Vágólapra másolva!
A Manchester United hazai pályán 2-0-ra győzött a Crystal Palace ellen a Premier League 4. fordulójában. Az Arsenal 3-1-re nyert a Sunderland vendégeként, Mesut Özil gólpasszal debütált. A Chelsea 1-0-ra kikapott az Everton otthonában.

Az első három fordulóban győzelemből, döntetlenből és vereségből is egyet-egyet begyűjtő Manchester United az újonc Crystal Palace ellen játszott az Old Traffordon, amely az egymás elleni nyolc összecsapásból eddig csak kettőt tudott ikszre hozni, a másik hatot elvesztette.

A Palace a várakozásnak megfelelően komoly védelmi vonalat húzott fel a saját térfelén, a MU pedig eleinte szenvedett támadásban, főleg, hogy Evra és Young tizenegyes kiharcolására tett mutatványát sem ette meg a bíró.

A félórához érve kicsit felpörgött a United, Van Persie előbb Evra beadása után sarkalt a kapu mellé, majd Rooney zseniális indítása után bombázott a lécre jobbal. A Crystal Palace sokáig csak bekkelt, de így is meglephette volna a hazaiakat, Gayle azonban hiába futotta le Ferdinandot, ziccerben a bal sarok mellé emelt.

Már az első félidő hosszabbításában járt a meccs, amikor Youngot Dikgacoi a 16-oson kívül meglökte, a bíró pedig büntetőt ítélt, és kiállította a vendégek középpályását. Van Persie-t nem zavarta, hogy a büntető nem volt jogos, és a kapust becsapva gurított a jobb alsóba, megszerezve ezzel 125. angliai gólját.


A második félidőben a várt könnyed játék elmaradt, a MU uralta a meccset a tíz emberrel játszó ellenfél ellen, de a szurkolók csak annak örülhettek, hogy az Everton érkezett Fellaini bemutatkozott a csapatban.

Aztán a 81. percben Rooney talán kicsit meglepte Speronit azzal, hogy kapura csavart egy szabadrúgást, amelynél a kapus azon agyalhatott, beadás vagy lövés lesz-e belőle. A fejsebe miatt viccesen kinéző fejvédőben játszó Rooney utóbbi mellett döntött, és a labda a jobb alsóban kötött ki, amivel végleg eldőlt a meccs.


Az Arsenalban bemutatkozott az átigazolási szezon utolsó pillanatában klubrekordot jelentő 50 millió euróért (14,58 milliárd forintért) megszerzett Mesut Özil, aki rögtön egy gólpasszal tette le a névjegyét. A német válogatott irányító középpályás a negyedik bajnoki gólját szerző Olivier Giroud-nak készítette elő a gólt.

A Gera Zoltánt továbbra is nélkülöző West Bromwich Albion a 93. percben harcolt ki döntetlent a Fulham vendégeként. A Manchester City nem bírt a Stoke Cityvel, Manuel Pellegrini tanítványai gól nélküli döntetlenre végeztek.

Visszatérését követően elszenvedte első bajnoki vereségét a Chelsea vezetőedzőjeként José Mourinho: a londoni együttes 1-0-ra kapott ki az Everton otthonában. A liverpooliak kispadján a David Moyest váltó Roberto Martinez első győzelmének örülhetett, mivel a gárda három döntetlennel kezdte a szezont.

Premier League, 4. forduló:
Manchester United - Crystal Palace 2-0 (1-0)
gól: Van Persie (45+1., 11-esből), Rooney (81.)

Aston Villa - Newcastle United 1-2 (0-1)
gól:
Benteke (67.), illetve Ben Arfa (18.), Gouffran (73.)

Fulham - West Bromwich Albion 1-1 (1-0)
gól:
Sidwell (22.), illetve McAuley (92.)

Hull City - Cardiff City 1-1 (1-0)
gól:
Davies (40.), illetve Whittingham (59.)

Stoke City - Manchester City 0-0

Sunderland - Arsenal 1-3 (0-1)
gól:
Gardner (48., 11-es), illetve Giroud (11.), Ramsey (67., 76.)

Tottenham Hotspur - Norwich City 2-0 (1-0)
gól:
Sigurdsson (28., 49.)

Everton - Chelsea 1-0 (1-0)
gól:
Naismith (45.)

vasárnap játsszák:
Southampton - West Ham United 17.00

hétfőn játsszák:
Swansea City - FC Liverpool 21.00