Vágólapra másolva!
Puskás-heteket tart a Real Madrid október 23-tól november 25-ig, a rendezvénysorozat keretében kiállítás nyílik a Santiago Bernabéu Stadionban, illetve felavatják az Aranycsapat kapitányának bronzból készült mellszobrát.

"Puskás a klub legszebb időszakának egyik kiemelkedő személyisége volt. Olyan ember felé szeretnénk kifejezni a tiszteletünket, aki a Real Madrid történetének egyik legnagyszerűbb futballistája volt" - mondta Emilio Butragueno, a spanyol egyesület intézményi kapcsolatokért felelős igazgatója, aki hozzátette, az eseménysorozatra magyar és spanyol hírességek, köztük a Puskás család tagjainak érkezését is várják.

Beszámolója szerint a Puskás-hetek megnyitója a Real Madrid-Juventus Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt lesz, majd másnap az úgynevezett Real Madrid városban, Valdebebasban felavatják - a tervek szerint Csányi Sándornak, a magyar szövetség elnökének jelenlétében - Puskás mellszobrát. A kiállítás október 25-én nyílik meg, s a Santiago Bernabéu Stadion egyik fő attrakciója lesz egy hónapon át.

Butragueno kiemelte a Puskás-hetek kezdő és záró dátumának jelképességét. Mint mondta, október 23-a nemzeti ünnep Magyarországon, s az 1956-os forradalom nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Puskás végül a Real Madridhoz került, míg november 25-e szintén jeles dátum volt a Száguldó Őrnagy életében: hatvan évvel ezelőtt az Aranycsapat ezen a napon aratott világraszóló sikert a londoni Wembley Stadionban, 6-3-ra legyőzve Anglia válogatottját.

Jakab János, a Puskás Akadémia felügyelő bizottságának elnöke a hétfői sajtótájékoztatón ismertette, hogy a közel két éve Spanyolországból hazahozott Puskás-hagyaték 938 relikviáját mostanra katalogizálták, s annak első példányát átadták Orbán Viktor miniszterelnöknek azon a délelőtti találkozón, melyen a kormányfő fogadta a királyi gárda Budapestre érkezett képviselőit.

A hagyaték jövőjével kapcsolatban jelezte, hogy nagyjából 150 tárgy kerül kölcsönbe a Real Madridhoz a kiállítás idejére, majd amikor tavasszal elkészül a Puskás Akadémia stadionja, ott lesz megtekinthető a gyűjtemény egy része mindaddig, amíg el nem készül az új Puskás Ferenc Stadion, amely a névadó hagyatékának végleges helye lesz.