Vágólapra másolva!
Keményen odacsapott a Marca a Bayern-Barcelona Bajnokok Ligája-elődöntőt vezető Kassai Viktornak, a spanyol sportnapilap szerint ugyanis a négy hazai gól közül három szabálytalan körülmények között esett.

A lap szakértője, az egykori játékvezető, Juan Andujar Oliver azt mondta, egyedül az utolsó gól volt szabályos. Az elsőnél Dante szinte rámászott Daniel Alvesre és két karral átfogva szabálytalankodott ellene, a másodiknál Mario Gomez egyértelműen lesen állt, a harmadiknál pedig Thomas Müller szabálytalanul blokkolta a Robbent üldöző Jordi Albát.

A spanyol közszolgálati televízió honlapja ugyancsak ezt a három hibát rótta fel Kassainak, megemlítve, hogy a Barcelona tizenhatosán belül is volt három véleményes kezezés, de a magyar bíró egyikért sem adott büntetőt.

A madridi AS is kiállt a nagy rivális mellett, a lap szerint szintén szabálytalan volt három gól és a Barcelona két jogos tizenegyest sem kapott meg.

A barcelonai napilap, a Sport azt írta, hogy Kassai súlyos hibákat követett el. Megfogalmazása szerint "három gólt ajándékozott a Bayernnek és két büntetőt nem fújt be a Barca ellen". A szintén katalán sportújság, a Mundo Deportivo véleménye is az, hogy a játékvezetőnek annullálnia kellett volna a németek első három gólját.

A bírók értékelésével foglalkozó Worldreferee.com is alaposan lehúzza a magyar játékvezetőt, azt írja, egész mérkőzésen nagyon rossz döntéseket hozott a három szabálytalan Bayern-góltól a meg nem adott büntetőkön át, egészen addig, hogy nem torolta meg piros lappal Jordi Alba sportszerűtlen megmozdulását.

A Barcelona másodedzője, Jordi Roura gratulált a Bayernnek, Kassaiék munkájával kapcsolatban pedig csak annyit jegyzett meg: "Idén nem volt szerencsénk a bírókkal a Bajnokok Ligájában."

A meccset követően Lionel Messi a Marcának azt mondta, hosszabb kihagyás után tért vissza, de fizikálisan jól érezte magát a pályán. "A Bayern jobb és erősebb volt nálunk. A visszavágó nehéz lesz, de meg kell próbálnunk mindent."