Vágólapra másolva!
Jogerőre emelkedett a három év kilenc hónapos börtönbüntetése Brenónak, a Bayern München brazil focistájának, aki 2011 szeptemberében felgyújtotta a villáját.

A 23 éves hátvéd a vád szerint saját kezűleg idézte elő a tűzesetet a város előkelő Grünwald negyedében, amelynek következtében a ház teljesen kiégett, és másfél millió eurós (435 millió forint) kár keletkezett. A légióst kisebb füstmérgezéssel kórházba szállították, de komolyabb baja nem esett.

A tavaly júliusi ítélet óta vizsgálati fogságban lévő Breno ügyvédje felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a bíróságon, amely kedden indokolatlannak minősítette és elvetette azt.

A négy és fél évet a Bayernnél töltött - ám csak 33 meccsen pályára lépett - játékos szerződése májusban járt le. Korábbi klubja, a brazil Sao Paulo decemberben szerződést kínált neki abban bízva, hogy idő előtt szabadlábra helyezik.