Vágólapra másolva!
A Real Madrid hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Gareth Bale-t, a Tottenham walesi válogatott szélsőjét.

Gazzetta: Kaká visszatér az AC Milanhoz

Az átigazolás anyagi részleteit hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de a Marca azt írta, a spanyol klub a 24 éves játékosért 91 millió eurót (27,4 milliárd forintot) fizetett. Az angol sajtó szerint viszont megdőlt a világcsúcs, és a Real 101 millió eurót utalt át a Tottenhamnek.

Bale hatéves szerződést írt alá, hivatalosan hétfőn 13 órakor, a kötelező orvosi vizsgálatok után mutatják be a Bernabéu-stadionban.

Gareth Bale Forrás: AFP/Ian Kington

"Nem vagyok biztos abban, hogy akadna megfelelő alkalom arra, hogy elhagyjam az a klubot, amelyben pályafutásom eddigi legszebb éveit töltöttem. Tudom, hogy sokan mondják egy-egy szerződéskötéskor, hogy gyerekkoruk kedvenc csapatához igazolnak, de őszintén mondom, nekem az álmom vált valóra" - nyilatkozta Bale. "A Tottenham mindig is a szívemben marad, biztos vagyok benne, hogy a szezon sikeres lesz. De nekem most egy új, izgalmas fejezet kezdődik Madridban."

A Tottenham elnöke, Daniel Levy azt mondta, Bale annyira szeretett volna a Realhoz szerződni, hogy nem állhattak az útjába. "Gatethnek minden jót kívánunk, és bármikor szívesen látjuk a White Hart Leane-en" - tette hozzá.

A szélső 2006-ban 16 évesen és 275 naposan, a klub történetének második legfiatalabb játékosaként mutatkozott be a Southampton együttesében, ahonnan 2007-ben 10 millió font ellenében igazolta le a Tottenham. Azóta 203 mérkőzést játszott a csapatban és 55 gólt szerzett. A walesi válogatottban 41 alkalommal lépett pályára. Az elmúlt szezonban a labdarúgók és a szakírók is megválasztottak a Premier League legjobb játékosának.