Vágólapra másolva!

Belgium és Bosznia közelít a vébéhez, Montenegrót otthon alázták

Oroszország és Montenegró elvesztette a veretlenségét, Belgium és Bosznia tett egy nagy lépést a vb-részvétel felé, a kiscsapatok pedig nagyon kitettek magukért, így foglalható össze a pénteki vb-selejtezők lényege.

Az A csoportban a belgák folytatták a menetelést, két fejesgóllal verték a Kolarov révén csak egy kései szabadrúgással jelentkező szerbeket.

A belgák ráadásul váratlan segítséget kaptak az eddig nagyon gyengén szereplő skótoktól, akik 2011 októberében nyertek utoljára tétmeccset, most azonban Zágrábból vitték el mindhárom pontot Snodgrass lesipuskás góljával.


A B csoportban Málta meglepetésre győzni tudott Örményországban, a korábbi Fradi-játékos Schembri passzából a válogatott gólzsákja, Mifsud lőtte a mindent eldöntő gólt, amellyel csapata első pontjait szerezte a mostani sorozatban.


A másik meccsen az olaszok szinte csak védekeztek a csehek ellen, azt pedig nagyon tudnak, így nem csoda, hogy 0-0 lett a vége. Cesare Prandelli csapata a második félidő közepén négy perc alatt két sárgát is begyűjtő Balotelli kiállítása miatt tíz emberrel fejezte be a meccset, és négypontos előnnyel vezeti a csoportot.

A C csoportban az első helyet már lestoppolták a németek, a második helyért vívott harcban pedig az írek és az osztrákok is fontos pontokat szereztek.


Az írek a 126. válogatottbeli szereplésével hazai rekorderré váló Robbie Keane mesterhármasával nyertek a Feröer-szigetek ellen, míg az osztrákok Alaba tizenegyesével és Janko látványos csukafejesével az első félidő közepén komoly előnyt szereztek a svédek ellen, akik ezúttal későn kezdtek hajrázni.


Az E csoportban a norvégok Högli fejesével mentették döntetlenre a meccset a jobban játszó albánok ellen, az iksznek leginkább a szabadnapos svájciak örültek, akik így maradtak a csoport élén. Az izlandiak is nagy esélyt hagytak veszni azzal, hogy az eddig harmatosan szereplő szlovénoktól hazai pályán kaptak ki 4-2-re.


Az F csoportban a portugálok Helder Postiga korai góljával megfosztották veretlenségétől az eddig négyből négyet nyerő oroszokat, és átvették a vezetést.

Igaz, Fabio Capello csapata a mostani vereség ellenére sincs rossz helyzetben, mert kettővel kevesebb meccset játszva is csak két ponttal van elmaradva Ronaldóéktól. A másik meccsen Luxemburg igazolta, hogy ez a kicsik napja volt, hiszen pontot csent az azeriektől.


A bosnyákok tovább száguldanak történetük első világversenye felé, miután 5-0-ra győztek a lettek ellen, akik Fertovs kungfumozdulata miatt a 11. perctől emberhátrányban játszottak. A bosnyákok harmadik gólja, Medunjanin jobb felsőbe vágódó bombája a nap talán legszebb gólja volt.

A görögök azért próbálnak tapadni Dzekóékra, miután Hrisztodopulosz fejesével legyűrték a László Csaba által irányított litvánokat.

Szlovákia viszont lehet, hogy elszállt azok után, hogy csak 1-1-re volt képes Liechtenstein ellen.


Montenegró 4-0-s verésbe szaladt bele hazai pályán az ukránok ellen, és ezzel elvesztette veretlenségét. A meccsen három kiállítás volt, kétes dicsőség, de ezt a mutatót 2-1-re nyerték a montenegróiak. Az ukránoknak kellett ez a siker, mert így egy pontra megközelítették a második angolokat.

Európai vb-selejtezők, A csoport:
Horvátország - Skócia 0-1 (0-1)
gól
: Snodgrass (26.)

Belgium - Szerbia 2-1 (1-0)
gól: De Bruyne (13.), Fellaini (60.), illetve Kolarov (88.)

A csoport állása: 1. Belgium 19 pont/7 mérkőzés, 2. Horvátország 16/7, 3. Szerbia 7/7, 4. Wales 6/6, 5. Skócia 5/7, 6. Macedónia 4/6

B csoport:
Örményország - Málta 0-1

gól: Mifsud (8.)

Csehország - Olaszország 0-0
piros lap:
Balotelli (72., Olaszország)

A csoport állása: 1. Olaszország 14 pont/6 mérkőzés, 2. Bulgária 10/6, 3. Csehország 9/6, 4. Dánia 6/5, 5. Örményország 3/5 (2-8), 6. Málta 3/6 (2-14)

C csoport:
Írország - Feröer-szigetek 3-0 (1-0)
gól: Keane (5., 56., 81.)

Ausztria - Svédország 2-1 (2-0)
gól: Alaba (26., 11-esből), Janko (32.), illetve Elmander (81.)

A csoport állása: 1. Németország 16 pont/6 mérkőzés, 2. Ausztria 11/6 (15-5), 3. Írország 11/6 (12-10), 4. Svédország 8/5, 5. Kazahsztán 1/6, 6. Feröer-szigetek 0/5

E csoport:
Albánia - Norvégia 1-1 (1-0)
gól:
Rama (41.), illetve Hogli (87.)

Izland - Szlovénia 2-4 (2-2)
gól:
Bjarnason (22.), Finnbogason (26., 11-esből), illetve Kirm (11.), Birsa (31., 11-esből), Cesar (61.), Krhin (85.)

A csoport állása: 1. Svájc 11 pont/5 mérkőzés, 2. Albánia 10/6, 3. Izland 9/6, 4. Norvégia 8/6, 5. Szlovénia 6/6, 6. Ciprus 4/5

F csoport:
Azerbajdzsán - Luxemburg 1-1 (0-0)
gól: Abisov (71.), illetve Bensi (80.)
piros lap: Subasic (84., Azerbajdzsán)

Portugália - Oroszország 1-0 (1-0)
gól: Helder Postiga (9.)

A csoport állása: 1. Portugália 14 pont/7 mérkőzés, 2. Oroszország 12/5, 3. Izrael 11/6, 4. Azerbajdzsán 4/7, 5. Észak-Írország 3/5 (3-7), 6. Luxemburg 3/6 (3-13)

G csoport:
Lettország - Bosznia-Hercegovina 0-5 (0-0)
gól: Lulic (48.), Ibisevic (53.), Medunjanin (63.), Pjanic (80.), Dzeko (82.)
piros lap: Fertovs (11., Lettország)

Liechtenstein - Szlovákia 1-1 (1-0)
gól: Büchel (13.), illetve Durica (73.)

Litvánia - Görögország 0-1 (0-1)
gól: Hrisztodopulosz (20.)

A csoport állása: 1. Bosznia-Hercegovina 16 pont/6 mérkőzés, 2. Görögország 13/6, 3. Szlovákia 9/6, 4. Litvánia 5/6, 5. Lettország 4/6, 6. Liechtenstein 2/6

H csoport:
Moldova - Lengyelország 1-1 (1-1)
gól:
Sidorenco (37.), illetve Blaszczykowski (7.)


Montenegró - Ukrajna 0-4 (0-0)

gól: Garmas (52.), Konopljanka (77.), Fedeckij (85.), Bezus (92.)
piros lap: Volkov (66.), Pavicevic (79.), illetve Zozulja (45+1.)

A csoport állása: 1. Montenegró 14 pont/7 mérkőzés, 2. Anglia 12/6, 3. Ukrajna 11/6, 4. Lengyelország 9/6, 5. Moldova 5/7, 6. San Marino 0/6

I csoport:
Finnország - Fehéroroszország 1-0 (0-0)
gól: Hamalainen (61.)

Az állás: 1. Spanyolország 11 pont/5 mérkőzés, 2. Franciaország 10/5, 3. Finnország 5/4, 4. Grúzia 4/5, 5. Fehéroroszország 3/5