Vágólapra másolva!
Augusztus 4. és 10. között a büki sportcentrumban edzőtáborozik majd az olasz élvonalbeli Sampdoria labdarúgócsapata.

A sportközponti tájékoztatása szerint a Laczkó Zsoltot is foglalkoztató genovai együttes 28 fős kerettel érkezik, amelyben a magyar védő már könnyen lehet, hogy nem lesz benne, klubja ugyanis többekkel együtt őt is elengedné.

Az olaszok a tervek szerint Szombathelyen és Sopronban játszanak majd edzőmérkőzést. A Sampdoria a 14. helyen zárt a Serie A nemrég befejeződött idényben.

A füves centerpályával és nemrég avatott műfüves pályával is rendelkező létesítményben jelenleg a Rubin Kazany orosz harmadosztályban szereplő második csapata és az orosz második vonalban érdekelt Rotor Volgográd készül.

Július közepén az Izraeli Kupa győztese, az élvonalból májusban kiesett Hapoel Ramat Gan érkezik. Az izraeli együttes Bükön játszik majd a Diósgyőr, a Ferencváros és az osztrák Admira Wacker ellen is.