Vágólapra másolva!
A női labdarúgás felzárkóztatását tűzte ki célul a sportág hazai szövetsége (MLSZ), a program részeként névadó szponzora lett a női NB I-nek, amely ezentúl a Jet-Sol Liga nevet viseli.

Vági Márton főtitkár a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, az MLSZ elnöksége januárban döntött arról, hogy programot indít a szakág fejlesztése érdekében. Emlékeztetett arra, hogy nemzetközi szinten már jóval előrébb tart a sportág, hiszen a női olimpiai döntőt 90 ezren tekintették meg Londonban.

"Két éven belül húszezerre kívánjuk növelni a regisztrált női játékosok számát, hat éven belül felnőtt vagy utánpótlás szinten szeretnénk kijutni legalább egy világverseny döntőjére" - fogalmazta meg a konkrét célokat a sportvezető a női labdarúgás nézettségének és ismertségének növelése mellett. Hozzátette, mivel a női labdarúgók általában 13-14 évesen hagyták abba a játékot, ezért a férfi élvonalbeli kluboknak kötelezővé tették, hogy egy U15-ös női csapatot is működtetniük kell. Megjegyezte: vannak már sikerek, hiszen az MTK női csapata a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott.

Török Gábor, az MLSZ női bizottságának az elnöke arról beszélt, hogy le kell bontani a női labdarúgásról kialakult sztereotípiákat. Véleménye szerint a magyar labdarúgásnak is előnyére válik, ha több nő játszik, mert a focibarát anyukák jobban elengedik futballozni gyermekeiket, visszatérnek a lelátóra a családok, amelyek számára így közös élmény lesz a labdarúgó-mérkőzések látogatása.

Johancsik Tibor, a Jet-Sol vezérigazgatója elárulta, hogy személyesen Csányi Sándortól, az MLSZ elnökétől kaptak egy felkérést, sportbarát cégként pedig szívesen vállalták a 20 millió forintos támogatással járó névadó szponzori szerepet.

A sajtótájékoztatót követően a férfi-női egyenjogúság jegyében a Ferencváros, az MTK és az Újpest kétfős vegyes csapatai egy villámtornát játszottak, amelyen férfi részről Böde Dániel, Kanta József és Simon Krisztián vett részt, míg a nőket Szabó Viktória (FTC), Palkovics Nóra (MTK) és Olasz Laura (UTE) képviselte. A tornát a Böde vezette zöld-fehérek nyerték.