas színvonalon futballozzon, habár ilyenkor már gyakran leveteránozzák a sportriporterek. Pedig akadnak néhányan, akik még negyven felett sem koptak ki az élvonalból. 

A Manchester United a múlt héten újrajátszott mérkőzésen verte ki a West Ham Unitedet az FA-kupában, és a mérkőzés legjobbjának Ryan Giggset választották. A walesi tavaly novemberben múlt 39 éves, ám Alex Ferguson szerint még legalább egy évig folytatja. "A játékán egyáltalán nem látszik, hogy hamarabb fáradna. Továbbra is képes kiváló teljesítményre, és megvan benne a sikeréhség is. Hihetetlen ember, még egy évig biztosan velünk marad" - mondta a klub hivatalos tévécsatornájának a Manchester United edzője.

Forrás: AFP/Paul Ellis

Giggs és Zanetti elnyűhetetlen

Ha Giggs valóban meghosszabbítja a szerződését, akkor akár a negyedik iksz után is pályára léphet a Premier League-ben, márpedig ez csak nagyon keveseknek adatott meg. Az angol élvonalban jelenleg két Giggsnél idősebb labdarúgó szerepel, ám mindketten kapusok (Brad Friedel és Mark Schwarzer), miként a Premier League történetének legöregebb futballistája is egy kapus volt: 1995 májusában John Burridge 43 évesen és 162 naposan kapott lehetőséget a Manchester Cityben.

Mezőnyjátékosként a PL-ben eddig mindössze hárman játszottak negyven felett: Gordon Strachan, Teddy Sheringham és Andy Gray - utóbbi 42 éves, kilenc hónapos és 19 napos volt, amikor a Nottingham Forest edzője, Dave Bassett 1998 szeptemberében az utolsó nyolc percre becserélte a West Ham United ellen.

A többi topligában is ritka kivétel a negyven  év feletti mezőnyjátékos. A Serie A-ban csak egy Giggshez hasonlóan elnyűhetetlen klasszis áll ehhez közel: az Internazionale élő legendája, Javier Zanetti. Augusztusban lesz negyven, azonban jelenleg is alapember a milánóiaknál, ebben a szezonban 19 bajnokin lépett pályára. Neki is lejár a szerződése az idény végén, de tavaly novemberben azt nyilatkozta, hogy erősen gondolkodik a folytatáson. "Beszélni fogok az edzővel és az elnökkel is, és meglátjuk, hogy folytatom-e a karrierem" - jelentette ki. Ha a következő szezonban is ott lesz a csapatban, akkor olyat hajt végre, ami Olaszországban utoljára Paolo Maldininek sikerült: mezőnyjátékosként a negyedik ikszen túl is játszik a Serie A-ban. Maldinin kívül ez az elmúlt két évtizedben ezt csak Alessandro Costacurta és Pietro Vierchowod mondhatja el magáról.

A walesi edző 46 évesen is becserélte magát

A spanyol és a német élvonalban jelenleg a közelében sincsen senki ennek. A Primera División jelenlegi legidősebb mezőnyjátékosa a Real Zaragoza középpályása, José Movilla, aki februárban lesz 38, a Bundesligában pedig a Nürnberg belga légiósa, Timmy Simons a korelnök a mezőnyjátékosok között,  pedig ő alig múlt 36. A német bajnokság történetében mindössze három játékos focizott a negyedik iksz után (az utolsó a Werder Bremen hátvédje, Mirko Votava volt még 1996-ban), és a spanyol liga históriája is mindössze három olyan futballistát ismer, aki 40. születésnapja után is aktív volt: az utolsó a Valencia olasz hátvédje, Amedeo Carboni volt (2006).

Persze a kevésbé színvonalas európai bajnokságban sem túl gyakori, hogy negyvenes focisták szaladgáljanak a pályán, jelenleg mindössze öt ilyen veterán játszik valamelyik élvonalban. Közülük a legfiatalabb a walesi Jason Bowen, aki tavaly augusztusban töltötte be a 40. életévét, ám nem csak hogy 13 bajnokin szerepelt a Llanelliben, de két meccsen az Európa Ligában is játszott A lengyel Piotr Reiss júniusban volt 40, pályafutása csúcsán megfordult a Herthában is, és négyszer a válogatottban is játszott, ő most a Lech Poznan játékosa, és az ősszel négy bajnokin vetették be. Szintén négy meccsen szerepelt a luxemburgi Wiltz brazil származású középpályása, Denis Teixeira, aki pedig tavaly májusban már 41 éves volt.

A 2012-2013-as idény két legidősebb mezőnyjátékosában közös, hogy már visszavonultak, hivatalosan edzőként dolgoznak, ám mégis játszottak ebben a szezonban. A cseh Jan Baránek már 42 is elmúlt, és már 2007-ben befejezte karrierjét, jelenleg a Baník Ostrava szakmai stábjának tagja, ám a biztonság kedvéért benevezték, és szeptemberben, a Slovan Liberec ellen az utolsó percben becserélték. A walesi Andy Legg a Llanelli edzőjeként kezdte az idényt, de az egykori hatszoros válogatott hátvéd még 46 évesen is elég fittnek érezte magát ahhoz, hogy játékosként is nevezzék, és négy bajnokin be is cserélte magát, az Afan Lido ellen még gólpasszt is adott. Idén viszont már aligha játszhat, mivel decemberben lemondott, véleménye szerint ugyanis az egyesület anyagi problémái miatt ellehetetlenedett a helyzete.

Az OTP Bank Ligában jelenleg a Debrecen szélsője, Dombi Tibor a legidősebb mezőnyjátékos, ő novemberben töltötte be 39. életévét (a szélsővel készített interjúnkat itt olvashatja). 2004 óta egyébként csak egyetlen 40 évnél idősebb mezőnyjátékos szerepelt az NB I-ben: a Paks focistája, Varga László, akit 2009. november 21-én cseréltek be a 87. percben a Haladás ellen. Varga akkor 41 éves, két hónapos és 24 napos volt. 



www.globalsoccerapp.com