Vágólapra másolva!
Sorozatban hetedik tétmeccsét nyerte meg az Arsenal, amely a Premier League 5. fordulójában 3-1-re legyőzte a Stoke Cityt. A londoniak új szerzeménye, Mesut Özil mind a három gólban szerepet vállalt. A forduló rangadóján a Manchester City nagyon elverte a Manchester Unitedet, a Tottenham pedig a 93. percben szerzett sarkazós góllal győzött a Cardiff ellen.

Az 5. percben Özil szabadrúgását csak kiütni tudta Begovic, a kipattanót pedig Ramsey gurította be, ez volt a walesi középpályás hetedik gólja a legutóbbi nyolc meccsén. Az Arsenal vendégeként utoljára 1981-ben nyerő Stoke a 26. percben egy hasonló góllal egyenlített, Cameron a 16-os vonaláról verte be a kipattanót.

A hazaiak még a szünet előtt visszavették a vezetést, Özil szöglete után Mertesacker fejelt, és bár a hosszú saroknál a berepülő Koscielny még megpróbálta elérnia labdát, a gólszerző végül a német hátvéd lett. A meccs a 72. percben dőlt el, amikor Özil újabb pontrúgása után Sagna ívelt fejese hullott be a jobb sarokba, az Ágyúsok így hatból hatszor verték a Stoke-ot, amióta Premier League az angol élvonal neve.


A másik vasárnapi délutáni meccsen Michu már a 80. másodpercben vezetést szerzett a Swansea-nek a Crystal Palace ellen, majd a második félidő elején Dyer góljában is főszerepet vállalt.


A hétvége rangadójának, a manchesteri derbinek Robin van Persie nélkül vágott neki a MU, így elöl a Rooney, Welbeck párossal indítottak a vendégek, akiknél először volt bajnokin a kezdőben az Evertontól érkező Fellaini. A másik oldalon David Silva volt a legnagyobb hiányzó, Agüero párja pedig Dzeko helyett ezúttal Negredo volt.

16 perc telt el, amikor Nasri és Kolarov keverte meg a MU védelmének jobb oldalát, majd a szerb beadását Agüero látványos mozdulattal küldte a kapuba. A City uralta az első félidőt, és a hosszabbításban megduplázta az előnyt, Negredo fejese mellé ment volna, de a Fellaini mellől elszakadó Yaya Touré közelről a hálóba terelte.

A második félidőt álomszerűen kezdte a City, előbb a 47. percben Negredo beadása után Agüero közelről lőtte be csapata harmadik, önmaga második gólját, majd három perccel később Jesús Navas ívelt át a hosszú oldalra, Nasri pedig kapásból vágta be a labdát. A MU csak négygólos hátrányban kezdett éledezni, Evra a kapufát találta el, Rooney ígéretes helyzetből lőtt fölé, majd Fellaini lövését tolta ki bravúrral Hart.

A szépítés azért összejött a Unitednek, és ez tényleg szép volt, Rooney 30 méteres szabadrúgást csavart a bal felsőbe. Ez azonban nem változtatott semmin, a két csapat 166. derbijét a City nyerte, a két elsőbálózó edző közül pedig Pellegrini örülhetett, Moyes számára pedig marad a magyarázkodás.


Fontos győzelmet aratott a Tottenham, amely Paulinho 93. percben szerzett, zseniális sarkazós góljával nyert a Cardiff othonában, és így csak rosszabb gólkülönbségével szorul az éllovas Arsenal mögé.


Premier League, 5. forduló:

Arsenal - Stoke City 3-1 (2-1)
gól: Ramsey (5.), Mertesacker (36.), Sagna (72.), illetve Cameron (26.)

Crystal Palace - Swansea City 0-2 (0-1)
gól: Michu (2.), Dyer (48.)

Manchester City - Manchester United 4-1 (2-0)
gól: Agüero (16., 47.), Yaya Touré (45+2.), Nasri (50.), illetve Rooney (87.)

Cardiff City - Tottenham 0-1 (0-0)
gól: Paulinho (93.)

Az állás:
1. Arsenal 5 11-6 12 pont
2. Tottenham Hotspur 5 5-1 12
3. Manchester City 5 12-4 10
4. Chelsea 5 6-2 10
5. Liverpool 5 5-3 10
6. Everton 5 6-4 9
7. Southampton 5 3-2 8
8. Manchester United 5 7-6 7
9. Swansea City 5 7-7 7
10. Stoke City 5 4-5 7
11. Hull City 5 5-7 7
12. Newcastle United 5 5-8 7
13. Aston Villa 5 6-6 6
14. West Bromwich Albion 5 4-4 5
14. West Ham United 5 4-4 5
16. Cardiff City 5 4-6 5
17. Norwich City 5 3-6 4
18. Fulham 5 3-7 4
19. Crystal Palace 5 4-8 3
20. Sunderland 5 3-11 1