Társoldalunk:

Beindult az Özil-gólgyár, a végén rontott a ManUnited

2013.10.19. 18:56

A több mint egy félidőt tíz emberrel játszó Newcastle 2-2-es döntetlent ért el a Liverpool ellen a Premier League 8. fordulójában. A listavezető Arsenal, valamint a Chelsea is 4-1-re nyert, ugyanakkor a címvédő Manchester United hazai pályán botlott (1-1) a Southampton ellen.

A Newcastle és a Liverpool legutóbbi tíz bajnokiján harminchat gól született, ami azt vetítette előre, hogy ezúttal sem fogunk unatkozni. A Liverpool az előző szezonban 6-0-ra győzött a St. James' Parkban, és a visszavágásra vágyó hazaiak Cabaye révén próbáltak törleszteni, a francia középpályás 30 méteres lövése nem volt túl erős, de így is akadálytalanul jutott el a jobb alsóig. Tizenkét PL-góljából ez volt a nyolcadik, amit a 16-oson kívülről szerzett.

Sakho gyorsan egyenlíthetett volna, de egy szöglet után az ötösről fölé fejelt, majd Suárez veszélyes lövésére ért le Krul. A 40. percben büntetőhöz jutott a Liverpool, Yanga-Mbiwa húzta vissza a vállánál a gólhelyzetben lévő Suárezt, ami a tizenegyes mellett büntetőt is ért. A tizenegyesből Gerrard gurított a jobb alsóba, megszerezve ezzel századik Premier League-gólját, ami előtte 23 játékosnak sikerült.

A Newcastle-Liverpool góljai:


A második félidő elején a liverpooli jobbhátvéd, Johnson próbálkozott, de Krul kitolta a lövését. Aztán jött a tíz emberrel játszó Newcastle meglepetése, Cabaye szabadrúgásánál a Liverpool védelme lefagyott, a második meccsén szereplő Dummett pedig közelről beköszönt Mignolet-nak.

A 72. percig reménykedhettek a hazai drukkerek a győzelemben, ekkor Suárez beadása után Sturridge két lépésről fejelt a hálóba. Suárez nem sokkal később centikre volt a vezető gól megszerzésétől, de a lécet találta el, majd a 97. percben még ígéretes helyről lőhetett szabadrúgást, de Krul nagy bravúrral mentette meg az egy pontot csapatának.

Simázott az Arsenal és a Chelsea, ikszelt a MU

Az Arsenal hazai környezetben a Norwich City felett diadalmaskodott, így immáron hét bajnoki óta veretlen, ráadásul saját közönsége előtt 21 éve nem kapott ki a Kanáriktól. A Real Madridtól igazolt, és azóta bombaformában futballozó Mesut Özil duplázott, ezzel megszerezte első góljait a Premier League-ben.

A Chelsea hazai pályán már a 11. percben hátrányba került az újonc Cardiff City ellen, de Eden Hazard duplájával, valamint a klub színeiben először eredményes Samuel Eto'o és Oscar góljaival fordított, és nyert. Petr Cech, a londoniak cseh kapusa 300. Premier League-mérkőzését játszotta a csapatban, míg a vezetőedző José Mourinho továbbra is veretlen bajnoki mérkőzésen a Stamford Bridge-en, mérlege immáron 50 győzelem és 14 döntetlen.

A Manchester United a magyarok elleni vb-selejtezőn mesterhármast szerző holland Robin van Persie góljával szerzett vezetést a szezon eddigi meglepetéscsapata, a Southampton ellen, de a vendégek a 89. percben egy szöglet után egyenlítettek. A Vörös Ördögök számára sovány vigasz, hogy 1998 januárja óta veretlenek az Old Traffordon a Southampton ellen.

Gera Zoltán csapata, az immár öt meccs óta veretlen West Bromwich Albion gól nélküli döntetlent játszott, az ezt megelőzően a sorozatban három kudarcot elszenvedett Stoke City otthonában. A magyar válogatott csapatkapitánya sérülése után ezúttal sem volt a keret tagja.

Premier League, 8. forduló:
Newcastle United - Liverpool 2-2 (1-1)
gól: Cabaye (23.), Dummett (56.), illetve Gerrard (42., 11-esből), Sturridge (72.)
piros lap: Yanga-Mbiwa (40., Newcastle)

Arsenal - Norwich City 4-1 (1-0)
gól:
Wilshere (18.), Özil (58., 88.), Ramsey (83.), illetve Howson (70.)

Chelsea - Cardiff City 4-1 (1-1)
gól:
Hazard (33., 82.), Eto'o (66.), Oscar (78.), illetve Mutch (10.)

Everton - Hull City 2-1 (1-1)
gól:
Mirallas (8.), Pienaar (57.), illetve Sagbo (30.)

ÍWest Ham - Manchester City 1-3 (0-1)
gól: Vaz Te (58.), illetve Agüero (16., 51.), Silva (80.)

Manchester United - Southampton 1-1 (1-0)
gól: Van Persie (26.), illetve Lovren (89.)

Stoke City - West Bromwich Albion 0-0

Swansea City - Sunderland 4-0 (0-0)
gól:
 Bardsley (57. - öngól), Guzmán (58.), Bony (64. - 11-esből), Chico (80.)