Vágólapra másolva!
A címvédő Atlético Madrid Radamel Falcao 84. percben szerzett góljával győzött ugyan a Rubin Kazany otthonában, de nem jutott a legjobb 16 közé a labdarúgó Európa Ligában, mivel az orosz csapat az első mérkőzésen két góllal nyert a spanyol fővárosban. Köteles Lászlóval kapujában otthon esett ki a Genk, a Hajnal Tamást végig a kispadon tartó Stuttgart ugyanis 2-0-ra nyert. A Hannoverben Huszti Szabolcs végigjátszotta z Anzsi elleni mérkőzést, de nem sikerült ledolgozni a kétgólos hátrányt. A Chelsea egy 92. percben szerzett góllal jutott tovább.

A hazai 2-0-s vereség után egyetlen lehetősége maradt a címvédő Atléticónak: támadnia kellett Kazanyban a hátrány ledolgozásáért. Hiába volt azonban a nagy akarat, az első félidőben talán csak Falcao két kísérlete jelentett veszélyt Rizsikov kapujára. A Kazany csak a védekezésre összpontosított, de a spanyolok csak a 84. percben tudták bevenni a kaput Falcao révén. Az utolsó percekben már nem változott az eredmény, így a címvédő kiesett és a Kazany jutott a legjobb 16 közé.

A Tottenham az utolsó percben egyenlített a Lyon stadionjában, így 3-2-es összesítéssel megnyerte a párharcot. A londoniak a múlt heti első felvonásban Gareth Bale révén az első félidő legvégén, illetve a 93. percben szerzett gólt, most Mousa Dembélé a 90. percben egy remek átlövésből volt eredményes.

A Napoli a hazai 3-0-s vereség után Plzenben is kikapott 2-0-ra, a Zenit a 19. percben szerzett Hulk góllal karcolta ki a továbbjutást Liverpoolban, a hazaiak ugyan háromszor is válaszoltak rá, de az idegenbeli találat az oroszoknak kedvezett.

Ami az egyik angol csapatnak nem jött össze, sikerült a másiknak: a Chelsea ugyan idegenben 1-0-ra nyert, hazai pályán azonban a 92. percben vesztésre, és hosszabbításra állt, ekkor Hazard betalált és továbblőtte a londoniakat.

A Hannover az idegenbeli 3-1-es vereség után otthon 1-1-et játszott az Anzsival, a hazaiaknál Huszti Szabolcs végigjátszotta a mérkőzést. A másik magyar érdekeltségű csapat, a Megyeri Balázst foglalkoztató görög Olimpiakosz is búcsúzott, mivel hazai pályán is kikapott a spanyol Levantétól. A magyar kapus cserepadon ülte végig a mérkőzést.

Eredmények, Európa Liga, a 16 közé jutásért, visszavágó:
Rubin Kazany (orosz) - Atlético Madrid (spanyol) 0-1 (0-0)
gól:
Falcao (84.)
továbbjutott: a Rubin Kazany, 2-1-es összesítéssel.

//videa.hu/flvplayer.swf?v=R65xirEEtsVMLbEx


Dnyipro (ukrán) - Basel (svájci) 1-1 (0-0)
gól:
Seleznyov (76., büntetőből), illetve Schär (81., büntetőből)
piros lap: Kalinic (63.), illetve F. Frei (76.)
továbbjutott: a Basel 3-1-gyel.

Metaliszt Harkiv (ukrán) - Newcastle United (angol) 0-1 (0-0)
gól:
Ameobi (64., büntetőből)
továbbjutott: a Newcastle 1-0-lal

Genk (belga) - Stuttgart (német) 0-2 (0-1)
gól:
Boka (45.), Gentner (59.)
továbbjutott: a Stuttgart 3-1-gyel

CFR Cluj (román) - Internazionale (olasz) 0-3 (0-2)
gól:
Guarin (22., 45.), Benassi (89.)
piros lap: Camora (80., Cluj)
továbbjutott: az Inter 5-0-lal

//videa.hu/flvplayer.swf?v=ASOF1oblkJwI9I1R


Lazio (olasz) - Mönchengladbach (német) 2-0 (2-0) (3-3)
gól:
Candreva (10.), A. Gonzalez (33.)
továbbjutott: a Lazio 5-3-mal

Olympique Lyon (francia) - Tottenham (angol) 1-1 (1-0)
gól:
Gonalons (17.), illetve Dembélé (90.)
továbbjutott: a Tottenham 3-2-vel.

//videa.hu/flvplayer.swf?v=ShbCQ8BEO2ZIApiS


Plzen (cseh) - Napoli (olasz) 2-0 (0-0)
gól:
Kovarik (51.), Tecl (74.)
továbbjutott: a Plzen 5-0-lal

Olimpiakosz (görög) - Levante (spanyol) 0-1 (0-1)
gól:
Martins (9.)
továbbjutott: a Levante 4-0-lal

Liverpool (angol) - Zenit (orosz) 3-1 (2-1)
gól:
L. Suarez (28., 59.), Allen (43.), illetve Hulk (19.)
továbbjutott: a Zenit 3-3-mal, idegenben lőtt több góllal

//videa.hu/flvplayer.swf?v=5tpcXzmbyffBRjgO


Bordeaux (francia) - Dinamo Kijev (ukrán) 1-0 (1-0)
gól:
Diabeté (41.)
továbbjutott: a Bordeaux 2-1-gyel

Benfica (portugál) - Leverkusen (német) 2-1 (0-0)
gól:
John (60.), Matic (77.), illetve Schürrle (75.)
továbbjutott: a Benfica 3-1-gyel

Fenerbahce (török) - BATE Boriszov (fehérorosz) 1-0 (1-0)
gól:
Cristian (45. büntetőből)
piros lap: Baga (20., BATE)
továbbjutott: a Fenerbahce 1-0-lal

Hannover (német) - Anzsi Mahacskala (orosz) 1-1 (0-0)
gól:
S. Pinto (70.), illetve Traore (98.)
továbbjutott: az Anzsi 4-2-vel

Chelsea (angol) - Sparta Praha (cseh) 1-1 (0-1)
gól:
Hazard (92.), illetve Lafata (17.)
továbbjutott: a Chelsea 2-1-gyel

//videa.hu/flvplayer.swf?v=dYrCKS95BkCSB3Dz


Steaua (román) - Ajax (holland) 2-0 (1-0, 2-0, 2-0) - tizenegyesekkel: 4-2
gól:
Latovlevici (38.), Chiriches (76.)

A nyolcaddöntő párosítása:
Viktoria Plzen - Fenerbahce
Benfica - Girondins Bordeaux
Anzsi Mahacskala - Newcastle United
VfB Stuttgart - SS Lazio
Tottenham Hotspur - Internazionale
Levante - Rubin Kazany
FC Basel - Zenit
Steaua Bucuresti -Chelsea

Az első mérkőzéseket március 7-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.