Társoldalunk:

A távozó focikapitány 75 meccsen egy pontot szerzett

2013.10.18. 16:35

Tizenöt év után lemondott a San Marinó-i labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Giampaolo Mazza, akinek irányításával a miniállam nemzeti együttese 85 mérkőzésből egyet nyert meg, s 76 tétmeccsen egyetlen pontot szerzett.

Az 57 éves szakember a sportmediaset.it honlapnak nyilatkozva azt mondta, sajnálja, hogy egyetlen tétmérkőzést sem nyertek meg, de büszke arra, hogy soha nem honosítottak külföldi játékost.

"Az elmúlt években a csapat sokat fejlődött, és bátran is futballozik" - tette hozzá Európa leghosszabb ideje regnáló kapitánya, aki kedden, az ukránoktól hazai pályán elszenvedett 8-0-s vereséggel fejezte be munkáját a San Marinó-i válogatott élén.

A játékosként ötszörös válogatott Mazza 1998-ban vette át a válogatott irányítását, és nyolc világverseny selejtezősorozatában vezette az együttest. Ezekben a sorozatokban minden alkalommal a csoport utolsó helyén végeztek, 76-ból 75 meccset vesztettek el, egyetlen döntetlenjüket (1-1) 12 évvel ezelőtt érték el Lettország vendégeként.

"Az egy hősies, de félrevezető eredmény volt" - mondta Mazza. "Akkor még csak három éve voltam kapitány, és azt hittem, onnantól kezdve minden könnyebb lesz, de sajnos nem így alakult."

A nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján sereghajtó San Marino 2004-ben, barátságos mérkőzésen 1-0-ra nyert Liechtenstein ellen, amellyel egy évvel később 2-2-es döntetlent játszott.

Mazza tanítványainak ez volt az egyetlen olyan találkozójuk, amelyen több mint egy gólt szereztek.

A csapat Németországtól szenvedte el legnagyobb arányú vereségét, hazai pályán 13-0-ra kapott ki, s ez volt az egyik a három olyan összecsapásból, amelyen San Marino tíz, vagy több gólt kapott.