Vágólapra másolva!
Bár Róth Antal szövetségi edző küldött neki meghívót, mégsincs ott az U21-es labdarúgó-válogatott keretében Otigba Kenneth. A holland Heerenveen középső védője maga kérte a mellőzését, mert szeretne csak a klubcsapatára koncentrálni. Közben kiderült, hogy a nigériai válogatottban tárt karokkal várják a 21 éves tehetséget.

Jövő csütörtökön a Bozsik-stadionban az albánok ellen, majd november 18-án Ausztriában lép pályára Eb-selejtezőn a magyar U21-es válogatott, amelynek ezúttal nem tagja Otigba Kenneth. A sokak által már a nagyválogatottba is követelt védő azzal az indokkal utasította vissza Róth Antal meghívóját, hogy most csak a klubcsapatára szeretne koncentrálni.

"Szeretném elérni, hogy ezután is biztos tagja legyek a klubomnak. Igaz, eddig végigjátszottam a meccseket, de ettől függetlenül nem annyira biztos a pozícióm. Úgy éreztem, hogy amikor hazautazok, kicsit kiesek ebből a holland ritmusból" - nyilatkozta Otigba a Csakfoci.hu-nak.

Egyúttal cáfolta, hogy megsértődött volna azért, mert nem játszott a spanyolok elleni, 1-0-ra elveszített mérkőzésen. "Tudom, hogy az előtte lévő osztrákok elleni meccs nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, belátom, hogy ha én vagyok az edző, akkor vélhetően nálam is más kapta volna meg a helyemet a következő találkozón. Ez egy százalékban sem befolyásolta a döntésemet."

Vajon lesz-e még magyar válogatott mezben? Forrás: MTI/Kovács Tamás

Otigba éppen szerdán nyilatkozott a Heerenveen honlapjának arról, hogy ha szeretné, akkor később a magyar nagyválogatott helyett akár a nigériait is választhatná, mivel az afrikai országban tárt karokkal várják. A védő szerint ennek sincsen köze a döntéséhez, csakis a klubja miatt mondta le a válogatottságot.

"Az a legfontosabb, hogy biztos tagja legyek a Heerenveennek, mert ha itt folyamatosan játszani tudok, akkor abból a válogatott is profitálni tud. Sorba akarom rakni egy picit a dolgokat, az első lépcsőfok az, hogy a klubcsapatomban kiemelkedően teljesítsek, a következő pedig akár a válogatott is lehet. Azt most még nem tudom megmondani, melyik válogatottól kapok például előbb behívót" - folytatta a futballista, aki sokat fejlődött Hollandiában, amióta Marco van Basten az edzője, a volt Milan-világsztárnál lett kezdőjátékos.

A Nigériában született játékost a nigériai apja az afrikai válogatottban látná szívesebben, a magyar anyja viszont a magyarban. Otigba mindenesetre sokkal inkább a magyar, semmint a nigériai foci terméke, hiszen a hazai utánpótlás ranglétráit járta végig, miután az édesanyjával Gyulára költözött. Utána Békéscsabán folytatta, és - mint a Heerenveen honlapjának elmondta - a Liverpool is hívta.

Otigba még nem tudja, hogy a döntése mennyi időre vonatkozik, mint mondja, "ez egy elhúzódó dolog is lehet, de történhet az ellenkezője is".

Róth Antal a játékos döntésére mindössze annyit mondott, hogy nem ért vele egyet.