Társoldalunk:

Mi lenne velünk les nélkül?

2013.02.11. 17:01

A labdarúgás legtöbbet vitatott és legtöbbször módosított szabálya a les, amelynek értelmezése még százötven év után is túlságosan tág. A FIFA ezen szeretne változtatni, de az eddigi tapasztalatok alapján erre kevés az esély. A szabályt legtöbbször azért változtatták meg, hogy támadóbbá tegyék a játékot, de akkor mi szükség van egyáltalán az alapvetően a védőket segítő lesre?

Les volt, vagy nem volt les? Amíg lesznek nézők a futballmeccseken, addig vitatkozni fognak azon, hogy a labda elrúgásának pillanatában hol állt a csatár és hol a védő. A játékvezetők számára a lesek megítélése a legnehezebb döntések közé tartozik, miközben egy-egy rosszul megítélt leshelyzet az egész meccset eldöntheti.

A lesszabály elsőre olvasva talán bonyolultnak hangzik, de ha az ember meccset néz, a visszajátszásokat figyelve elég könnyen megérti, miért integetnek a védők és miért kapta fel a zászlaját a partjelző az indítás után. Aztán az első megértésélmény után fokozatosan feltárulnak a dolog mélyebb, bonyolult rétegei.

A szabály úgy szól, hogy egy játékos akkor van leshelyzetben, ha közelebb van az ellenfél kapuvonalához, mint a labda és az utolsó előtti ellenfél. A leshelyzet azonban önmagában még nem szabálytalanság, a lesen lévő játékos csak akkor büntetendő, ha abban a pillanatban, amikor a labda érinti egyik csapattársát, vagy csapattársa megjátssza a labdát, a játékos a játékvezető véleménye szerint aktívan részt vesz a játékban.

Forrás: AFP/Ian Kington
Aston Villa-szurkolók 2008-ban

A labdarúgás történetében a lesszabályt változtatták meg a legtöbbször, és könnyen lehet, hogy nemsokára újra felülírják, mivel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerint a szabályozás jelenlegi szövege túl tág értelmezést tesz lehetővé annak megítélésében, hogy a lesen álló játékos mikor avatkozhat a játékba, és mikor nem. A FIFA ezért felkérte a szabályalkotó testületét (IFAB), hogy tegye egyértelműbbé a szabály egyes részeit.

A les hosszú története

Az offside (amelynek magyarítására a les kifejezést az 1930-as években a Nemzeti Sport által indított sportnyelvújítási mozgalom találta ki) már a labdarúgás első, 1863-as szabálykönyvében is szerepelt, a mainál sokkal szigorúbb formában. Akkoriban ugyanis minden játékos lesen állt, aki közelebb volt a kapuhoz, mint a labda (a rögbiben egyébként manapság is ez a szabály érvényes).

Ez azonban mindössze három évig volt érvényben, mert 1866-ban már úgy módosították, hogy a támadó és a kapu között legalább három ellenfélnek kell lennie ahhoz, hogy az adott játékos ne legyen lesen, játékba avatkozhasson. Viszont ekkor még nem a labda elrúgása volt a döntő pillanat, ezt a tényezőt csak újabb hét évvel később, 1873-ban illesztették a szabályba.

Forrás: AFP/Juan Mabromata
Nagyon tud fájni, ha lendül a zászló 

Ez így nem mehet tovább

A szabály története innen kezdve arról szól, hogy miként lehet engedni egy kicsit a támadó csapat javára. Kiegészítéseként már 1903-ban hozzátették, hogy önmagában lesen állni nem szabálytalan, csak akkor, ha az illető beavatkozik a játékba. 1907-től kezdve már csak az ellenfél térfelén értelmezték a lest, és 1921-től kezdve a bedobás után már nem is számított.

A védekező csapatok azonban addigra már tökéletesre fejlesztették a lestaktikát. Az akkoriban elterjedt 2-3-5-ös játékrendszerből az egyik hátvéd teljesen előremehetett a felezővonalig, hogy lesre állítsa a csatárt, hiszen ha rossz ütemben is lépett ki, akkor még mindig ott volt mögötte a másik bekk, hogy megakadályozza a támadót a gólszerzésben. Főleg a Newcastle United volt híres erről a taktikáról, és amikor az 1924-25-ös szezonban már a hatodik 0-0-t játszották, az FA úgy döntött: ez így nem mehet tovább.

A forradalom

A szabálymódosításokról már akkor is az IFAB döntött, amelynek 1925. júniusi, Párizsban tartott ülésén változtattak a szabályon. Innentől kezdve már nem három, hanem csak két ellenfél játékosnak kellett a támadó és a kapu között tartózkodnia ahhoz, hogy ne legyen lesen.

A hatás azonnal mérhető volt: míg az 1924-25-ös angol bajnokságban meccsenként 2,58 gól született (ami akkoriban botrányosan kevés volt), a következő szezonban a gólátlag 3,69-re nőtt. A futball fejlődésének szempontjából azonban ennél is nagyobb jelentősége volt az új szabálynak, az Arsenal edzője, Herbert Chapman ugyanis az új szabályra reagálva hátravont a középpályáról egy embert, létrehozva a mai értelemben vett centerhalfot, és kialakítva a WM-formációként ismert játékrendszert, amely 3-4-3-ként írható le.

Forrás: MTI/EPA/Magi Haroun
A mostani Arsenal-edző Arsene Wengernek is sokszor felment már a vérnyomása a lesek miatt 

Még a kezüket is egyszerre emelték

A lesszabály a következő mintegy 65 évben változatlan maradt, csupán a megfogalmazásában történtek apró módosítások, és ahogyan a labdarúgás taktikailag fejlődött, a futballisták pedig fizikálisan egyre erősebbek lettek, az 1960-as évekre a lescsapda is visszatért a pályákra. A régi-új taktika egyik úttörője az Anderlecht francia edzője, Pierre Sinibaldi volt, ennélfogva a válogatottak közül Belgium volt az, amelyik a leginkább alkalmazta. A Gerets, Renquin és Meeuws nevével fémjelzett belga csapat elsősorban ennek köszönhette, hogy a döntőig jutott az 1980-as Európa-bajnokságon.

Klubszinten az Arrigo Sacchi-féle AC Milan aratott rengeteg sikert a lestaktikának köszönhetően: a Tassotti, Baresi, Costacurta, Maldini négyes gyakran az őrületbe kergette az ellenfeleket.


Angliában az Arsenal volt a lescsapda mestere, amihez szintén egy rendkívül összeszokott védőnégyes kellett: a Dixon, Adams, Bould, Winterburn összetételű védelem szinte tökéletes összhangban lépett ki, és még a kezüket is egyszerre emelték fel, ha netalán a partjelző mégsem lenne biztos a dolgában.


Ha nem avatkozol játékba, minek vagy a pályán?

Mint a fenti videók is mutatják, a szabályban hiába szerepelt az a kitétel, hogy a leshelyzet önmagában nem büntetendő, és csak akkor kell lefújni, ha a támadó előnyt szerzett a leshelyzetből, a partjelzők többsége gondolkodás nélkül emelte a zászlót. Bizonyos szempontból persze érthető a dolog, a legendás angol edző, Brian Clough például ezt mondta erről: "ha nem avatkozol a játékba, akkor minek vagy a pályán?" Mindez azonban túlságosan is a védekező csapatot segítette, így aztán a FIFA úgy érezte, hogy megint változtatni kell.

Először az egyvonal is les kitétel került ki a szabályból 1990 nyarán, majd 1995-ben ismét felhívták a figyelmet arra, hogy csak akkor kell lefújni az akciót, ha a támadó "a játékvezető megítélése szerint beavatkozik a játékba". Ez persze nem sokat segített, hiszen például amikor az 1994-es vb-negyeddöntőben, a brazil-holland meccsen Bebeto úgy szerzett gólt, hogy a kiugratás pillanatában Romário kétségkívül lesen volt, viszont láthatóan nem is indult a labdáért, hanem egykedvűen visszafelé sétált, a holland védők eleinte nem mozdultak, mert azt hitték, a játékvezető lefújja az akciót.


A FIFA először a játékvezetőknek szánt körlevelekben próbálta tisztázni, hogy mit is jelent a játékba avatkozás kitétel, majd 2005-ben megint módosított. Egyrészt világossá tették, hogy a leshelyzet megítélésénél mely testrészeket kell figyelembe venni (azokat, amelyekkel szabályosan meg lehet játszani a labdát, tehát például a kar elhelyezkedése nem szempont), másrészt pedig definiálták azt is, hogy a leshelyzetben lévő játékos mikor aktív.

Háromféleképpen lehet az: beavatkozik a játékba (labdához ér), zavarja az ellenfelet, illetve előnyt szerez a helyzetéből. Utóbbi két megfogalmazás azonban még mindig túl tág értelmezésre ad lehetőséget, elvégre egy csatár akár a puszta jelenlétével is zavarhatja a hátvédet, akár úgy is, hogy nem mozdul a labda felé.  Egyszerűen azzal, hogy ott van, mert megosztja a védő figyelmét.

A jelek szerint ez azonban nem számít lesnek, és a FIFA állítólag ezt akarja egyértelművé tenni, illetve azt, hogy mi számít ellenféltől kapott labdának: a kapusról kipattanó lövés például nem.

Persze a szabályok egyértelművé tétele mit sem ér, ha maguk a futballisták sem ismerik tökéletesen. Remek példa erre a 2008-as Európa-bajnokságon játszott Hollandia-Olaszország találkozó, amelyen Ruud van Nistelrooy látszólag kétségtelenül lesről talált be.


A bíró azonban megadta a gólt, és csak kevesen észlelték, hogy jogosan: az olaszok védője, Christian Panucci ugyanis pár másodperccel korábban megsérült, és kivonszolta magát az alapvonalon túlra, ám a szabályok értelmében a leshelyzet megítélése szempontjából ez ugyanolyan, mintha a pályán maradt volna. Más kérdés, hogy Panucci nem azért hagyta el a pályát, hogy előnyt szerezzen belőle.


Lesre szükség van

Miután a FIFA célja az, hogy minél gördülékenyebbé tegye a játékot, és minél inkább támogassa a támadófocit, felmerül a kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán a lesre. Verebes József, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya nem tudja elképzelni, hogy eltöröljék a szabályt. "Az összes közül a lesszabály volt a legnagyobb hatással a játékra, megváltoztatta a taktikát, és fejlesztette a játékrendszereket. A les hatással van a csapat együttmozgására, a kijátszása megkövetel egyfajta játékintelligenciát, és egy olyan fegyvernek számít, amellyel erősebb csapatok ellen is lehet operálni. Éppen ezért nem hiszem, hogy valaha is eltörölnék, mert számos szakmai ok szól a mellett, hogy megmaradjon. Meg is kell hagyni, hadd szidják a nézők a bírót!" - tette hozzá nevetve.

A Győrrel két, az MTK-val egy bajnoki címet nyerő Verebes az ETO-nál hatékonyan alkalmazta a lescsapdát. "Abban az időben mindenki rohant előre, mi pedig ezt kihasználva aktívvá tettük a védővonalat, ami azt jelenti, hogy a megfelelő ütemben egyszerre kiléptek a védőink, lesen hagyva ezzel a csatárt. A letámadás is a taktika része volt, kényszerhelyzetbe hoztuk az ellenfelet, így nagyon könnyen vissza tudtuk szerezni a labdát, ezáltal szinte végig az ellenfél térfelén voltunk, és annyi gólt rúgtunk, amennyit csak tudtunk" - mondta Verebes, elismerve ugyanakkor, hogy az aktív és passzív leshelyzet megítélése sokszor bonyolult, mint ahogy az egyvonal megállapítása is vitákra adhat okot.

A passzív lesből csak vita van

A játékosok képviseletében nyilatkozó Éger László ennél is tovább ment, ő annak örülne, ha nem lenne passzív les, hanem egységes lenne a szabály, és minden leshelyzetet lefújnának a bírók. "Ami les, az les, ne legyen olyan, hogy passzív les, mert ez csak vitákat szül."

Forrás: AFP/DDP
Podolski a partjelző intim szférájában 

Éger tisztában van vele, akárhogy is dönt a FIFA szabályalkotó testülete, nekik alkalmazkodniuk kell ehhez a pályán, és tudja, hogy a bírókon is nagy a nyomás. "A játék egyre gyorsabb, a játékvezető pedig kiszolgáltatott helyzetben van, mert az asszisztensre kell hagyatkoznia, akinek a pillanat törtrésze alatt kell dönteni, hogy emeli a zászlót, vagy sem. Ahogy öregszik az ember, másképp látja a dolgokat, én sem vagyok már olyan vehemens, mint régen, és el tudom fogadni, hogy nagyon nehéz megítélni a leshelyzeteket. Ha a tévében nézem a meccseket, akkor sokszor együtt érzek azokkal a partjelzőkkel, akik nüánszokkal, de elnéznek egy-egy szituációt" - mondta a korábbi válogatott védő, aki jelenleg Pakson játszik.

Éger osztja Verebes véleményét, ő sem törölné el a lest, mert szerinte akkor hatalmas káosz lenne a pályán, a csatárok folyton a kapu előtt lebzselnének, és teljesen felborulna a játékrendszer. A rutinos hátvéd az NB I-ben nem tapasztalt olyat, hogy egy csapat tudatosan építene a lestaktikára, inkább az adott szituáció dönti el, hogy a védelem megpróbálja-e lesre állítani a csatárokat. Mivel mostanság már nem belógó söprögetővel, hanem négy védővel állnak fel a csapatok, a védelem tagjaitól sokkal nagyobb odafigyelésre és összhangra van szükség a lesre állításnál, de Éger szerint ez nem probléma, edzésen be lehet gyakorolni.

Megnehezítik a partjelzők dolgát

A les egyes elemeivel annak alkalmazói sem értenek egyet. A szabály szerint ha a támadónak a kezén kívül bármilyen testrésze előrébb van, mint a védőé, akkor lesen van, a bíróknak és a partjelzőknek azonban nehéz külön figyelniük a játékosok kezére. "Nem tudom megmondani, miért pont a kéz számít kivételnek, biztos van rá egy ideológia, mindenesetre nem könnyítik meg ezzel az asszisztens dolgát" - magyarázta a korábbi élvonalbeli játékvezető Bede Ferenc, aki kivenné a szabályból a kézre vonatkozó kitételt.

Az összesen 271 NB I-es meccsen közreműködő bíró szerint arról is nehéz állást foglalni, mi számít az ellenfél zavarásának. Az UEFA általában oktatófilmeken látott szituációk alapján ad útmutatást a játékvezetőknek. "Ilyen esetekben némileg szabad kezet kap a játékvezető, a szabályban meg is említik, hogy a bíró véleménye számít annak megítélésében, mikortól aktív résztvevő egy játékos. A játékvezetőnek az adott pillanatban kell eldöntenie, mit ítél zavarásnak, és mi az, ami nem számít annak."

Ha egy játékos az ellenféltől kapja a labdát, akkor nincs les, és Bede azt tapasztalta, sokszor ezeket a helyzeteket a legnehezebb megítélni. "Ha egy védő és egy csatár egymással viaskodik, nem könnyű eldönteni, végül melyiküktől került a másik támadóhoz a labda. Lehet, hogy az asszisztens már húzza be a lest, de ha szerencséje van a bírónak, akkor jobb szögben állva észrevehette, hogy igazából az ellenfél adta a passzt, és felülbírálhatja a segítőjét. Tudni kell, hogy az nem számít ellenféltől kapott labdának, ha a védő csak belekap a passzba, és az ennek ellenére eljut a másik csatárhoz."

Még hogy a nők nem értik

A férfiak körében él egy olyan sztereotípia, hogy a nők számára egy rejtélyes, nehezen érthető dolog a les, de a szerkesztőségben végzett rögtönzött közvélemény-kutatásunkból kiderül, hogy ideje leszámolni ezzel az előítélettel.

"Sose értettem ezt a legendát, a lesszabályt felfogni pont ugyanannyi erőfeszítésbe kerül egy nőnek, mint egy férfinak, ez valami rossz pesti viccből beragadt csökevény lehet, vagy nem tudom. Aki nem érti a lesszabályt, feltételezhetően a foci más szabályaival sincs tisztában, felfoghatatlan, hogy miért pont ez lett a tesztkérdés ahhoz, hogy egy nő beléphessen a focinézők klubjába" - mondta a témáról a Postr-t szerkesztő Zsófi.

"Amikor egyszer rákérdeztem - azt hiszem, még gyerekkoromban -, hogy miért ordít a Pista bácsi, hogy les, akkor Pista bácsi egyszer elmagyarázta, és azóta azt nem értem, hogy mi a toszt nem lehet ezen érteni. Az egyetlen elfogadható magyarázatnak azt tartom, hogy egyes nők agya egyszerűen blokkol, ha fociról van szó, és csak bólogatnak, miközben azon jár az agyuk, hogy milyen ruhát láttak a Manyin - kb. mint egyes férfiaké, ha a Manyin látott ruháról esik szó" - ismertette saját álláspontját a Táfelspicc egy neve elhallgatását kérő szerzője.

Volt olyan is, mint Barbara, aki bevallotta, hogy kellett neki egy kis idő, mire megértette. "10 éves korom óta nézek meccseket, persze próbálták akkor magyarázni apáék, hogy mi a les meccs közben, de végül egy szép napon magamtól esett le, hogy jé, ez a les, milyen egyszerű. Olyan 12-13 éves lehettem akkor, pontosan nem emlékszem" - mondta az Indulási oldal munkatársa.


www.globalsoccerapp.com