Társoldalunk:

Nem csökken az edzőfaló Chelsea étvágya

2013.03.02. 14:00

A Chelsea edzője, Rafa Benítez a játékosok és a szurkolók után a vezetőséggel is összeveszett, a szezon végéig azonban marad, akkor pedig úgyis lejár a szerződése. Addig még két kupát is nyerhet a csapattal, amelyhez a nyáron tíz év alatt a tizedik edző érkezik majd. A kérdés csak az, hogy kicsoda.

Furcsa mérkőzésre lehet számítani szombat délután a Stamford Bridge-en, amikor a Chelsea a West Bromwich Albiont fogadja a Premier League 28. fordulójában. A londoniak számára létfontosságú a győzelem, hiszen nagy harcban állnak a Bajnokok Ligáját érő pozíciókért. Ennek ellenére a hazai szurkolók egy része várhatóan Rafa Benítez ellen fog tüntetni, az eddig sem népszerű edző ugyanis a hétközi, Middlesbrough elleni kupameccset követően kifakadt az őt folyamatosan kritizálók ellen.

Úgyis megyek a szezon végén

A Chelsea ugyan 2-0-ra megnyerte a találkozót, és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé az FA-kupában, azonban a mintegy 1200, idegenbe is ellátogató londoni drukkerek egy része a Rafa, takarodj rigmust skandálta, és több olyan transzparens is látható volt, amelyen Benítez ellen tüntettek. Mindez persze nem újdonság, hiszen ezzel gyakorlatilag a kinevezése óta szembe kellett néznie: a Chelsea-hívek nem felejtették el, hogy korábban a Liverpoolnál dolgozva többször is beszólt nekik, még azt is kijelentette, hogy soha nem ülne le a Chelsea kispadjára.

De Benítez a Boro elleni mérkőzés után nem csak a drukkerekre fakadt ki, hanem a klub vezetőségét is kritizálta. Szerinte ugyanis nagy hiba volt, hogy már a kinevezésekor hozzátették a titulusához az ideiglenes jelzőt. "Minden meccset meg akarok nyerni, de a drukkerek nem veszik tudomásul, hogy ez egy átalakulóban lévő csapat. Hibáztathatnak engem mindenért, de én leszek a legboldogabb, ha elérjük a célunkat, és ott leszünk az első négyben a bajnokságban - viszont ha nem, a csapat csak az Európa Ligában szerepelhet, én pedig úgyis távozom, mert lejár a szerződésem."


Mintha csak üzent volna a vezetőségnek: rúgjatok ki, ha akartok, nem érdekel.

Tíz edző tíz év alatt

Az angol sportsajtó egy része azt gondolta, hogy ezt követően Benítezt valóban kirúgják, de másnap ő tartotta az edzést a csapatnak, miközben Guardian szerint a Chelsea egyik igazgatója csak ennyit jegyzett meg a történtekkel kapcsolatban: "csak a szokásos".

Az edzőkérdés gyakorlatilag José Mourinho távozása óta állandó a Stamford Bridge-en, és ha a nyáron valóban új szakember érkezik Benítez helyére (ami szinte biztos), akkor ő lesz az Abramovics éra tizedik szakvezetője tíz év alatt. Ugyanakkor az orosz tulajdonosnak lassan elfogynak a reális opciói, miközben a Benítez által is említett átalakulás a vártnál is rosszabbul halad.

Forrás: AFP
Abramovics az új áldoztán töpreng

A Mourinho-féle sikercsapat megmaradt alapemberei közül Didier Drogba távozott a nyáron, és nagy felháborodást keltett, amikor kiderült, hogy Frank Lamparddal sem hosszabbít a klub. Ashley Cole-nak viszont új kontraktust ajánlottak, mint ahogyan John Terry is ott van még a keretben, igaz, ő egyre kevesebbet játszik. Az öltözőn belül azonban továbbra is az egyik legbefolyásosabb, amikor a hét elején Benítez állítólag kérdőre vonta a focistákat a legutóbbi, Manchester City elleni rangadón nyújtott gyenge teljesítményük miatt, akkor az angol sajtó szerint Terry volt az, aki a játékosok védelmében felszólalt, és vitatkozott a trénerrel.

Egykori legendák is a jelöltek között

Az eredmények mindenesetre nem Benítez mellett szólnak, a csapat ugyanis egy szemernyit sem javult azóta, hogy ő vette át az irányítást Di Matteótól. Az olasszal a Chelsea az első 12 fordulóban 24 pontot gyűjtött, míg Benítezzel azóta 15 találkozón csak 25-öt. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a londoniak már az előző szezonban is csak a hatodik helyen végeztek, jelenleg a negyedikek, céljuk pedig a BL-kvalifikáció. Ráadásul a csapat még versenyben van az Európa Ligában és az FA-kupában is, vagyis Benítez akár két kupával és a rábízott feladat teljesítésével is távozhat a nyáron.

A nagy kérdés pedig az, hogy a következő idényben miként alakul a Chelsea sorsa. Abramovicsot ismerve alighanem megint érkezik néhány drága igazolás (a hírek szerint akár egy Fernando Torres-Radamel Falcao García cserével, esetleg Edinson Cavani megvételével), ám ennél sokkal fontosabb lehet, hogy ki ül le a kispadra. Tavaly nyáron Di Matteo véglegesítésének halogatásakor elterjedt volt a nézet, hogy Abramovics Josep Guardiolára vár, és Benítezt is ezért szerződtette csak ideiglenesen. Guardiola azóta viszont megegyezett a Bayern Münchennel. Rebesgetik még Mourinho visszatérését a Realtól, azonban a portugál éppen azért távozott, mert túlságosan is beleszóltak a szakmai munkába, márpedig a struktúra nem változott. Ha mégsem a Special One tér vissza, akkor is elképzelhető, hogy Spanyolországból jön az új tréner, Manuel Pellegrini menedzsere szerint ugyanis a Málaga chilei edzője szívesen dolgozna a Premier League-ben, és a Chelsea állítólag már puhatolódzott is nála.

Forrás: AFP/Javier Soriano
Akár Mourinho is visszatérhet, de erre kicsi az esély

Viszont ha Abramovics szeretne bevágódni a drukkereknél, akkor több egykori közönségkedvenc közül választhat. A minden idők legjobb Chelsea-játékosának is megválasztott Gianfranco Zola jelenleg a Watfordnál dolgozik, és a második helyen áll a Championshipben. Ő még együtt játszott Terryvel és Lamparddal is, sőt, nemrégiben azt is elárulta, hogy nem csak velük tartja a kapcsolatot, hanem Abramoviccsal is. Egy másik volt Chelsea-játékos, Gustavo Poyet 2009 óta a Brighton Hove & Albion szakvezetője, 2011-ben pedig feljutotta a csapatot a másodosztályba. Szombaton pedig a West Bromwich Albionnal az a Steve Clarke látogat a Stamford Bridge-re, aki játékosként 1987 és 1998 között szerepelt a Chelsea-nél, majd 2004 és 2008 között pályaedző volt a csapatnál.

www.globalsoccerapp.com