Társoldalunk:

Nem sorsdöntő a románok elleni meccs

2013.09.02. 20:00

A svájci Sion védője, Vanczák Vilmos szerint hetven százalékban pszichésen kell felkészülni a románok elleni pénteki világbajnoki selejtezőre, amely szerinte nem sorsdöntő meccs.

Vanczák Vilmos szerint két hasonló erejű csapat csap majd össze pénteken, amikor nem lesz elég az a játék, amit a csehek elleni legutóbbi barátságos meccsen mutatott a magyar válogatott.

"Nüanszok fognak dönteni, de nekünk saját magunkat kell legyőznünk. Nem szabad kishitűen kimennünk, nem félhetünk a románoktól, játszanunk kell. Zártabban kell védekezni, mint ahogy azt tettük a csehek ellen, de nemcsak a védőknek, hanem az egész csapatnak. Ennek ellenére nem szabad teljesen beállnunk védekezni, mert abból sok sikerünk nem lesz. Az első tizenöt-húsz percben gólt akarnak majd rúgni a románok, erre fel kell készülnünk mentálisan, az lenne a legjobb, ha ebben az időszakban mi találunk a kapuba, mert akkor azzal megtörnénk őket."

Gyakorta szokás elsütni a válogatott selejtezői előtt a sorsdöntő jelzőt, Vanczák szerint a románok elleni találkozó is csak egy meccs. "Nem sorsdöntő, csak egy mérkőzés a sok közül a sorozatban. Ha Románia ellen nyerünk, akkor a következő, észtek elleni selejtezőre mondanák, hogy az év meccse."

Vanczák gólt fejelne a románoknakForrás: MTI/Illyés Tibor

Bukarestben félelmetes hangulat várja majd a csapatokat, Vanczák szerint inkább fejben kell felkészíteni a csapatot, mintsem taktikailag. "Szerintem 70-30 százalékban inkább pszichésen kell felkészülnünk a meccsre. A nemzetek közötti rivalizálás miatt a szurkolóknak nagyon fontos ez a találkozó, és ez ránk is pozitívan hathat ki. Nem szeretek ígérgetni, nem szeretem azt mondani, hogy a három pontot fogjuk hazahozni, én csak azt szeretném, hogy a meccs után a tükörbe tudjunk nézni."

A legjobb román játékost, Adrian Mutut nem hívta meg a válogatottba Victor Piturca szövetségi kapitány, Vanczák ezt nem bánja. "Örülök neki, mert egy nagyon jó játékosról van szó. Ő egy egyéniség, márpedig az egyéniségekre szüksége van egy csapatnak, szóval csak jól járhatunk azzal, hogy nem fog játszani. Hogy ez a román válogatott erejét jelzi-e, hogy kihagyhatnak egy ilyen játékost? Nem hiszem, szerintem csak a szövetségi kapitány meg akarta mutatni a közvéleménynek, hogy ő dönt mindenben."

Vanczák a legutóbbi, románok elleni meccsen gólt szerzett, és az utóbbi időben is gólveszélyesen játszott a válogatottban, ezt szeretné most folytatni. "Valóban gólveszélyes voltam, de ez azért nagyban függ a rúgójátékosoktól is, akiktől a labdát kapom, csak ötven százalékban az én érdemem egy-egy pontrúgás utáni gól. Sionban mostanában nem voltak helyzeteim, de remélem, hogy azért, mert a válogatottra tartogattam."