Vágólapra másolva!
Az egycsoportossá tett NB II-ben ma csak profinak nevezett játékosok futballozhatnak, ami Vlaszák Géza, a Zalaegerszeg 40 évesen is aktív kapusa szerint érdekes, mert "hol van pénz, hol nincs pénz". A másodosztályban jelenleg hatodik helyezett csapat játékosai a múlt héten az elmaradt fizetések miatt az öltözőben aludtak, majd nyertek Szolnokon, most pedig várják a fejleményeket. Az egykori ötszörös válogatott kapus a magyar bajnokságban nem lát fejlődést, elsősorban a maguktól korán elszálló fiatalok miatt.

Milyen a hangulat a zalaegerszegi öltözőben?

Most elég érdekes, a győzelem hatása jó, a többi majd kiderül.

Minek nevezhetjük a múlt szerdai eseményeket? Demonstráció vagy csapatösszetartás?

Ez csapatösszetartás volt.

A problémák is szóba kerültek?

Minden szóba kerül ilyenkor, de ez akkor sem volt semmi több, mint egy csapatösszetartás.

A problémákat aztán jelezték a csapat vezetésének?

A következő nap az elnök tartott egy beszédet, mi pedig most várjuk a megoldást.

Megnyugtató volt, amiket mondott?

Valamennyire igen, valamennyire nem. Ha minden úgy lesz, ahogyan mondta, akkor meg fogunk nyugodni.

Vlaszák vs Rudolf egy NB I-es ZTE-Loki meccsen Forrás: MTI

Egy zalaegerszegi kommentelő azt írta, biztos forrásból tudja, hogy a játékosok három-négy hónapja nem kaptak fizetést. Igaz ez?

Ebbe nem akarok jobban belemenni, mert a kérdésre a válasz nem publikus.

Lehet ugyanúgy edzeni, amikor problémák vannak? Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy igen.

Az utóbbi időben nagyon jó a csapat, persze, ettől még nem tartom jó dolognak, ami történt, de elvileg mindenki profi. Reméljük, hogy hamarosan megoldódik minden.

Elvileg? Ezek szerint még távol van a profizmustól a másodosztály?

Érdekes ez a profizmus: hol van pénz, hol nincs pénz. Az NB II-ben 25-30 fős keretekkel dolgoznak a klubok, nagyon sok a játékos, nem biztos hogy jó, hogy mindenkinek profinak kell lennie. Igaz, lehetetlen lenne a rendszert úgy átalakítani, hogy a fele amatőr legyen, a fele pedig profi, szóval mégis azt mondom, hogy az első két osztály legyen csak profi. A komoly helyeken az első két osztály amúgy is profi szokott lenni.

Ha nem lenne ez a kényszerprofizmus, ön mit csinálna a foci mellett?

Én a foci mellett is futballal foglalkoznék. Biztos, hogy maradni szeretnék a sportágban, de egyébként úgy látom, hogy más országokban - persze nem az első osztályban - bebizonyították már, hogy lehet a játék mellett dolgozni is.

Ön 40 éves, a csapat megbízott edzője, Lendvai Miklós eggyel fiatalabb önnél. Nem okoz ez nehézséget?

Ő a második edző, aki fiatalabb nálam, de ez egyáltalán nem zavar, mint ahogy az sem, hogy a legtöbb kapus a gyerekem lehetne. Egy célom van csak, hogy ha beállok, akkor jól védjek, és ez kortól független. Az év végéig még biztosan játszani fogok.

Korelnökként más feladata is van a csapatnál?

Az én szerepem jóval több, mint egy játékosé, odafigyelnek a véleményemre, kíváncsiak is rá, de egyelőre nem akarom a szerepem túljátszani, így legfőképp arra figyelek, hogy jó formában legyek. A meccsek nagy részén nem én védek, és korábban foglalkoztam az utánpótlásban is a kapusokkal.

Már 12 éve, hogy a ZTE otthon 1-0-ra legyőzte a Manchester Unitedet. Lesz még valaha ilyen eredmény a magyar futballban?

Mindenképpen, bár, hogy melyik csapattól és mikor, azt nem tudom. Ez egy kiugró eredmény volt, de nem megismételhetetlen.

Vlaszák-öklözés a Honvéd ellen Forrás: MTI/Oláh Tibor

Szakmailag hogyan tetszik a váltás, hogy egycsoportos lett az NB II?

Talán erősebb a bajnokság, de nagy különbséget nem látok. Többet kell utazni, de ez nekem nem probléma, mert az NB I-hez vagyok szokva.

Megy a vita, hogy fejlődik, stagnál vagy romlik-e az NB I és a válogatott színvonala, ön hogyan látja, merre tart itthon a sportág?

Vannak csapatok, amelyek jobban szerepelnek, de lényeges előrelépésről nem lehet beszélni. A válogatottnál láttam pozitív változást, de a románok és a hollandok elleni két vereség visszavetett mindent.

Mi a fő probléma, hogy nem beszélhetünk egyértelmű fejlődésről?

Úgy kerülhetnénk lendületbe, ha a fiatalok, akik lehetőséget kapnak, jobban szeretnének focisták lenni, és többet dolgoznának. Most teljesen más lehetőségek vannak, mint korábban, ha én 20 éves lennék, és az Újpesthez vagy a Fradihoz kerülnék, megbecsülném, hogy ilyen jó csapat szerzett meg, majd mindent megtennék, hogy külföldre kerüljek.

A fiatalok hozzáállása tényleg ennyire siralmas, mint mondja?

Igen. Úgy látom, hogy jóval könnyebben kapnak lehetőséget, sokan mégsem élnek vele, és az alázat szorul a leghátra. Hamar jönnek a jó szerződések, és a legtöbb játékos elfelejti, hogy dolgozni is kell. Sok esetben egy-egy fiatal játékost egy jó fél szezon után sztárnak kiáltanak ki, aki aztán beleszürkül a mezőnybe. Nincsenek felkészítve a hosszú pályafutásra, aki pedig külföldre igazol, kimegy, látja, hogy mi a különbség, aztán a legtöbbször visszajön.

Hogy látja, külföldi vagy magyar kapitány kellene?

Bármennyire is vannak felkészült magyar edzők, én mindenképp azokat támogatom, akik külföldi kapitányt szerződtetnének. Egy elismert szakembert kellene leigazolni, aki hozná magával az embereit. El kell fogadni, hogy máshol előrébb járnak.

Melyik országból jöhetne a legnagyobb segítség?

Én a déli országokban, a spanyol, olasz, portugál hármasban látom a megoldást.