Vágólapra másolva!
A Győr észt légiósa, a budapesti meccsen a vendégek szépítő gólját szerző Tarmo Kink azt mondja, egyetlen nélkülözhetetlen tényezője van annak, ha valaki Hollandia ellen sikeres szeretne lenni, ez pedig a szerencse.

A hollandokkal 2-2-t játszott Észtország, most pedig 5-1-re kikapott a magyaroktól. Mi történt önökkel pár napon belül?

Kényes téma. A hollandokkal hazai pályán játszottunk, most pedig idegenben, ez az egyik fő különbség. A másik pedig az, hogy a mostani, budapesti meccsen hiányzott a csapatunkból a három legjobb játékos. Nagyon nehéz volt számunkra ez a budapesti vb-selejtező.

Mit gondol, kié lehet a csoportban a második hely?

Ha a magyarok a folytatásban is úgy játszanak, mint most, akkor megvan az esélyük a második hely megszerzésére. Nagyon remélem, hogy a magyarok végeznek majd a pótselejtezőt érő helyen, de nagyon jók a románok, viszont még jobbak a törökök, akiknek sikerült nagyon feljavulniuk.

Az észtek már tudják, hogyan lehet jó eredményt elérni Hollandia ellen. Ha a győri csapattársai megkérdeznék, hogy mi a titok, mit válaszolna?

Azt, hogy nagyon sok szerencsére van szükség a hollandok ellen (nevet) A hollandoké messze a legjobb csapat a csoportban, ezért csakis szerencsével lehet megszorítani, esetleg legyőzni őket.

Csak szerencse? Semmi más nem segítette az észt csapatot sem?

Persze, keményen kell harcolni, sokat kell futni, mint ahogyan mi is tettük, de tényleg nem tudok mást mondani: csak szerencsével lehet legyőzni őket.