Társoldalunk:

Kimentünk a pályára a hőseinkkel játszani

2013.06.25. 16:12

Nemzeti sport a kő- és gyümölcscipelés vagy a kókuszpálmamászás Tahitin, ahová nyaralni járnak a sztárfocisták. Volt olyan tahiti válogatott focista, aki ilyen esetben idegenvezetőként segített Fernando Torresnek vagy Cristiano Ronaldónak, a Konföderációs Kupán azonban a pályán is bizonyíthatott a világ legjobbjai ellen. Amíg az óceániai térségben a tahiti válogatott olykor 30-0-ra veri az aktuális ellenfelet, addig Brazíliában ők kaptak egy tízest a világbajnok spanyoloktól, ezzel együtt elnyerték a legszerethetőbb fociválogatott címet.

A brazíliai Konföderációs Kupa után kétség sem férhet hozzá: a FIFA komolyan veszi a küldetését, hogy az egész világot bevonja a labdarúgás bűvkörébe. Márpedig, ha mindenki játszik mindenkivel, akkor adott esetben egészen szokatlan erőviszonyok nyomják agyon az izgalmakat egy-egy mérkőzésen. A tahiti válogatott ezt az elméletet az elmúlt napokban több meccsel is alátámasztotta a brazíliai stadionokban.

A nagy világversenyeken időről időre felbukkan a tökéletes vesztes. Ennek a kategóriának az imádnivaló archetípusa volt Eddie "a Sas" Edwards brit síugró és Egyenlítői Guinea úszója, Eric "az Angolna" Moussambani, akik mellé a londoni olimpián mesés hajrával zárkózott fel a 2000 méteres evezésen ötszáz méterrel lemaradó nigeri Hamadou Djibo Issaka.

A brazíliai Konföderációs Kupától 24-1-es gólkülönbséggel, nulla ponttal és három vereséggel búcsúzó tahiti válogatott nemcsak a figyelemre méltó esélytelensége, hanem a szerethetősége miatt is méltó jelentkező ebbe a klubba.

A tahiti szurkolók is mindent beleadtakForrás: AFP/Eitan Abramovich

 

A tahiti álom megvalósul

A Csendes-óceán déli részén található, 180 ezres Tahiti kisebb csodával határos menetelés után jutott ki a brazíliai Konföderációs Kupára. Ezzel a kihívással az óceániai térségből 1973 óta csak Ausztrália vagy Új-Zéland szembesült, csak nekik sikerült ugyanis komoly világversenyre kvalifikálniuk magukat. Ausztrália, megelégelve a kevéssé dicsőséges óceániai versengést, csatlakozott az ázsiai térséghez, így Tahitinek már csak Új-Zéland jelentette az igazán komoly akadályt, de az egyetlen igazán esélyes csapat az Új-Kaledóniától elszenvedett 2-0-s vereség után tönkrevágta a saját konföderációs álmait. Az óceániai kontinenstorna döntőjében viszont Tahiti már élt a lehetőséggel.

A brazíliai Konföderációs Kupa B csoportjában így Tahiti válogatottjának jutott a szerep, hogy az esélytelenek nyugalmával lépjen pályára, miután kifogta az afrikai és a dél-amerikai bajnok - Nigéria és Uruguay - mellett a világbajnokot, Spanyolországot is. Bár az előbbi két csapat is tekintélyes eredménnyel zárta a meccset, hiszen Nigéria 6-1-re, Uruguay pedig 8-0-ra verte az újoncokat, igazán nagyot azonban a spanyolok elleni mérkőzés szólt, a világbajnokok ugyanis tízgólos megsemmisítő csapást mértek Tahitira. A csendes-óceáni válogatott spanyolok elleni meccse azért is emlékezetes lesz, mert FIFA által rendezett felnőtt-tornán még sosem volt tízgólos különbség, a korábbi rekordot a Koreát az 1954-es vébén 9-0-ra és El Salvadort 1982-ben 10-1-re verő magyar csapat, valamint a Zaire-t 1974-ben 9-0-ra legyőző Jugoszlávia tartotta.

A tahiti válogatott feltűnő formaruhában Belo HorizontébanForrás: AFP/Douglas Magno

Elérhető közelségben a hősök

Spanyolország és Tahiti sportkapcsolataira a legtökéletesebben talán Ephraim "Chico" Aranedának az egyik dédelgetett emléke világít rá. A tahiti válogatott tartalék játékosa a Marca című spanyol lapnak idézte fel, hogy 2007-ben már találkozott Fernando Torresszel, igaz nem ellenfélként a pályán, hanem idegenvezetőként a repülőtéren. A spanyol csatár épp a gyönyörű csendes-óceáni szigetre utazott nászútra a feleségével, Olallával. Araneda a reptéren fogadta a spanyolok szupersztárját, és elkísérte a fiatal házasokat a szállodába, majd vissza a reptérre is. A lap szerint Araneda volt az idegenvezetője Cristiano Ronaldónak, Gianluigi Buffonnak és Antonio Cassanónak is, ami inkább azt jelezheti, hogy a labdarúgók pihenni, nem pedig szakmázni járnak Tahitira.

A Marcának nyilatkozva az idegenvezetés mellett a labdarúgásért is lelkesedő Araneda nem titkolta, hogy vágyai netovábbja lenne, ha megkaphatná Torres mezét a spanyol-tahiti meccs után, majd kicsit kikacsintva hozzátette, reméli, hogy az interjút Torres is olvassa. Ha a válogatott pontokkal nem is, Araneda nemcsak Torres mezével, hanem egy közös fotóval is gazdagabb lett.

A tahiti focisták Aranedához hasonlóan izgatott szurkolóként akár meg is illetődhettek volna, hogy egy levegőt szívhatnak a világbajnokokkal, de ők profin - természetesen a saját korlátaikon belül - tették a dolgukat, és tisztességgel végigjátszották a 90 percet a spanyolokkal. Az pedig a kapott tíz gól ellenére a szerencséjük volt, hogy a világverő spanyol válogatott tisztelte őket annyira, hogy úgy játszott ellenük, mintha ugyanabban a súlycsoportban lennének. A Slate című internetes újság szerint a spanyolok azért lőttek tíz gólt, mert nem tehettek másként. A végeredmény persze azt is mutatta, hogy a spanyolok nem fogták vissza magukat, de még így is minimális vérengzés volt a Maracanában a Slate szerint.

Az egyetlen tahiti gól utáni pillanatokForrás: AFP/Eitan Abramovich




 

Gólzsákok a paradicsomban

Bár a labdarúgásban meglehetősen ritka a két számjegyű gólkülönbség - Spanyolországnak például az elmúlt 93 évben mindössze kétszer sikerült két számjegyű eredménnyel meccset nyernie -, Tahiti válogatottja szinte vonzza ezeket az eredményeket. Saját felségterületén, Óceániában valóságos terminátornak számít: eddig 14-szer sikerült hasonlóan megalázó vereséget mérnie az ellenfeleire, és lényegében Óceánia nemzeteinek a fele szenvedett már a tahiti buldózer alatt. Tavaly a Nemzetek Kupájában 10-1-re alázták meg Szamoát, de ennél tekintélyesebb számokkal is büszkélkedhetnek: Guamot 14-0-ra, Mikronéziát 17-0-ra, Amerikai Szamoát 18-0-ra, a Cook-szigeteket pedig 30-0-ra verték, ami természetesen nem a tahiti válogatott világklasszis voltára, hanem sokkal inkább az óceániai bajnokság megmosolyogtató erőviszonyaira világít rá.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Tahiti és a polinéziai szigetvilág ne lenne sportos vidék, csak ott éppen nem feltétlenül a labda körül forog a világ. A földrajzi determináltság más sportoknak teremtett hagyományt: kenuk nélkül például aligha népesültek volna be polinéziai szigetek, így érthető, hogy ebben a műfajban igazán nagyot tudnak alkotni a helyiek. A hagyományos tahiti kenuzás va'a néven ismert, és a tahitiak versenyszelleme is ebben a sportágban tud igazán kibontakozni. Ugyanígy a génjeikben van a szörfözés, és ha a tahiti kulturális minisztérium országimázsából indulunk ki, akkor szintén fontos sportágnak számít a kő-, illetve gyümölcscipelés, valamint a kókuszpálmamászás is.

Emellett azért a focival is le lehet kötni a tahitiakat, tény azonban, hogy a homokon űzött változat nagyobb népszerűségnek örvend. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy Tahitit érte a megtiszteltetés, hogy az idén szeptemberben megrendezze a strandfoci-világbajnokságot.

Focimámor

A tahiti sportszellemet sikerült becsempészniük a brazil stadionokba is, amivel az értő brazil közönséget szemmel láthatóan levették a lábukról. Belo Horizonte stadionjában például egy emberként ugrottak talpra a nézők, amikor a tahiti válogatott egyetlen profi játékosának, Marama Vahiruának a szögletéből Jonathan Tehau fejelt gólt Nigéria ellen. Az ünneplés a történelmi pillanathoz méltó volt, Eddy Etaeta szövetségi kapitányt is szétfeszítette az öröm a partvonalon, a játékosai azonban kisebb show-műsort bonyolítottak le a pályán, amikor felidézték a tahiti léleknek oly kedves va'a mozdulatait, és láthatóan fürödtek a reflektorfényben.

Hasonlóan szívfacsaró pillanatokat hozott az Uruguay elleni meccs is, ahol a közönség az után tört ki üdvrivalgásban, hogy a tahiti kapus, Gilbert Meriel egy elegáns mozdulattal kivédte a tapasztalt uruguayi középpályás, Andres Scotti tizenegyesét. Hasonló szurkolói reakciót váltott ki Steevy Chong Hue zseniális szólója, amelyet a kapus védésén fellelkesülve mutatott be, és bár három uruguayi védőn áthámozva magát sem sikerült gól lőnie, a brazil közönség szinte extázisban skandálta a nevét. Steevy Chong Hue amúgy a tahiti válogatott egyetlen idegenlégiósa, a belga bajnokság harmadosztályában játszik.

A brazil stadionoknak egyébként is mágikus a hangulatuk, ha valaki itt hallja, amint tízezrek skandálják a nevét, az valóban hátborzongatóan gyönyörű élmény. Nem csoda, hogy a tahiti játékosok a csapat utolsó, Uruguay elleni meccse után a Fifa.com-nak azt mondták: "Nem akarjuk, hogy ez véget érjen, nem akarunk visszatérni a hétköznapokhoz."

Az utolsó csoportmeccsükön, amely egyben a tornán is az utolsó mérkőzésük volt, hatalmas brazil zászlóval és egy "Obrigado Brasil" (Köszönjük, Brazília) felirattal mondtak köszönetet a házigazdáknak és egyben újdonsült rajongóiknak, és a bekapott rengeteg gól ellenére nehezen leplezték az boldogságukat. "Tahitin ez sosem történt volna meg velünk. A brazil szurkolók csodálatosak voltak" - áradozott a Chong Hue az újonnan felfedezett sztárság örömeiről.

Köszönik a támogatástForrás: AFP/Eitan Abramovich

Chong Hue azonban két lábbal áll a földön. "A világ legjobb csapatairól van szó. Gondoljunk csak bele. Kimentünk a pályára, hogy a hőseinkkel játsszunk. Fizikailag és technikailag is hátrányban voltunk, de keményen dolgoztunk" - vonta meg a mérleget búcsúzóul.

A tapasztalatok mellett komoly világranglistás meneteléssel is gazdagabb lett a tahiti válogatott. Míg a tavalyi óceániai kontinenstornának, a Nemzetek Kupájának a 179. helyen vágott neki, a brazíliai tornáról már 138.-ként utazhatott haza.