Vágólapra másolva!
Az angol kilencedik osztályban futballozó Larkhall Athletic edzője mesterséges kóma állapotában reagált csapata eredményére.

A 33 éves Wayne Thorne két héttel ezelőtt, augusztus 7-én súlyos balesetet szenvedett. Artériája megrepedt, 16 bordája zúzódott, kilyukadt a tüdeje, a szegycsontja és a bal lába is eltört.

Több operációt is végrehajtottak rajta, és egy hétre mesterséges kómába helyezték, de eközben augusztus 10-én a szeme kinyitásával reagált csapata eredményére. A Guardian azt írja, Thorne akkor nyitotta ki a szemét, amikor a felesége az ágya mellett kimondta, hogy a Larkhall a Bridport 4-3-as legyőzésével kezdte az idényt.

"A futball és a sport volt az élete, így amikor kómában volt, azt mondták, beszéljünk hozzá" - nyilatkozta a felesége, Mandy Thorne. "A baleset utáni első szombaton a Larkhallnak volt egy meccse, és megmondtuk neki az eredményt, erre kinyitotta a szemét. Tudom, hogy a vizsgálatok kimutatták, ebben az állapotban is hallhatnak minket, mi pedig az öccsével együtt mélységesen hittünk ebben."