Vágólapra másolva!
Joseph Blatter az Oxford Egyetemen múlt pénteken tartott előadást, ahol elárulta, hogy neki Lionel Messi, a Barcelona játékosa kedvesebb, mert jó fiú, míg Ronaldo olyan peckesen jár a pályán, mint egy parancsnok. A FIFA elnöke még Ronaldo járását is parodizálta, megnevettetve ezzel a közönségét, majd hozzátette: Ronaldo többet költ fodrászra Messinél.

Florentino Pérez, a Real elnöke levelet küldött Blatternek, amelyben kérte, hozza helyre a hibáját, mivel nem megfelelő módon beszélt egy komoly és profi futballistáról.

Ronaldo maga ennél sokkal jobban zokon vette Blatter szavait. "Ez a videó tisztán mutatja, hogy a FIFA semennyire nem tisztel engem, a klubomat, és a hazámat. Sok mindent megmagyaráz. Hosszú életet és jó egészséget kívánok Blatternek, hogy mindenképpen tanúja lehessen a kedvenc csapatai és játékosai sikereinek" - írta cinikusan a Facebookon.

A közösségi portálokat Blatter is használja, a Twitteren elnézést is kért a portugál sztártól a "könnyű tréfáért", megjegyezve, hogy nem akarta megbántani, hiszen maga is a Real Madrid tiszteletbeli pártoló tagja.

Blatter tréfája:

Mind Ronaldo, mind Messi bekerült azon 23 játékos közé, akik közül januárban kikerül majd a FIFA-Aranylabda birtokosa.