Vágólapra másolva!
Miközben a világ- és Európa-bajnok spanyolok, a házigazda brazilok, az olaszok, uruguayiak és nigériaiak révén a világ labdarúgásának színe-java felvonul a szombaton kezdődő Konföderációs Kupán, és a gólbíró-technológia csúcsra pöröghet a vb előtt, a legérdekesebb színfoltnak mégiscsak a FIFA-világranglistán mindössze 138. helyen szerénykedő tahiti válogatott szereplése ígérkezik. A csapat még a chilei U20-asoktól is egy hetest kapott, de a játékosok nagyon lelkesek, amiért az eddig csak a tévében látott sztárokkal találkozhatnak a pályán. 

Prémiumvita miatt késték le a repülőt

A Csendes-óceán déli részén található apró, vulkanikus szigetország, Tahiti 200 ezer lakosából huszonhárman a brazíliai Konföderációs Kupára készülnek. 1973 óta először fordult elő, hogy az óceániai térségből nem Ausztrália vagy Új-Zéland kvalifikálta magát egy tornára, és bizony a Paul Gauguin-festményekről és a Lázadás a Bountyn című filmből ismert kis ország számára a tisztes helytállás is óriási bravúr lenne.

Forrás: AFP/Photononstop

De hogyan juthatott el Tahiti a Konföderációs Kupára? A 2012-es óceániai kontinenstorna, a Nemzetek Kupája egyben a 2014-es vb-selejtező 1. fordulójának, csoportköre pedig a 2. fordulójának számított. Az A csoportot Tahiti hibátlanul nyerte Új-Kaledónia előtt, a B csoportban Új-Zéland ugyan ikszelt a Salamon-szigetekkel, de így is megelőzte a riválist. A Nemzetek Kupája elődöntőjében a két csoport élmezőnye keresztbe játszott egymással, Tahiti 1-0-ra legyőzte a Salamon-szigeteket, Új-Zéland viszont óriási meglepetésre kikapott Új-Kaledóniától 2-0-ra. A döntőben így Tahiti legyőzhető ellenfelet kapott, és Chong Hue góljával nyert is.


A válogatott erejét és szerencséjét jól érzékelteti, hogy a négy csapat a vb-indulásért játszott egy külön oda-visszavágós tornát is, amelyen Tahiti öt vereség mellett mindössze egy győzelmet ért el, két gólt rúgott és tizenkettőt kapott.

"Biztos sokan meglepődnek, hogy nemcsak pálmafák tövében, a homokos tengerparton futballozunk, hanem füves pályán is" - nyilatkozta Henri Thierry Ariiotima, a Tahiti Labdarúgó Szövetség elnöke, célozva arra, hogy országa ad otthont a szeptemberi strandfutball-világbajnokságnak.

Strandoló tahiti játékosok Forrás: AFP

"Tisztában vagyunk a lehetőségeinkkel és a korlátainkkal, tudjuk, hogy nehéz ellenfeleink lesznek, de az, hogy a Maracanában léphetünk pályára, egy lehetetlennek tűnő álom megvalósulása lesz. Biztos vagyok benne, hogy minden meccsen kikapunk, csak ne üssenek ki bennünket."

Az elnök már csak azért sem veszíthette el a realitásérzékét, mert a csapat egy hete megmérkőzött Chile U20-as csapatával, és 7-0-s vereséget szenvedett. Ezek után nem lehetnek vérmes reményei Nigéria, Uruguay és Spanyolország ellen sem. Viszont a szövetség biztosan pozitívan zárja a túrát, hiszen csak a részvételért 1,7 millió dollárt kap a FIFA-tól.

"Amikor tavaly megnyertük a Nemzetek Kupáját, csak arra emlékszem, hogy rohantam a társaim felé, és azt kiabáltam: Megyünk Brazíliába! Döbbenetes, hogy olyan Real- és Barcelona-játékosok ellen léphetek pályára, akiket eddig csak tévében láthattam" - nyilatkozta Mikael Roche, a válogatott kapusa, akinek nagyon fárasztó a munka után edzésre és mérkőzésre járni.

Tahiti válogatottja Forrás: AFP

A keretet - amelyben irodai alkalmazott mellett munkások, tanárok és bolti eladók is vannak - a bajnokság első három helyezettjének (Dragon, Tamarii, Tefana) játékosai alkotják, kivételt csupán két középpályás, Ricky Aitamai (Venus) és Yohann Tihoni (Roniu), illetve a Panthrakikosz támadója, Marama Vahirua jelenti.

Utóbbi személye azért érdekes, mert ugyan Tahitin született, de gyerekkora óta Franciaországban él. Szerepelt a Nantes, a Nice, a Lorient és a Nancy csapataiban, az utolsó két szezont azonban kölcsönben töltötte, előbb az AS Monacót, az idén pedig a már említett Panthrakikoszt erősítette. A L'Equipe szerint nem is marad Görögországban, ugyanis több francia másodosztályú csapat is csábítja. A tahiti válogatottban azonban most mutatkozhat be, szerepelt ugyan a Raymond Domenech vezette francia U21-es válogatottban, de a felnőttek között nem kapott lehetőséget egyszer sem.

Brazília sorozatban harmadszor nyerhet

A Konföderációs Kupa elődjét 1991-ben Fahd Király-kupa néven szervezték, a szaúdi uralkodó négy kontinens bajnokát hívta meg, Szaúd-Arábia mellett az Egyesült Államok, Elefántcsontpart és Argentína csatlakozott, Európa akkor még nem képviseltette magát. A FIFA 1997-ben karolta fel az eseményt, 2001 óta pedig négyévente, a leendő vb-házigazda otthonában lépnek pályára a kontinensek legjobbjai.

Az idei torna három nagy esélyesének Brazília, Spanyolország és Uruguay számít, de Olaszország, Mexikó és Nigéria is képes lehet kisebb meglepetésre. A nyolcas mezőnyhöz még Japán és Tahiti tartozik.

Marcelo és Thiago Silva öröme Forrás: AFP

A brazil keretből Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány kihagyta a veterán Ronaldinhót és Kakát, de Ramires és Alexandre Pato sem kerül be. "Az igaz, hogy tapasztalt játékosokat vesztettünk, de fiatal játékosaink lelkesedése is sokat érhet" - nyilatkozta Scolari, aki a barcelonai Neymarra és a Chelsea-ben szereplő Oscarra építi taktikáját. Tavaly augusztus óta tizenöt mérkőzésen csupán egyszer kapott ki az együttes (az angoloktól 2-1-re a Wembleyben), a legutolsó két kupát megnyerte, hazai pályán abszolút esélyesnek számít.

A világ- és Európa-bajnok spanyol válogatottban Xabi Alonso a legnagyobb hiányzó, a Real Madrid középpályása mellett Vicente del Bosque szövetségi kapitány Javi Garcíát (Manchester City) és Benat Etxebarriát (Betis) hagyta még ki a bő, 26-os keretből.

Bekerült viszont Fernando Torres (Chelsea) és a Bayern Münchennel triplázó Javi Martinez, akiket a szakvezető korábban mellőzött. "Amikor Torresre és Martinezre nem számítottam, az azért volt, mert nem voltak jó formában. Ez a mostani időszakra már nem igaz" - indokolta döntését Del Bosque.

Edzésben a spanyol válogatott Forrás: AFP

Dél-Amerika bajnoka, Uruguay bármikor, bárkire veszélyes lehet, a liverpooli Luis Suárez mellett Diego Forlan és Edinson Cavani is a világ legjobbjai közé tartozik. De az olasz keret is bombaerős, az összes sztár ott lesz Brazíliában Gianluigi Buffontól Andrea Pirlón át egészen Mario Balotelliig.

A Konföderációs-kupa lesz a klubvébé utáni második olyan labdarúgó világverseny, amelyen gólbíró-technológiát alkalmaznak. A tizennégy, nagy sebességű kamerával működő GoalControlra a szintén kamerarendszerrel dolgozó brit Hawk-Eye, valamint a mágneses mezőket alkalmazó német-dán GoalRef és a német Cairos helyett esett a FIFA választása. Amennyiben beválik, ugyanezt alkalmazzák majd a jövő évi világbajnokságon is.

A Konföderációs-kupa programja, A csoport:
június 15., szombat:
21.00: Brazília - Japán (M1, élő)

június 16., vasárnap
21.00: Mexikó - Olaszország (M1, élő)

június 19., szerda
21.00: Brazília - Mexikó (M1, élő)

június 20., csütörtök:
0.00: Olaszország - Japán (M1, élő)

június 22., szombat
21.00: Olaszország - Brazília (M1, élő)
21.00: Japán - Mexikó (M1, élő)

B csoport:
június 17., hétfő:
0.00: Spanyolország - Uruguay (M1, élő)

június 17., hétfő:
21.00: Tahiti - Nigéria

június 20., csütörtök:
21.00: Spanyolország - Tahiti

június 21., péntek:
0.00: Nigéria - Uruguay (M1, élő)

június 23., vasárnap:
21.00: Nigéria - Spanyolország (M1, élő)

június 23., vasárnap:
21.00: Uruguay - Tahiti (M1, 0.40-től felvételről)

Helyosztók:
június 26., szerda:
21.00: első elődöntő (M1, élő)

június 27., csütörtök:
21.00: második elődöntő (M1, élő)

június 30., vasárnap:
18.00: bronzmérkőzés (M1, 22 órától felvételről)

július 1., hétfő:
0.00: döntő (M1, élő)