Vágólapra másolva!
Hat hétre harcképtelenné vált Thiago Silva, a francia bajnok Paris Saint-Germain és a brazil labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. Közben 2016-ig meghosszabbította szerződését a párizsi klubbal Zlatan Ibrahimovic.

A 28 éves Thiago Silva bal combja húzódott meg vasárnap, a Monaco ellen 1-1-es döntetlennel zárult meccs során, és már a 15. percben le kellett cserélni.

A dél-amerikai védő a bajnoki és Bajnokok Ligája-találkozók mellett a jövő évi világbajnokságon házigazda nemzeti csapat két felkészülési mérkőzéséről is hiányozni fog: a brazilok október 12-én Szöulban a dél-koreaiak, majd három nappal később Pekingben a zambiaiak ellen lépnek pályára.

Silva tavaly 42 millió euróért szerződött Párizsba az AC Milantól, és vezetésével a PSG 1994 óta első bajnoki címét szerezte meg, továbbá 18 éve először bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

A 31 éves Zlatan Ibrahimovic három évre kötelezte el magát, amikor tavaly az AC Milantól Párizsba igazolt, most pedig 2016-ig hosszabbított.

"Nem látok nagyobb kihívást Európában, mint a PSG. Egyértelműen azt szeretném, ha ez lenne az utolsó nagy klub a pályafutásomban. Ez az egyesület olyan, mint én - egyetlen álom sem elég nagy nekünk" - mondta a klub honlapjának Ibrahimovic.

A helyi sajtó úgy tudja, hogy a szerződés-hosszabbítás nyomán a játékos éves fizetése 14-ről 15 millió euróra emelkedik.

Ibrahimovic gólkirály lett a Ligue 1 előző idényében, 34 meccsen 30-szor volt eredményes, és ezzel oroszlánrésze volt abban, hogy a PSG 1994 után először ismét bajnoki címet szerzett.